Klasszikus

Hátrányos helyzetű gyerekek koncerteznek a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon

2023.06.30. 11:40
Ajánlom
Magyarországon először egy negyventonnás kamionból kialakított színpadon ad koncertet negyven fiatal zenész a befogadás és együttműködés fontosságát megjelenítve a Zsolnay Fényfesztiválon. A Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia Programjának tanítványai filmzenékkel, népdalokkal, világzenei művekkel töltik meg a pécsi éjszakát. Egyedülálló összefogásnak köszönhetően a Waberer’s hatalmas Volvo szerelvénye, mely év közben adományokkal járja az országot, július 6-án este Varga Vince tervei alapján alakul látványos pop-up színpaddá Pécs belvárosában.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia programjában tanuló gyerekek adnak koncertet az együttműködés és az együtt haladás jelképeként az egy estére a WSZL hazánkban egyedülálló módon átalakított Volvo kamionján a Zsolnay Fényfesztivál nyitóestéjén Pécsett.

Az összefogás célja, hogy minél többen megismerjék az idén tízéves Máltai Szimfónia programot és a nehéz helyzetben élő gyerekekből álló zenekart, ezzel is támogassák a társadalmi beilleszkedés és felzárkózás ügyét.

A 75 éves Waberer’s leányvállalata, a WSZL, a koronavírus-járvány idején vált a karitatív szervezet stratégiai partnerévé, a Volvo Hungária Kft. 2022 óta támogatja rendszeresen a Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét. Az együttműködés ezúttal több mint anyagi támogatás, hozzájárulás ahhoz, hogy a gyerekek életre szóló élményeket szerezzenek, és a közönség találkozzon a felzárkózó településeken élő tehetséges fiatal zenészekkel. A koncert illeszkedik a hetedik Zsolnay Fényfesztivál tematikájába, mely idén az együtt létezés/coexistence. A fesztiválon olyan műalkotásokat és programokat láthat a közönség, amelyek a művészetek felvillanyozó erejével tudatosan reagálnak a környezeti és társadalmi problémákra. Az Örömzene öt tengelyen – Guruló Szimfónia című koncert Pécsett, a Kossuth téren lesz látható a Fényfesztivál nyitóestéjén 22 órakor.

A Máltai Szimfónia zenekara egy negyventonnás nyergesvontatóból kialakított színpadon lép fel. A WSZL flottájában dolgozó Volvo szerelvény tavaly december óta a Máltai Szeretetszolgálatot megjelenítő grafikával ellátott ponyvával szállítja az adományokat. A kamiont megnyitják a nézők felé, a belső részben fotókiállítást rendeznek be, a közönség pedig kényelmes ülőhelyeken hallgathatja a koncertet. A helyszín látványát Varga Vince látványtervező alkotja meg.

maltai_gurulo_szimfonia_2023_foto02_1200x1200px_logosor-114040.jpg

Máltai Szimfónia (Fotó/Forrás: Magyar Máltai Szeretetszolgálat)

„Nagyszerű zenészek, művészek és támogatók vannak mellettünk, akiknek köszönhetően a szimfóniás gyerekek már többször felléptek Budapesten, de Bécsben és Salzburgban is álltak már színpadon, most pedig egy nemzetközi fesztiválon fognak bemutatkozni.

Az a gyerek, aki egy ilyen koncertről hazatér, már nem ugyanaz, mint aki elindult.

A gyerekek már nemcsak előzenekarként lépnek fel, hanem együtt szerepelnek az Óbudai Danubia Zenekarral, számukra komponált műveket adnak elő neves énekesekkel, vagy önálló koncertet adnak. A művészek számára is nagy élmény a közös zenélés, a közönség pedig már nem a mosolygós gyermekarcokat tapsolja meg, hanem a valódi zenei teljesítményt. Ez az integráció valóságos útja lehet” – mondta Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos.

„A Waberer's csoport mindig is elkötelezett volt a társadalmi felelősségvállalás és a jó ügyek támogatása iránt. Büszkeség és öröm, ha értéket és élményt is eljuttathatunk a mindennapok során. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Volvo Trucks és a WSZL Kft. közös erőfeszítéseivel esélyt teremthetünk a tehetséges fiataloknak abban, hogy életre szóló élményeket gyűjtsenek. Az átalakított kamionunk mint egyedi színpad, lehetőséget ad arra, hogy a zenekar előadásai közvetlenül érintsék meg az emberek szívét és lelkét” – nyilatkozta Garamvölgyi Glória, a WSZL ügyvezető igazgatója.

„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy Volvo szerelvény nyújthatja helyszínét ennek a nemes célú eseménynek, ami csak a három szervezet szoros együttműködéséből születhetett meg. A Waberer’s cégcsoporttal 25 éves múltra tekintünk vissza, és bízunk benne, hogy még sok évnyi közös munka előtt állunk. Nagy örömmel és várakozással nézek a Máltai Szeretetszolgálattal való, egyre szorosabb együttműködésünkre is. A Máltaiak tevékenysége teljes összhangban áll a Volvo Trucks hitvallásával, így hiszem, hogy együttműködésünk igazán gyümölcsöző lesz” – mondta Illés Dávid, a Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A koncert időpontja: 2023. július 6. 22 óra
A koncert helyszíne: Pécs, Kossuth Lajos tér (a Zsinagóga előtt)

Fejléckép forrása: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Grandiózus és tudatos – júliusban érkezik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

Kapcsolódó

Grandiózus és tudatos – júliusban érkezik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

A Zsolnay Fényfesztivál július 6-9. között várja a világszínvonalú látványosságokra szomjazó közönséget Pécsett. Az eseménysorozat keretében több mint 100 program vár az érdeklődőkre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Színház

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Klasszikus ajánló

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Klasszikus hír

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.