Klasszikus

Hatezernél is több hallgató

2013.09.20. 12:18
Ajánlom
Több mint hatezren hallgatták a cseh klasszikusokat, a Brundibár című gyermekoperát pedig több tucat iskolába viszi el a Budapesti Fesztiválzenekar.

A Budapesti Fesztiválzenekar a Művészetek Palotájával együttműködve új fesztivál­sorozattal, a Bridging Europe - Európai hidak fesztivállal bővítette repertoárját. A BFZ egy hét alatt hét koncertet adott, a zenekar jóvoltából több mint hatezren ismerhették meg a cseh kultúra rejtett, ritkán hallott kincseit. A fesztivál célja az, hogy a kultúráján keresztül egy-egy európai országot mutasson be a hazai közönség számára. „Nagyszerű választás volt Csehország, már töröm a fejem, hogy melyik ország legyen a következő" mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

A harmincadik, jubileumi évadot Dvořák remekműveivel - Rekviem, Szláv táncok, Zongoraverseny és 8. szimfónia - nyitotta meg a BFZ. Az egyik vezető zenekritikus szerint az évad első nagyzenekari hangversenye „szép koncert volt: csodakürtökkel, áradó könnyel és hozsannával a magasságban".

A barokk est új oldaláról mutatta be a cseh barokk képviselőit, Vejvanovskyt, Zelenkát és a Benda család műveit; a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesét ezen az estén Nicholas McGegan vezényelte, szólót a csodálatos Dominique Labelle énekelt. Szeptember 19-én a jelen zenéjével zárult a cseh kultúrát bemutató rendezvénysorozat.

A BFZ missziója azonban nem ért véget: az együttes oktatási programja keretében a fesztivál nyitódarabja turnéra indul az ősz folyamán. Hans Krása gyermekoperáját a zenekar jóvoltából tucatnyi iskola több ezer 10-14 éves diákja élvezheti az első félév során.

Tavaly a Budapesti Fesztiválzenekar közel száz énekes és muzsikus gyerekkel mutatta be Benjamin Britten: Noé bárkája című gyermekoperáját, amelyet az évad során számos budapesti és vidéki iskolában játszottak el, ezáltal közel 4500 kisiskoláshoz juttatva el a közös zenélés örömét.

A gyermek- és ifjúsági programok a BFZ missziójának fontos és szerves részét képezik. A zenekar évadonként több mint ötven alkalommal zenél az ifjabbaknak, sokszor aktív szereplőként őket is bevonva a produkcióba. A legkisebbek a már hagyományosnak mondható Kakaókoncerteken vehetnek részt, az általános iskolások a Hangszerkóstoló előadásain, a középiskolások számára pedig zenei filmversenyt hirdet a zenekar. A fiatal felnőttek, az egyetemisták számára szervezett éjféli koncertek (Midnight Music) is egyre népszerűbbek.

A Budapesti Fesztiválzenekar a jövőben is folytatja zenei nevelési stratégiájának megvalósítását, amelynek célja, hogy élményt nyújtson az iskolás gyermekeknek és fiataloknak, s a velük folytatott párbeszéd révén közelebb hozza őket a klasszikus zenéhez, valamint a Budapesti Fesztiválzenekarhoz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.