A Nemzeti Énekkar mostani, országjáró koncertsorozata nem előzmény nélkül való, hiszen néhány éve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is részt vett hasonló kezdeményezésben.

Valóban, az ötlet még 2023-ban született, amikor a zenekar, a Nemzeti Énekkar testvéregyüttese százéves volt. Azt találtuk ki, hogy szervezzünk száz ingyenes koncertet az ország különböző pontjain. A Nemzeti Filharmonikusoknak, a korábbi Állami Hangversenyzenekarnak mindig is a feladatai közé tartozott, hogy a vidéket is ellássa úgynevezett magas kultúrával. Emellett az együtteseink örömüket lelik az ilyen jellegű előadásokban. Természetesen nincs száz olyan helyszín az országban, ahová egy nyolcvantagú, professzionális vegyeskar beférne, de találtunk arra alkalmas helyszíneket, hogy kis kamaraformációk felléphessenek. Ráadásul a művészeinknek szakmai fejlődést is jelent, hogy kamarazenélhetnek. A kórus ugyan még nincs százéves, a negyven pedig kicsit kevés lett volna, ezért úgy döntöttünk, menjünk el nyolcvan helyszínre. A műsort a kollégák találták ki, gyakran már meglévő formációk mennek, meglévő programokkal. Lesz olyan előadás, ahol csak énekesek lépnek föl, és olyan is, ahol a zenekarunk néhány tagja, egy pici kamarazenekar is szerepel majd. Egy-egy eseményen 4 és 16 fő között mozog a létszám. Fellépünk majd iskolákban, közösségi házakban, templomokban, ahová csak befogadnak minket.

és nekünk is lesz itt ünnepi hangversenyünk az évforduló alkalmából. A koncertek teljesen ingyenesek, hogy anyagi helyzetétől függetlenül mindenki részt vehessen rajtuk.

Kifejezetten a kistelepüléseket igyekeznek felkeresni?

Elsősorban nem a megyeszékhelyeket céloztuk meg, hanem akár a picike falvakat is, de mindenhova elmegyünk, ahol szívesen látnak minket. Néha épp a legkisebb településeken látják a legszívesebben a művészeket: megkínálják őket saját főzésű pálinkával, házi pogácsával, a helyi asszonyok sütnek-főznek, ami nagyon megható. Az első helyszínünk az 1567 fős Karcsa volt, a szlovák határ mellett. Szeptember 4-én indult a sorozat, és két és fél hónapon keresztül fog tartani, november 16-án lesz az utolsó koncert. Úgy becsüljük, addigra körülbelül tízezer embert fogunk elérni.

Miért szeretik a művészek az ilyen típusú fellépéseket?

Azzal a közönséggel, aki rendszeresen jár hozzánk – kiválasztja a honlapról, hogy mi érdekli, megveszi a bérletet, és így tovább – kis túlzással semmi dolgunk nincs – miközben természetesen nekik is nagyon magas művészi színvonalú produkciót kell nyújtanunk. Akik azonban nem ismerik ezt a világot, azokat szeretnénk rászoktatni a zenére, általában is, de persze elsősorban a komolyzenére. Azt hiszem,

és koncert után tudnak beszélgetni egy kicsit a közönséggel – erre is jó a pogácsázás-kávézás. A közvetlen találkozás olyan élményt jelent, amelytől mind a közönség, mind a művészek feltöltődnek.

Herboly Domonkos (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)

Az énekkar minden tagja részt vesz ezeken a koncerteken?

Minden olyan tagot megmozgatunk, aki ezt szívesen vállalja. Van néhány idősebb kollégánk, akiknek már megterhelőbb ebben a projektben részt venni, de rajtuk kívül mindenkinek jut feladat.

Egy ilyen szerteágazó koncertsorozatot megszervezni bizonyára nagy munka. Mennyire tudnak építeni a zenekar országjárása során szerzett tapasztalatokra?

Az a jó, hogy ebben az országban mindenkinek van valamilyen nem budapesti kötődése. Így érdekes módon a szervezés okozza a legkevesebb problémát, alapozunk a művészek kapcsolatrendszerére, ezáltal is személyesebb lesz a program, és annál szívesebben látják az együttest.

Örül a helyi rokonság, hogy otthon láthatják a művészt?

