Klasszikus

Haydn népi témájú oratóriuma kel életre a Szent István Filharmonikusok előadásában

2023.11.23. 09:40
Ajánlom
December 2-án kerül sor a Szent István Filharmonikusok Stephanus hangversenysorozatának második koncertje a Müpában. A hangverseny a Haydneum támogatásával valósul meg, és olyan rendkívül rangos művészek lépnek színpadra, mint Szutrély Katalin, Komáromi Márton, Melkovics Zoltán. Közreműködik továbbá a Purcell Kórus, vezényel Vashegyi György.

Joseph Haydn 1801-ben írott művével, Az évszakokkal új fejezet kezdődik az oratóriumok történetében, korábban ugyanis nem volt arra példa, hogy egy ilyen műfajú darab főszereplői parasztok legyenek, ráadásul egy család. Míg Simon gazda, a lánya, Hanna, és udvarlója, Lukács a vidéki élet évszakokra bontott történéseiről mesél, elmélkedik (vetés, aratás, nyári zivatar, szüret, vadászat, fonóház stb.),

Haydn egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy a szöveg hangulatát minél hitelesebben visszaadja az osztrák népdal és néptánc elemeivel dúsított muzsikájában.

A mű végén tanulsággal is szolgál: minden mulandó, az ifjúság tavaszát végül az öregség ősze, majd a halál tele követi, ezért csak egy dolog maradandó az életben: az erény.

Vashegyi György a Purcell Kórus élén már sok éve nagy tapasztalattal rendelkezik Haydn műveinek megszólaltatásában, a közreműködő szólisták – Szutrély Katalin, Komáromi Márton és Melkovics Zoltán – pedig mind olyan művészek, akik méltó módon közvetítik a stílusra oly jellemző emelkedettséget.

Haydn: Az évszakok
december 2. 18:00, Müpa

Közreműködik: 

Hanna (szoprán) – Szutrély Katalin
Lukács (tenor) – Komáromi Márton
Simon (basszus) – Melkovics Zoltán 

Purcell Kórus

Vezényel: Vashegyi György

Fejléckép: Szutrély Katalin, Melkovics Zoltán és Komáromi Márton (fotó/forrás: Szutrély Zita; Csibi Szilvia; SZTIF)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.