Korcsolán Orsolya lemeze a DG-nél jelent meg

Elnémítva címen jelent meg Korcsolán Orsolya lemeze tavaly a Deutsche Grammophonnál Kuti Sándor töredékben maradt életművéből. Kuti a harmincas évek nagyreményű fiatal zeneszerzői közé tartozott, Solti György barátja és évfolyamtársa volt, mielőtt munkaszolgálatosként eltűnt a második világháborúban. Egy doboz mélyén maradt fenn néhány műve, amelyekből a tavalyi lemez készült, s amelyek április 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadán is elhangzanak Korcsolán Orsolya és művésztársai koncertjén. Ebből az alkalomból kérdeztük a művésznőt.

Vezessen be Kuti Sándor zenei világába! Mekkora az ismert életműve? Mi tekinthető fő művének?

Határtalan képzelőerő, szárnyaló fantázia, elkapott dallamfoszlányok, légies hangulatváltások, máshol konok és dübörgő ritmusok, vad hangsúlyok, és a mindezt keretbe foglaló, tudatosan és nemesen egyszerű formai világ az, ami nekem most hirtelen eszembe jut, ha arról kérdez, hogy mi jellemzi Kuti zenei világát. Elképesztő pontossággal fogja meg a szeme előtt szertefoszló békebeli világ eltűnését, kevés hanggal, tömören, és pontosan fogalmazza meg ezt az életérzést. A nemrégiben a Deutsche Grammophon-nál megjelent lemez a fennmaradt életmű összes vonósokra komponált kamarazenei művét tartalmazza.

Nekem a szólószonáta hegedűre lett a szívem csücske, számomra ez a darab a Kuti-világegyetem közepe, és sajnos ennek a világnak a vége is egyben, hiszen ez az utolsó fennmaradt műve, amit a munkaszolgálatból egy keretlegény segítségével juttatott el Pesten bujkáló terhes feleségének.

Milyen zenei hatásokat lehet felfedezni a darabjaiban? Gondolok itt zeneszerzők hatására, de például arra is, hogy a zsidó vagy a magyar népzenei örökség hatott-e a műveire?

Bartók és Kodály egy generációval idősebbek voltak nála, a tisztelet feléjük tagadhatatlan, mindezzel együtt nem másol, nem plagizál, az áthallások tudatosak, csakúgy mint Stravinsky és a neoklasszicizmus, vagy Beethoven, Schubert és az örök bécsi formaideál hatása. Ezen a zenei kaleidoszkópon átlesve találja meg önmagát, saját hangját, jellegzetes, eredeti stílusát. Kuti ízig-vérig magyar komponistának, magyar művésznek tartotta magát, ezért nem akart sem Londonba, sem Palesztinába, sem Svájcba menekülni a rokonok hívására. Természetes, hogy egyrészt ez a határtalan hazaszeretet, a zenei gyökerek tudatos használata csakúgy, mint Bartóknál és Kodálynál, át-átszövi legtöbb darabját. És persze ugyanakkor az Óbudai Zsinagóga kórusvezetője is volt, a zsidó liturgikus zene is sajátja, és a klezmer is felüti a fejét a vonósnégyesben. Zenei nyelvezete kétgyökerű, ugyanakkor ezer arcú.

Korcsolán Orsolya

A kéthegedűs szonátáról korábban azt nyilatkozta, Bartók hegedűduóival egyenes rokonságban áll. De nyilván nem véletlenül kerül az április 11-i, Uránia-beli koncerten az ő III. szerenádja mellé Kodály szerenádja, vagy II. vonósnégyese mellé Weiner Vonóstriója.

A választás tudatos. Szeretném Kutit és az ő zsenialitását kiragadni az ismeretlenség homályából és térben, időben, az őt körülvevő kor és a kortársak tükrében megmutatni a közönségnek. Valahol számomra Kuti ennek a kodályi, weineri, vagy bartóki világnak a folytatása lehetett volna, ha kap rá időt.

Kuti milyen zenei formákban alkotott? Maga milyen hangszeren játszott? Tudjuk például, hogy írt darabokat zongorára is.

Igen, Kuti sokat írt zongorára, hiszen ő maga is csodálatosan zongorázott. A sors fintora, hogy ezekből a darabokból is kevés élte túl a század viharait, pedig a zongoraszonáta a korabeli nemzetközi sajtó elismerését is kivívta, egy új titánt látott benne a holland zenekritika. Emellett karmesternek tanult, kórusműveket komponált, kórusokat vezetett, minden porcikájával és idegszálával a zenében élt. Mivel a művek legtöbbje egy doboznyi darabtól eltekintve elveszett, eltűnt, megsemmisült,

ami ránk maradt, az meglehetősen töredezett képet mutat egy zseniálisan tehetséges és nagyon korán elpusztított komponistáról, foszlányokban, töredékekben, mozaikokban.

