Klasszikus

Hatodik nap - amiről beszélni kell

2004.03.25. 00:00
Ajánlom
A legtöbben Verdi Requiemjének szcenírozott verziójának kezdetét jelző csengő hangját várták, de minden helyszínen teltház előtt játszottak a fellépő művészek, a Szlovén Oktett, Roberto McCausland-Dieppa, az Arriaga Quartet és Tango, vagy éppen Gregor Hatala.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hatodik napján a fővárosba érkezett a fél évszázados múltra visszatekintő, a szlovén énekes kultúra nagyköveteként számon tartott Szlovén Oktett, amely a fesztivál templomi sorozata keretében lépett fel, március 24-én este a Mátyás-templomban. A kórustagok a koncert előtt a magyar konyhával ismerkedtek, majd a nagy számú közönségnek bemutatták, hogy mire képesek - Mozarttól Schuberten át Csajkovszkijig, orosz daraboktól szlovén dalművekig - széles repertoárral rendelkeznek. A Szlovén Oktett két ráadásában egy szlovén népdalt és egy szlovén dalművet adott elő.

Az Arriaga Quartet és Tango híre nem (csak) a jól kitalált PR-munkán alapult, a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián és a New York-i Juilliard Schoolban végzett fiatal művészek és a tangó kiváló táncosainak előadása azon a hőfokon pörgött, amit egy vérbő Astor Piazzolla-esttől elvár a néző. A kvartett női gordonkása pillanatok alatt elvarázsolta a Thália Színház közönségét, a virtuóz tangópáros minden egyes szenvedélyes lépése csak fokozta az amúgy sem hűvös hangulatot.

A főleg Liszt-interpretációival hírnevet szerzett Roberto McCausland-Dieppa zongoraművész a Magyar Rádió Márványtermében lépett fel Liszt- és Mompou-darabokkal, mely koncertet egyben, szünet nélkül játszott el. A közönség soraiban ott ült a kolumbiai nagykövet is.

Az orosz balettirodalom egyik legérdekesebb-legfurcsább karriert befutott darabja Hacsaturján Spartacusa, mely a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. A Spartacus egyik legelismertebb koreográfiáját Seregi László hozta létre. A március 24-i operaházbeli előadáson ezt a verziót adták elő, melyben a főszerepre Gregor Hatalát, a Bécsi Operaház magántáncosát kérték fel. A közönség vastapssal köszönte meg a művész kiváló vendégszereplését.

Néhányakat fejcsóválásra ingerelt, hogy Verdi Requiemjét szcenírozott formában elő lehet adni, ám a Kongresszusi Központban tartott látványos, vetítéssel-világítással fokozott előadás mindenkit megborzongatott: a közönség egy olyan eseményen vehetett részt, amelyre szívesen fog visszaemlékezni. A Rafael Frühbeck de Burgos által vezényelt Filarmonica Arturo Toscanini, a magyar kórus és a szólisták az egész közönséget egyöntetű elismerésre késztették, és bebizonyította, hogy a szcenírozott forma az operai hatás jogos fokozása.

Az előadás után Schiffer János főpolgármester-helyettes fogadást adott, ahol megjelent Budapest kulturális életének színe-java, színházigazgatók, művészek, köztük a Magyar Rádió Márványtermében fellépett Dieppa zongoraművész, és az eseményt megtisztelte jelenlétével a március 29-i Tanár úr, kérem című előadás főszereplője, Gonda János tanár-zongoraművész is.

Március 25-én az Amadinda együttes 20 éves születésnapját ünnepli a Zeneakadémián, ez együttes egyébként munkája elismeréseképpen március 15-én Kossuth-díjat vehetett át. A koncertre egyébként bejelentkezett a CNN stábja is, akik szerint az Amadinda a magyar kulturális élet méltó reprezentánsa.
Megérkezett a Spanyol Nemzeti Táncszínház összes kamionja is, hogy 25-én és 26-án este a Thália Színházban teltházak előtt három művet is bemutathassanak a méltán világhírű Nacho Duato művészeti vezetésével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.