Klasszikus

Haydn haladóknak

2004.02.24. 00:00
Ajánlom
Kíváncsi lennék, milyen típusú rendezvény ugrik be a kedves Olvasónak, ha az „ezennel megköszönöm szíves figyelmüket” kifejezést hallja. Mindentudás egyeteme? Országértékelő beszéd? Bőséges a választék, de hogy a gyerekkoncert nem lesz benne a kalapban, az elég valószínű.

Fenti mondat Solymosi Tari Emőke szájából hangzott el február 21-én, a 2004-es Pastorale bérlet első, Haydn műveinek szentelt hangversenyének végén. Az immár hetedik alkalommal megrendezett koncertsorozat jópofa piros plakátjára már hetekkel ezelőtt rákattanhattak a kisebb-nagyobb gyerekes anyukák és apukák; a képen trombitáló-doboló elefánt akkora publikumot tülkölt össze, hogy alig fértünk el a Szent István Zeneház nagytermében. Mivel egy hónapon belül ez már a negyedik gyerekkoncert-tudósításom, a szokásos kellékekre számítottam: kissé elcsigázott szülők kezében a belépőjegy mellett szorongatott játék-mobilra, horgolt bárányra, stb. Nagy meglepetésemre azonban most semmi ilyesmit nem láttam, és kicsit gyanakodva vártam a műsorkezdést.

Hamar kiderült aztán, hogy Solymosi Tari Emőke, a koncert műsorvezetője nem osztja azt a nézetet, mely szerint „a kisebbségi uralom tökéletes példája, ha gyerek van a háznál”. Ő családi koncertben gondolkodik, ahonnan a szülők sem úgy mennek haza, hogy a kocsiban gyorsan utánaszámolnak: hány évet kell várni még, amíg legalább a Pál utcai fiúk szintjén lehet hétvégi programot szervezni a famíliának. Mi több, a prospektus tanúsága szerint a szervező a gyerekek tanárait is a közönség soraiba várta. Így aztán minden szinten szinte mindent, de legalábbis sokat kellett nyújtani.

A hangverseny első blokkja elsősorban a gyerekeket célozta meg. Erre utaltak a rövid műsorszámok: két Haydn-dal után két vonósnégyes-tétel következett, melyeket az István-konzi volt és jelenlegi növendékei adtak elő a műsorvezető magyarázatai kíséretében. Az osztrák mester életrajzának első szakasza is fogyasztható módon tálaltatott: röpködtek a „kis Haydn”, „kis Joseph” jelzős szerkezetek, előkerült a hálás copfnyisszantós história, s a bécsi szentháromság aranyos élőképpé állt össze, ahol Haydn Mozart atyai jó barátját és Beethoven tanárát alakította – gondolom, Ludwignak lett volna ehhez egy-két szava, de tényleg ráér még az ifjúság, hogy szembesüljön az élet zord tényeivel.

A következő mintegy háromnegyed óra érzésem szerint inkább a szülőknek szólt. Először a Zugló TV jóvoltából egy ismeretterjesztő filmet láthattunk, melyet a kábeltévé munkatársa külön erre az alkalomra forgatott Eisenstadtban, azaz Kismartonban. (Íme: van oly kábeltársasága e hazának, amely nem csak a kerületi kutyakozmetikáról képes tudósítást készíteni!) Másodszor is átevickéltünk a komponista életének első évtizedein, majd a kamera végigkalauzolt minket az egykori Esterházy-rezidencián működő Haydn-múzeum termein. A mennyezetfreskók mitológiai témáinak boncolgatásakor ugyan lankadt a gyerekek figyelme, a körülöttem ülő szülők azonban rendületlenül kitartottak, s jobbomon egy anyuka már a nyári kismartoni kirándulást tervezgette.

No itt lett volna jó egy negyedórás pauza. A büfé helyett azonban pillanatokon belül egy haladó Haydn-kurzuson találta magát az egyre fáradó hallgatóság. Gondolom, a forgatókönyvben most jött el a zenetanárok szellemi táplálásának ideje, mert a komponista zongoraszonátáiból bemutatott aszimmetrikus témák ütemeinek hosszas és kissé zavaros számolgatása rajtuk kívül mást aligha csigázott föl. A szünet előtti utolsó blokk főszereplője egy valódi baryton volt, melyet szólóban és trióban egyaránt hallhattunk a Kecskés együttes művésze, Nagyné Bartha Anna jóvoltából.

A hangverseny második fele már nélkülözte az előbbi rétegzettséget. A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola Szimfonikus Zenekarának tagjai XVIII. századi öltözetbe bújva, rizsporos parókában, fehér harisnyában adták elő a Csoda-, A filozófus- és a Katona-szimfónia egy-egy tételét Záborszky Kálmán vezényletével. A koncertet az Évszakok c. oratórium két száma: a Fonódal és Hanna meséje zárta, melyben az iskola oratóriumkórusa is közreműködött. A szólót éneklő Baráth Emőke, az István-konzi növendéke valósággal lubickolt Hanna szerepében. Eleven és természetes játékával, szép csengésű hangjával a délután legszebb perceit szerezte a közönségnek.

A békés családi program áldásaiból a hetes busz utazóközönségének is jócskán kijutott. Egy, a koncertről hazafelé tartó házaspár háromévesforma kislánya ugyanis olyan sikítozós hisztit rendezett a Thökölyn zötykölődő járaton, amihez foghatót soha életemben nem hallottam. A vágy ordítva követelt titokzatos tárgya pedig nem volt más, mint a zordon báty kezében csábítóan tarkálló, elérhetetlen Pastorale-prospektus.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Hogyan válhat szemléletformálóvá egy kulturális esemény?

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 16-i adásában vendégünk lesz Fekete Péter, Göttinger Pál, Hamar Zsolt és Pataki András.