Klasszikus

Hatalmas összegért került a salzburgi Mozarteumhoz Mozart egyik humoros levele

2018.06.13. 10:00
Ajánlom
Hatszámjegyű euróösszegért, vagyis legalább 30 millió forintért szerezte meg a salzburgi Mozarteum Alapítvány Wolfgang Amadeus Mozart egy humoros levelét, amelyet a zeneszerző jóbarátjának és kollégájának, Anton Stollnak írt.

Az 1791 júliusában, Mozart halála előtt hat hónappal kelt levélben a zeneszerző arra kéri barátját, hogy küldje el neki annak a két műnek a kottáit, melyeket korábban közösen játszottak el egy badeni templomban. Mozart kérését viccekkel körítve, egy kis versben fogalmazza meg. „Ez a levél bemutatja a szélesebb nyilvánosság előtt Mozart frivol humorát” – mondta Johannes Honsig-Erlenburg, az alapítvány elnöke kedden.

„Szavai egy éles elméjű, jó humorérzékű, ugyanakkor nagyon spirituális és intelligens emberre vallanak” – mondta az új szerzeményt bemutató keddi sajtótájékoztatón Rolando Villazón mexikói operaénekes, az alapítvány nagykövete. Élete utolsó hónapjaiban, amikor ez a levél is keletkezett, Mozart depresszióba süllyedt, bár itt olvasható szavaiból érződik az életkedv is. Még legsötétebb pillanataiban is meglátta az élet szépségét, és ez az ellentmondás kihallatszik a zenéjéből is – mondta a sztártenor.

A levélben Mozart szót ejt legújabb, készülő művéről, A varázsfuvoláról is, egyik leghíresebb szerzeményéről, amelynek bemutatójára pár hónappal később, 1791 szeptemberében került sor Bécsben. A pontosan nem ismert, „hatszámjegyű” euróösszegért megvásárolt levél ismeretlen magántulajdonostól történt megszerzését Maria-Elisabeth Schaeffler-Thumann osztrák-német üzletasszony finanszírozta.

A Mozarteum Alapítvány tulajdonában vannak eredeti Mozart-kották és a családi levelezés nagy része, köztük mintegy 200, Mozart által írt levél is. Mozartnak minden, a gyűjteményben lévő levele elérhető az alapítvány honlapján, keddtől az új kézirat is. A Mozarteumnak legutóbb 2001-ben sikerült megszerezni a zeneszerző egy eredeti levelét. (via MTI, vaaju.com)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.