Klasszikus

Haydn-napok Beethovennel

2013.08.30. 13:16
Ajánlom
A Fischer Ádám vezette Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Bécsben megkezdte a próbákat a kismartoni (eisenstadti) rendezvénysorozat, a 25. Haydn-napok koncertjeire. A negyedszázados jubileum miatt idén szokatlanul hosszú a fesztivál: szeptember 5-22-ig tart.

"Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarral már 1987-ben játszottunk a kismartoni Esterházy-kastélyban, de a jelenlegi intendáns, Walter Reicher csak 1989-től vesz részt a fesztivál programjának kialakításában, innen számítjuk a negyedszázadot" - mondta el Fischer Ádám. Hozzátette: az ötleteket ő adja, de hogy azokból mennyi valósul meg, az a mindenkori pénzügyi lehetőségektől is függ.

22418DF1-D178-4187-BCCC-5E790FE8B57E

A kismartoni Esterházy-kastély parkja

Az idei vezértéma a Meisterschüler, vagyis a mesteri tanítvány koncepciója. A hangversenyek Haydn és egyik legkitűnőbb tanítványa, Beethoven munkássága között vonnak párhuzamot. "Már korábban is szerettük volna ezt a programot megszervezni, de csak most, az évforduló alkalmából sikerült hozzá kellő mértékű forrást előteremteni. A fesztiválon tizenöt évig csak Haydn-műveket szólaltattunk meg, tíz éve pedig mindig hozzáteszünk valami pluszt, hogy bemutassuk: akiket játszunk, vagy elődei, vagy utódai voltak az Esterházyak szolgálatában majd' három évtizedet töltött zeneszerzőnek."

Az idén mind a kilenc Beethoven-szimfónia elhangzik Fischer Ádám vezényletével, melléjük pedig hol egy, hol két Haydn-szimfóniát vagy versenyművet szerkesztett a karmester a Beethoven-mű terjedelmétől függően. A viharos időben alcímű esten például Beethoven "Eroicája" (3. szimfónia, Esz-dúr, op. 55) után Haydn "Katona" (G-dúr, Hob.I:100) szimfóniája szólal majd meg. A szeptember 15-i műsort délelőtt és délután is eljátsszák, Beethoven 9. szimfóniája (d-moll, op. 125) előtt Haydn C-dúr csellóversenyét (Hob.VIIb:1) mutatva be. Jövőre egyébként Mozart-kompozíciókat szeretne előadni Fischer Ádám Haydn művei mellett.

A Haydn-napok rezidens zenekara az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, de rangos vendégművészeket is várnak, például a londoni Academy of St. Martin in the Fields kamarazenekart, amelynek nemcsak szólistája, de karmestere is lesz a sztárhegedűs, Julia Fischer. Játszik a kölni Pleyel Quartet, és fellép a világhírű mezzo, Angelika Kirchschlager is, aki Haydn-, Beethoven-, Schumann- és Brahms-dalokat énekel majd. A szeptember 22-i záró hangversenyen a szintén neves tenor, Michael Schade lesz az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar vendége.

Az intendáns, Walter Reicher közölte, hogy a jegyek 90 százaléka elővéteben elfogyott, de a jövő hétig a 10 százalék is biztosan elkel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Klasszikus

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Jazz/World

Fekete-Kovács Kornél: „Amikor improvizálunk, akkor meditálunk”

Fekete-Kovács Kornél a „jógikus” lét tíz alapvető szabályát foglalta zenébe a Foundations című új, tíztételes művében, amit március 27-én mutatnak be a Müpában. A Modern Art Orchestra mellett olyan vendégművészek működnek közre az üzenet átadásában, mint Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton, Dés András és Szalai Péter.
Könyv

Mondd meg te, melyik volt 2018 legjobb magyar könyve!

2019-ben is átadják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A 2016-ban megalapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A nyertesek idén már 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Három díjazottja volt idén a Bartók-Pásztory-díjnak

A Bartók Béla születésének 138. évfordulóján rendezett díjátadón az elismeréseket Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a kuratórium elnöke adta át.
Klasszikus magazin

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus videó

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Klasszikus könyvajánló

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Klasszikus hír

Az isonzói csata emlékére koncertezik Szlovéniában a magyar zenekar

Ősbemutatóra készült a BFT zenekara Ljubjanában: mintegy 250 fős zenekar játszik a "Nagy Háború" áldozatainak emlékére.