Klasszikus

Hegedűszonáta gordonkán

2011.01.01. 14:00
Ajánlom
Harro Ruijsenaars holland csellóművész Liszt zongoraátiratai után Schumann hegedűszonátáit rögzítette hanglemezre.

Az Amszterdam Concertgebouw egykori szólócsellistája a Fidelio.hu-n is olvasható interjúban már mesélt a Liszt zongoraműveiből készített saját cselló-zongora átiratairól, amelyeket Liszt eredeti, csellóra írt műveivel együtt jelentettek meg lemezen Rian de Waal zongoraművész közreműködésével. Ruijsenaars már a januári találkozáskor elárulta nekünk, hogy Liszt művei után Schumann hegedűszonátáinak tanulmányozásával foglalkozik. "Úgy érzem, hogy mi, csellisták bocsánatkéréssel tartozunk Schumann-nak, amiért nem voltunk képesek még életében eljátszani gyönyörű csellóversenyét! Át kellett írnia hegedűre, hogy előadják. Úgy gondolom, hogy Schumann, aki gordonkázni tanult fiatalkorában, beleegyezett volna abba, hogy csellón is játsszák hegedűszonátáit, mint ahogyan ő maga is átírta a Fantasiestückét klarinétra, az Adagio és Allegrót pedig kürtre."

A fent említett művekből azóta elkészültek a cselló átiratok, amit a holland származású gordonkaművész Paul Komen közreműködésével rögzített hanglemezre. (A lemez legálisan letölthető a http://www.theclassicalshop.net/ oldalon.) A felvételen az op. 105-ös és 121-es szonáták mellett Schumann op. 94-es Három románc című műve is hallható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Plusz

Létünk legizgalmasabb momentuma a felfedezés – Interjú Novák Péterrel

Javában tart a Partitúra zenei, művészeti road show új szériájának forgatása. Novák Péterrel rendező tapasztalatairól, forgatásokról, témaválasztásról mesélt, és arról is, hogy lehet-e kultúra nélkül élni.
Jazz/World

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.
Zenés színház

Népdalt énekelve sétál át a macska a hivatalon

Halas Dóra és Nagy Fruzsina már a második közös előadásukat készítették el a Soharóza kórussal. Catwalk-koncertnek nevezik az általuk alkotott műfajt, amelyben elegyednek a kóruskoncert, a színház és a divatbemutató jellegzetességei. Az Ügyben népdalokat dolgoztak fel, bár mint mondták, Kodály és Bartók óta valami nagyon félrecsúszott a népzene társadalmi megítélésében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Elhunyt Martin Böttcher, Németország egyik legsikeresebb filmkomponistája

A Winnetou-filmek legendás zeneszerzőjét kilencvenegy éves korában, szombatra virradóra érte a halál a schleswig-holsteini Rendsburgban.
Klasszikus ajánló

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus magazin

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus hír

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.
Klasszikus london

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.