Klasszikus

Hegyi Árpád Jutocsa az Operaház új főigazgatója

2005.07.22. 00:00
Ajánlom
Szinetár Miklós főigazgató lemondása után új vezető áll az Operaház élén. A kulturális miniszter mutatta be az eddig titokban tartott, új operaházi főnököt.

Bozóki András Hegyi Árpád Jutocsa színházi rendezőt nevezte ki öt évre a Magyar Állami Operaház főigazgatójának. Pontosan úgy, ahogy azt az egyik napilap reggel valószínűsítette. A sajtó esélyegyenlősége nevében szinte katonai titokként kezelt nevet ugyanis több részlettel együtt az újságnak kiszivárogtatták.

A posztra 14 jelölt volt. A minisztérium létrehozott egy zsűrit, ismert személyek voltak a tagjai: Gregor Józseftől Horváth Ádámig, Hamar Zsolttól Dávid Tamásig és László Gézáig, Kovács Gézáig. Az utolsó héten dőlt el végül, hogy a Hegyi Árpád Jutocsa vezette csapat kapja meg a megbízást a következő öt évre – közölte a miniszter, aki hozzátette, Hegyi ezen a téren már bizonyított. A Miskolci Nemzeti Színház igazgatója volt. Most csapatához tartozik majd Kesselyák Gergely, mint leendő főzeneigazgató, valamint stratégiai tanácsadóként Müller Péter Sziámi, illetve gazdasági vezetőként Kunos József, és természetesen Petrovics Emil, aki főzeneigazgatóként egy évig marad a helyén.

Az új főigazgató, aki rádiónkban is gyakran rendezett, így kezdte a bemutatkozást:

- Munkámmal szolgálni akarom ezt a társulatot, hogy a díszítőktől a karmesterekig, a balerináktól a zenészekig jobb legyen a sorsunk ebben a házban és sikeresebbek legyünk együtt. Ennek érdekében dolgoztuk ki munkatársaimmal a pályaművet, amely nagyszabású, mindenre kiterjedő komplex modernizálási program – közölte Hegyi Árpád Jutocsa.

A reform lényege egy újfajta műsor, úgynevezett blokkos játékrend, ami azt jelenti, hogy a legféltettebb budapesti operakincs, a gazdag repertoár helyett – ezt a főigazgató mondta így – a költséghatékony módszert alkalmazzák. Londonban mondjuk 10-12 operát játszanak csak egy szezonban, de azok mindegyikét három-négy hétig egyfolytában. Nálunk ezt úgy valósítják meg, hogy azért a repertoár ne szenvedjen nagy kárt. Persze ezt torokkal nehéz bírni, tehát két szereposztás játszik majd felváltva, és ha kell idős vagy épp kezdő énekesek szerepelhetnek beugróként, három kórus és három zenekar vesz részt a munkában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Klasszikus

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.