A közönség felállva, hosszan zúgó vastapssal fogadta a hegedűvirtuózt, valamint a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas fellépő művészeket. Az akusztikus, ünnepi hangversenyen a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretében színpadra lépett három Kossuth-díjas operaénekes: Komlósi Ildikó, Sümegi Eszter és Kováts Kolos, valamint Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművész, Bonnyai Apolka zongoraművész, László Boldizsár és Nánási Helga operaénekesek, valamint Ifjabb Mága Zoltán. Vezényelt a Berlinben élő fiatal karmester, Farkas Róbert.
A Pima Primissima-díjas hegedűművész a 12 évvel ezelőtt indult és mára világhírűvé vált hagyományos, január elsejei budapesti gálakoncertje után, január 5-én tartotta Bécs városában is szintén hagyományt teremtett újévi koncertjét, hogy Magyarország szeretetével köszöntse Ausztria polgárait. A klasszikus zene géniuszainak, a legnagyobb és leghíresebb zeneszerzők szülővárosában a Budapesti Újévi Koncert hangulatát megidézve olyan színvonalas, jó hangulatú magyaros jellegű gálaestet adott, amellyel méltó módon köszöntötte a közönséggel a 2020-as esztendőt. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész köszöntőjében azt mondta: „Nagy büszkeség, hogy Bécsben, a klasszikus zene fellegvárában is hagyományt tudtunk teremteni, mert már hatodik alkalommal rendezhetjük meg a magyar újévi koncertünket. Ez elismerés a magyar művészetnek is, mert a zeneértő és zeneszerető osztrák közönség minden évben kimagasló szeretettel fogad minket és ezt bizonyítja, hogy minden alkalommal telt ház előtt játszhatunk”.
A Wiener Konzrethausban Mága Zoltán először 2015-ben köszöntötte az új esztendőt, de egy alkalommal a Musikvereinben, az Aranyteremben tartott ünnepi gálát. A korábbi bécsi hangversenyeken Mága Zoltán vendégeként közreműködött már korunk két legnagyobb hegedűművésze, a Paganini specialistaként is gyakorta emlegetett Shlomo Mintz és a világ egyik legnagyobb zenepedagógusa, Zakhar Bron, valamint a világhírű tenor, Ramon Vargas.
Visszatérve a bécsi hagyományokhoz, Mága Zoltán különleges és egyedi műsorral készült a Wiener Konzrethaus közönségének, amely repertoárjában is teljesen más volt, mint budapesti gálaestje. A hangversenyen Sümegi Eszter, Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház kamaraénekese Erkel Ferenc Humyadi László című operájából La Grange-áriát, valamint Alfredo Catalani La Wally című operájának áriáját adta elő. Komlósi Ildikó Kossuth-díjas operaénekesnő, a világ legnagyobb operaházainak, így a New York-i Metropolitan és a milánói Scala gyakori vendégművésze a Sámson és Delila operából a Csókáriát énekelte el, valamint Bizet Carmen című operájából a Habanera-áriával örvendeztette meg a közönséget. Különleges színfoltja volt a gálakoncertnek Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekes fellépése is, aki tíz éve nem szerepelt nagy előadásokon és most, Mága Zoltán vendégművészekét Verdi: Don Carlos operájából Fülöp király-áriáját énekelte el.
Komlósi Ildikó és Farkas Róbert a Bécsi Újévi Koncerten (Fotó/Forrás: Mága Zoltán Bécsi Újévi Koncert)
Szabadi Vilmos Liszt-díjas hegedűművész, a budapesti Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi docense Mága Zoltánnal Bach: D-moll kettősversenyét és Sosztakovics Hegedűduók című műveit játszották el a közönségnek. A könnyűzene és az opera világában is ünnepelt sztár, László Boldizsár Puccini Turandot operájából a világ egyik legismertebb áriáját, a Nessun dormát énekelte el, míg a vajdasági születésű Nánási Helga színész-énekes Strauss Denevér című operájából a Kacagó dalt adta elő.
Bonnyai Apolka zongoraművész, a Golden Classical Music Awards nemzetközi verseny díjazottja Liszt Ferenc Genfi harangok című zongorajátékával bűvölte el a közönséget.
A Wiener Konzrethausban színpadra lépett a hegedűvirtuóz fia, Ifjabb Mága Zoltán is,
aki mindössze 14 éves, mégis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének másodéves hallgatója és az elmúlt években több hazai és nemzetközi hegedűverseny és nyertese volt. Ifjabb Mága Zoltán, aki Shlomo MIntz és Zachar Bron világhírű hegedűművészek mesterkurzusain is részt vett, a bécsi gálakoncerten Csajkovszkij Melódiák és Manuel de Falla Spanyol tánc című műveit hegedülte el.
