Klasszikus

Haydn–Bartók kamaraest

2009.03.25. 00:00
Ajánlom
Kétszáz évvel Joseph Haydn halála után, Bartók Béla születésnapján négy fiatal muzsikus tiszteleg a jelentős osztrák és a legnagyobb magyar zeneszerző előtt.

Ralph Manno (foto: Schiko)

Az érzékenyen összeállított programban a négy hangszeres szinte valamennyi lehetséges kombinációban bemutatja majd hangszeres és kamarazenei tudását, s bár Magyarországon talán kevéssé ismertek, igazán van mit bemutatniuk: generációjuk legtehetségesebbjei közé tartoznak. A jelentős diszkográfiával rendelkező osztrák Gottlieb Wallisch a bécsi Musikvereinban három koncertből álló Haydn-ciklussal tiszteleg kedvelt szerzője előtt a 2008/2009-es évadban; a számos díjjal büszkélkedhető csellista, Richard Harwood tavaly jelentette meg szólólemezét az EMI kiadónál; a német klarinétművész, Ralph Manno pedig a Sony BMG művésze, a kölni zeneakadémián tanít. A rendkívüli zenészek teljesítményén túl természetesen zenetörténeti hozadéka is lesz az estének, hiszen Haydn és Bartók művei minden bizonnyal termékeny párbeszédbe lépnek majd egymással, két olyan szerzőről lévén szó, akik egyaránt sikerrel olvasztották egybe ösztönös muzikalitásukat és kivételes intellektusukat.

(2009. március 25. 19:30 MTA Díszterem (Budapest) - Haydn–Bartók kamaraest; km.: Gottlieb Wallisch (zongora), Benjamin Schmid (hegedű), Richard Harwood (gordonka), Ralph Manno (klarinét); Haydn: G-dúr capriccio zongorára, Hob. XVII:1; G-dúr trió, "Zigeunertrio", Hob. XV:25; C-dúr trió, Hob. XV:27; Bartók: I. rapszódia gordonkára és zongorára; II. rapszódia hegedűre és zongorára; Kontrasztok)

 
 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.