Egy interjúban Solti Györgyöt idézte, aki azt mondta önnek, hogy Kuti Magyarország egyik legnagyobb zeneszerzője lehetett volna. Érdekes, hogy Solti épp Kuti helyett lett az Operaház korrepetitora, s onnan indult a világhír felé, (miután a nem fizető állást a szegény körülmények között élő Kuti nem tudta elvállalni). Solti talán arra is gondolt, amikor róla beszélt, hogy fordítva is történhetett volna. Nagyon érdekes, hogy épp ő volt Kuti és ön között az összekötő kapocs, hisz Solti Kutinak barátja, évfolyamtársa, önnek pedig immár Sir Soltiként pártfogója, mestere.

Igen, ezek szinte sorsszerű összefonódások...

Egyébként, amennyire tudom, Kutit nemcsak Solti, hanem már a harmincas években némely kritikus is Bartók, Kodály, Weiner Leó, Lajtha László társaságában említette a magyar zene „modern irányú zeneszerzői” között. A fennmaradt darabok mit érzékeltetnek ebből a nagy ígéretből?

Én úgy érzem, hogy jogos volt az akkori megdöbbent kritikai visszhang, vagy inkább ámulat és feszült várakozás, hogy mi lehet még ebből a zseniális tehetségből. Rendkívüli egyéni hangon szólalt meg, friss, modern, sokszor zabolátlan, csapongó ötletekkel, ugyanakkor tudatosan kevés hanggal, minden frázist és formai elemet pontosan megfogalmazva.

Korcsolán Orsolya

Személy szerint mit olvas ki Kuti zenéjéből? Tekinthetünk-e a munkaszolgálatból hazakerült kottáira úgy, mint egyfajta zenei „bori noteszre”?

Elkerülhetetlen valóban az összehasonlítás Radnóti bori noteszével, de szerintem erre a kérdésre ma hitelesen még nem lehet válaszolni. Én legalább is még nem tudok. Ezzel együtt nekem Kuti szólószonátája a határtalan reménységek, az időtlen vágyódások és az örök hazatérések fáradhatatlan hírnöke.

Kellett igazítani a kottákon, „zeneileg restaurálni” némely olvashatatlan vagy elpusztult részt?

Nem, Kuti gyönyörűen, tisztán, pontosan írt.

Ami fennmaradt, az feleségének Aminak és lányának Évának köszönhetően szinte kifogástalan állapotban várta egy szekrény mélyén, kartondobozban a felfedezést.

Ön előbb Budapesten a Zeneakadémián tanult, majd a New York-i Juilliard Schoolon az orosz hegedűiskola nyomdokain haladó Dorothy DeLay és Itzhak Perlman vezetésével képezte művészetét, így megtapasztalta a hegedűjáték többféle iskoláját. Melyik jellemzi ma a játékát és Kuti műveihez melyik áll közelebb?

Én remélem, hogy egy picit mindegyik! Nehéz ezt ‘belülről' megállapítani, de az biztos, hogy van bennem egyfajta törekvés vagy tudatos munkálkodás, hogy mindegyik irányzatból a legjobbat, a legszebbet, a legvarázslatosabbat mutassam meg a játékomban. Ami talán a legfontosabb nemcsak Kutinál, de minden komponistánál, hogy megtaláljam hozzájuk a magam útját, hogy megtaláljak egy hangzásvilágot, egy sajátos hangot, ami nekem azt a bizonyos komponistát, azt a bizonyos művet jelenti. Ezt Perlmantól kaptam, ő erre ösztönzött mindannyiunkat.

Csodálatos, hogy a töredékben maradt és évtizedekig egy dobozban rejtőzködő Kuti-életmű végül eljutott a lemezkiadásig és éppen a rangos Deutsche Gramofonnál. Kellett náluk kilincselni?

Ma már másról szól a lemezkiadás mint akár öt évvel ezelőtt, mást vár a piac, másként hallgat a közönség, mást keres a kiadó. A Kuti lemez létrejötte, az egész történet a doboz megtalálásától a budapesti felvételeken át, egészen a projektet összefogó Universal Music Austria hihetetlen munkáján keresztül egészen a berlini Deutsche Grammophon-ig számomra maga a csoda.

A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy pont ők, a világ ma egyik legrangosabb - és valljuk be, legkonzervatívabb - klasszikus zenei kiadója lesz az, amelyik megjelenteti ezt a lemezt Kuti Sándor műveivel. Náluk nem lehet kilincselni, nekem kiesett a kezemből minden, amikor elolvastam a DG igazgatójától kapott levelet.

Folytatja a holokauszt elfelejtett zsidó zeneszerzőinek felfedezését? Ki lesz a következő?

Természetesen folytatom. Hogy ki lesz a következő? Legyen ez meglepetés...