A koncerten a Berlinben élő fiatal, világjáró karmester, Farkas Róbert vezényletével közreműködött a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok, több számban pedig a Primarius Táncművészeti Kar művészei színesítették a produkciót. A művészeti vezető Zsoldos Béla Liszt-díjas zeneszerző volt.
Mága Zoltán hegedűművész január elsején este a magyar fővárosban, a Papp László Budapest Sportarénában már tizenkettedik alakalommal rendezte meg újévköszöntő koncertjét. A világ magyarságának ajánlott exkluzív, grandiózus gálaestjén tematikus blokkokban összeállított repertoárral örvendeztette meg az Aréna 13 ezer fős közönségét. A hazai klasszikus és könnyűzenei élet kiválóságainak közreműködésével, ikonikus dalok és virtuóz darabok előadásával a Kárpát-medence legnagyobb gálaműsorában a magyarság nemzeti összetartozását erősítve határon túli gyermekkórusokkal, és Kossuth-díjas előadókkal hirdették a magyar kultúra egyetemességét.
Mága Zoltán koncertjén idén is átadásra került a Budapesti Újévi Koncert Gáladíja, amelyet Bodrog Gyula és Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas művészek kaptak. A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett művész bejelentette: egy új hagyományt teremtve, ezentúl minden évben, a gálakoncert bevételéből egy gyermekkórházat fog támogatni, és elsőként a budapesti Heim Pál Gyermekkórház kapott egy több millió forint értékű orvosi műszert, melyet az est során át is adtak az egészségügyi intézménynek.
A világhírű hegedűművész újévi gálakoncertjeinek híre az elmúlt években eljutott tengerentúlra is.
A 2018-as évet köszöntő 10. jubileumi Budapesti Újévi Koncertről az Egyesült Államok legnagyobb közszolgálati televíziócsatornája, a PBS önálló műsort készített és főműsoridőben mutatta be 120 milliós nézőközönségének. A show-műsor a PBS egyik legsikeresebb műsora lett. A budapesti 10. jubileumi gálakoncert sztárvendége a zenei világ egyik legnagyobb producere és zenésze, a tizenhatszoros Grammy-díjas David Foster volt, aki a legnagyobb hollywoodi világsztárok producere és művésztársaként is tevékenykedik. A műsorban szerepelt Katharine McPhee amerikai énekesnő és, a tatár származású opera szoprán, Aida Garifullina is. Ennek is köszönhető, hogy a háromszoros Grammy-díjas világszár dzsesszénekes, Michael Bublé legújabb, 2018 novemberében megjelent nagylemezén Mága Zoltán szólistaként közreműködött.
A magyar hegedűművészt az elmúlt években a világ legrangosabb színházaiba és koncerttermeibe hívták meg. Múlt év tavaszán másodszor adott telt ház előtt óriás sikerrel koncertet a New York-i Carnegie Hallban, de hatalmas sikert ért el a Lincoln Centerben, a Torontói Zeneakadémián, a Szöuli Operaházban, a Pekingi Központi Zeneakadémián, a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall-ban és a Hollywood-i Dolby Theatre-ben tartott hangversenyével is. Mága Zoltán hatodik bécsi gálaestjén – amelyről az osztrák közszolgálati televízió, az ORF önálló műsort készített - a magyar hegedűvirtuóz előadását és a fellépő művészeket a közönség felállva, hosszan tartó vastapssal jutalmazta.
Farkas Róbert, ifj. Mága Zoltán és Mága Zoltán a Bécsi Újévi Koncerten (Fotó/Forrás: Mága Zoltán Bécsi Újévi Koncert)
A hegedűművész az osztrák fővárosban tartott gálaestje után ez évben is folytatja világkörüli turnésorozatát, amelynek keretében februárban ismét nagyszabású koncertet ad New York-ban a Metropolitan világhírű művészeivel de Ausztrália, Új-Zéland, Kína, Japán színpadain is szerepelni fog. A Prima Primissima-díjas hegedűvirtuóz egy év múlva, a hagyomány folyatásaként 2021-ben is megrendezi bécsi újévi koncertjét, ahogyan Budapestről, Magyarország fővárosából is ismét köszönteni fogja Európa polgárait.
Támogatott tartalom