Klasszikus

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

2023.11.30. 11:00
Ajánlom
A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A Zeneakadémia Nagytermében január 28-án Bach h-moll miséjét hallhatjuk kiváló, többnemzetiségű szólistagárda előadásában és a nagyszerű angol karmester és kóruskarnagy, Marcus Creed vezényletével. Ugyanitt május 23-án Vashegyi György irányítja a Purcell Kórus és a szombathelyi Capella Savaria együttesét egy olyan Händel-koncerten, amelynek programján két csodálatos mű: a 110. zsoltár szövegét felhasználó Dixit Dominus (Az Úr mondá) és a Silete venti (Csendesedjetek, szelek) című öttételes, szintén latin nyelvű motetta is szerepel majd,

mindkét műben szólószerephez juttatva a tündökletes tehetségű és imponáló sikerekkel ékes pályafutású Baráth Emőkét.

Ugyancsak Vashegyi György fogja vezényelni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, két saját alapítású, Európa-szerte ünnepelt együttese, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, továbbá válogatott szólisták élén a János-passiót (március 5.) és Mozart Requiemjét (május 18.).

Hasonló kincsekkel – közöttük számos izgalmas meglepetéssel – kecsegtet a Haydneum Fortepiano Bérlet három koncertje is a tavasz kezdetén. A Solti Teremben megrendezendő esteken nemcsak 18. és 19. századi billentyűsműveket, így Schubert-, Schumann- és Liszt-szerzeményeket, de 20. és 21. századi kompozíciókat és átiratokat is hallhatunk majd fortepianón: Somlai Petra (február 24.), Balázs János (március 9.) és Balog József (március 22.) előadásában. S a legutóbb említett koncerten gáláns ráadásképpen és legnagyobb örömünkre Baráth Emőkét, a dalénekest is a pódiumon köszönthetjük majd.

Haydneum_karacsony-110316.jpg

Haydneum karácsonyi kedvezmény (Fotó/Forrás: Haydneum)

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Baráth Emőke (fotó/forrás: Böröcz Balázs / Haydneum)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Devich Márton gyógykezelésére gyűjtenek adományt

A Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a hazai klasszikus zenei élet fontos szervezőjét súlyos betegséggel diagnosztizálták, a gyógyuláshoz költséges külföldi kezelés szükséges, ennek érdekében kéri a család a zenésztársadalom és a zenebarátok segítségét.
Vizuál

Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje nyerte a 45. Magyar Filmszemlét

Február 2–8. között rendezték meg a 45. Magyar Filmszemlét a Corvin moziban. Az egyhetes filmfesztiválon közel húszezer érdeklődő hat napon át 115 előadáson közel 300 alkotást nézett meg. Emellett az Inga Kultúrkávézó 20 szakmai beszélgetésnek adott otthont.
Klasszikus

9+1 hegedűverseny három nap alatt – Kelemen Barnabás maratoni koncertsorozatra készül

A Fesztivál Akadémia Budapest egyik legkiemelkedőbb ünnepi koncertfolyama tavasszal a Zeneakadémián várja majd az érdeklődőket. Kelemen Barnabás a zenetörténet 9+1, magyar művésznek dedikált hegedűversenyével tiszteleg a hazai hegedűiskola hét művésze előtt.
Zenés színház

A jövőt ki ismeri? – Erkel István királyát rögzíti az OPERA

Ünnepi nyitódarabnak szánták, ám a reméltnél jóval huzamosabb keletkezéstörténet és küzdelmesebb sors jutott osztályrészül Erkel Ferenc utolsó operájának, az István királynak, amellyel hamarosan felfedezésértékű találkozásunk lehet.
Klasszikus

Áramló keleti és nyugati energiák csellóra és zongorára

Dolfin Balázs csellóművész és Tony Chen Lin zongoraművész a Régi Zeneakadémián február 14-én 11 órától Brahms és Bartók egy-egy műve mellett magyarországi bemutatóként egy kínai szonátát is eljátszanak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Áramló keleti és nyugati energiák csellóra és zongorára

Dolfin Balázs csellóművész és Tony Chen Lin zongoraművész a Régi Zeneakadémián február 14-én 11 órától Brahms és Bartók egy-egy műve mellett magyarországi bemutatóként egy kínai szonátát is eljátszanak.
Klasszikus hír

Devich Márton gyógykezelésére gyűjtenek adományt

A Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a hazai klasszikus zenei élet fontos szervezőjét súlyos betegséggel diagnosztizálták, a gyógyuláshoz költséges külföldi kezelés szükséges, ennek érdekében kéri a család a zenésztársadalom és a zenebarátok segítségét.
Klasszikus ajánló

9+1 hegedűverseny három nap alatt – Kelemen Barnabás maratoni koncertsorozatra készül

A Fesztivál Akadémia Budapest egyik legkiemelkedőbb ünnepi koncertfolyama tavasszal a Zeneakadémián várja majd az érdeklődőket. Kelemen Barnabás a zenetörténet 9+1, magyar művésznek dedikált hegedűversenyével tiszteleg a hazai hegedűiskola hét művésze előtt.
Klasszikus hír

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus hír

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.