Klasszikus

Havasi a világ leggyorsabb zongoristája? Akkor hadd mutassam be Bartók Bélát!

2018.01.30. 13:37
Ajánlom
Csak Bartóknak nincs papírja róla, és nem is akart rekordot dönteni, egyszerűen csak eljátszotta a Medvetáncot.

Havasi Balázs Wikipédia-oldalán olvasom, hogy 2009 novemberében a Zeneakadémia nagytermében a rocksztár-zongorista hivatalosan is a világ leggyorsabb zongoristájává vált, miután 498-szor ütötte le ugyanazt a billentyűt.

Havasinak tehát papírja van róla, viszont vannak páran, akiket nem érdekelt túlságosan, hogy papírt szerezzenek ilyesmiről, hiszen a vak is hallja, hogy gyorsak, mint a szélvész.

Főleg Bartók, aki a versenyekre is azt mondta, hogy a lovaknak valók, a Guinness-rekordokhoz kapcsolódva meg inkább meg sem szólalt.

Viszont írt egy Medvetánc című kompozíciót, amely – tudja isten, hogy mi okból, de – a 10 könnyű zongoradarab című ciklus egyik tétele. Nos, még a kottát is hajlandó voltam előhalászni annak érdekében, hogy megnézzem, hogy hány hangjegyet is tartalmaz az ismétlődő ostinato a darabban – ami ugyan vándorol egyik kézből a másikba, és néha van egy-egy félütemnyi szünet is, de azért mégiscsak baromi gyors, és ami a legjobb, még hallgatni is jó.

A 1 perc 40 másodperces darab első 60 másodpercében

Bartók lazán üti le 478-szor az ismétlődő hangot,

ami ugyan 20 darabbal elmarad Havasitól, de könnyű belátni, hogy ha valaki egy jó adag finom diós kalácsot ígér neki érte (ez volt ugyanis Bartók kedvenc étele), bizony rávert volna erre a 2009-es Guiness-rekordra.

BTW

Azóta egyébként még egy magyar, Péter Bence is beállított egy rekordot (765), amire aztán a portugál Domingos-Antonio Gomes tromfolt rá (824). Ahogy mondani szokták: zongorázni lehet a különbséget.

De ha gyorsaságról van szó, akkor inkább figyeljünk erre a két művésznőre:

Martha Argerich

Yuja Wang

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.
Klasszikus hír

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Klasszikus hír

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.
Klasszikus ajánló

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. Egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.