Olyan is lehetséges, de nem feltétlenül rokoni szálak fűzik őket egyik-másik helyhez. Van, akinek a tanára, mestere kötődik oda, van, aki csak járt már ott művészi okból vagy magánemberként. Az együttes sok tagja tanít is az előadói munkája mellett, erre alapozva már sok éve fut egy projektünk Úton a zene címmel. Ennek során a zenekari művészek kis kamaraformációkkal utaznak el kifejezetten hátrányos helyzetű településekre, és ott gyerekek számára játszanak egy kis műsort, de van mellette hangszersimogató és beszélgetés is. Sőt, helyenként kisebb mesterkurzusokat is adnak a kollégák, hozhatnak hangszert a gyerekek, megmutathatják, mit tudnak.

Milyen visszajelzéseket kaptak eddig az országjáró projektek során a közönségtől?

Az első percekben néha meglepődnek, de mindenhol nagy szeretettel fogadják a kollégákat.

Persze ők nem ismerik a „szabályokat”, például hogy a darab közben, a tételek között nem nyilvánítunk véleményt – de hát miért is kellene ezekhez olyan mereven ragaszkodni? Előfordul, hogy megijednek egy váratlan hanghatástól, esetleg felkiáltanak. Nevetni is szoktak, és ilyenkor persze a kollégák sem hagyják ki, ha lehetőség nyílik egy kis viccelődésre. A darabok között is van kifejezetten szórakoztató jellegű, amelyben a művészek egy kicsit egymással is bohóckodhatnak.

Herboly Domonkos (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)

A műsor összeállításánál is figyelembe veszik, hogy nem gyakorlott zenehallgatókhoz szólnak?

Igen, a koncertek terjedelmét 45 percben határozzuk meg, nagyjából ez az az időintervallum, amíg fenn lehet tartani a figyelmet azoknál is, akik nincsenek hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Abból nem engedünk, hogy minőségi produkciókat hozzunk létre, de emellett fontos, hogy befogadhatóak is legyenek, akár klasszikus, akár kortárs darabokat adunk elő. Ezért is jó, hogy koncert után lehet beszélgetni a közönséggel, mert esetleg elmondják azt, ha valamit egyáltalán nem értettek, és akkor meg lehet őket nyugtatni, hogy ez sem baj.

Ha valaki nem hallgat rendszeresen klasszikus zenét, sokszor egészen máshogy fogadja be a darabokat, mint aki ismeri a hagyomány során kialakult eszközrendszert.

A komolyzene kódrendszere igen bonyolult. Bár nem biztos, hogy szerencsés az összevetés, de más művészeti ágakban általában könnyebb kifejezni valamit,

Ahhoz, hogy valaki megértse, sokat kell tanulni, sok művet meghallgatni. Én magam, bevallom, bár nem vagyok rá büszke, csak a húszas éveim vége felé kezdtem Bartók zenéjét élvezni. De valahol ebben rejlik a műfaj csodája is, hogy mindig tud újat adni, és ahogy fejlődünk, egyre többet értünk meg belőle.

Említette, hogy a Nemzeti Énekkarnak Budapesten is lesz ünnepi koncertje. Hogyan állt össze a program, a kórus mely oldalait fogják megmutatni?

A Pesti Vigadóban tartjuk március 10-én az ünnepi koncertet. A kórus alapító karnagyáról, Pászti Miklósról elnevezett bérlet hangversenyeit rendezzük itt, ezért fontos nekünk a helyszín. Egy ilyen nevezetes alkalommal mindig nehéz összeállítani a műsort, mert az ember szeretne mindent belezsúfolni. Legyen benne a cappella, kis együttes meg nagy, és zenekarral is lépjen fel az énekkar, hogy minden színüket meg tudják mutatni. Ennek azonban nincs értelme, mert egy ilyen maratoni műsort a közönség is nehezen tud befogadni, és az előadóknak is elég megterhelő. Somos Csaba karigazgató azonban egy meglehetősen nehéz művet, Mendelssohn Lobgesang-szimfóniáját választotta, két dal társaságában, mert alkalmas arra, hogy a különböző típusú tételeiben sok fontos oldalát mutassa meg a kórus.

A Nemzeti Énekkar és Somos Csaba karigazgató (Fotó/Forrás: Liszt Ünnep)

Amikor bejelentették az évadot, egyszersmind arról is tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy első vendégkarmestert és vendégszólistát is kineveztek az együttesek mellé, Carlo Montanaro, illetve François Leleux személyében. Miért épp ők kapták a felkérést?

A háttérben az áll, hogy a komolyzene világa változóban van, a zenehallgatási szokások is átalakultak: a korábbi évtizedekben azt szoktuk meg, hogy egy lemez elkészítése kitüntetett jelentőségű esemény. Ma már a közönség a különböző technikai platformok létrejöttének köszönhetően máshogy tekint azokra a művészekre, akik nem érhetők el közvetlenül, fizikailag, viszont az internet segítségével bármikor meghallgathatók. Mi is átgondoltuk, milyen kapcsolatban vagyunk más művészekkel, illetve a közönségünkkel. Kocsis Zoltán 2016-ban bekövetkezett halála olyan fordulópont volt a zenekar életében, ami után

Carlo Montanaróval egészen különleges kapcsolatot tudott kialakítani a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. Igazi olasz karmester, aki hihetetlen energiákat tud megmozgatni, csináltunk vele koncertszerű opera-előadást is. Mivel ilyen jó a kémia, úgy döntöttünk, hogy négy évadra első állandó vendégkarmesteri címet adományozunk a Mesternek. Ezzel párhuzamosan fantasztikus műhelymunka indult el a zenekarnál François Leleux oboista meghívásának köszönhetően. A közös koncertekre való felkészülés során kiderült, hogy ő és az együttes közös nyelvet beszélnek, és úgy éreztük, mi is tudunk neki adni valamit cserébe azért, amit tőle kaptunk. Ha már van első állandó vendégkarmesterünk, akkor legyen vendégszólistánk is.

François Leleux vezényel is. Ilyen minőségében mit tud adni a zenekarnak?

Ő azért különleges személyiség, mert akkor is zenész, amikor a büfében áll sorban kávéért. Nagyon meg lehet szeretni a stílusát, ami a muzsikálásában is tetten érhető, és rengeteg mondanivalója van a zenéről. Mindenhez van ötlete, olyan, mint egy kiapadhatatlan kút: már nagyon sok mindent eljátszott, de szeretne még többet megmutatni a zenéből. A közönség mindkét vendégművészt nagyon szereti.

Az évadtervet nézve feltűnő, milyen hangsúlyos szerepet kap benne a kortárs zene: már a koncertcímekben is megjelenik, hogy klasszikus szerzőket társítottak mai alkotókkal. Hogyan alakult ki ez a koncepció?

Az egyik bérletsorozatunk valóban azt célozza, hogy a magyar kortárs zenét közelebb hozza a közönséghez. Bár ennek a területnek is van rajongótábora, de túlságosan szűk, pedig ha arra a közhelyszámba menő megállapításra gondolunk, hogy minden zene egykor kortárs volt, rájövünk: érdemes megismerkedni a mai alkotásokkal. A közönség egy másik része viszont ellenáll, ezért is hoztuk létre ezt a sorozatot.

A hallgatóság is szereti az ilyen társításokat, mindig örülök, amikor levelet kapunk tőlük, és elmondják, tetszett nekik a műsor. Egy úr például megírta, hogy őt csak a felesége vitte el a koncertre, és ott jött rá, milyen érdekesek így együtt a darabok, úgyhogy mostantól szeretné hallgatni az ott megismert kortárs szerzőt, és már rá is keresett az interneten.

Ki tudna még emelni az évadból néhány különlegesebb programot vagy személyes kedvencet?

Szintén fontos kortárs zenei kezdeményezésünk, hogy megemlékezünk Kocsis Zoltán születésnapjáról. Ő mindig jótékonysági koncertet rendezett ekkor, de a halála után a hagyományt nem lehetett változatlan formában folytatni. Így alma materével, a Zeneakadémiával közösen létrehoztuk A magyar klasszikus zene napját május 30-án, és az a terv, hogy minden évben kortárs magyar zenét is mutassunk a közönségnek ezen az ünnepi koncerten. Idén Gyöngyösi Levente miséjét fogjuk játszani Liszt, Kodály és Dohnányi művei mellett. A másik viszonylag új, de fontos kezdeményezésünk az operabérletünk, ami talán furcsa egy szimfonikus zenekartól, de a létrejöttében több tényező is szerepet játszott. Egyrészt fontos partnerünk a Palazzetto Bru Zane kiadó, akikkel francia romantikus operákat rögzítünk lemezre. Van olyan felvételünk, amely már megjelent, egy másiknak a stúdiómunkálatai zajlanak, és a sorozat folytatódik. De

Így koncertszerű előadásban bemutatjuk Verdi Nabuccóját, aztán eljátsszuk Csajkovszkij Anyeginjét, ami már valamivel szűkebb réteget hoz be a hangversenyterembe, de talán új hallgatóságot is meg tudunk vele nyerni. A harmadik pedig az említett francia romantikus opera, Délibes Jean de Nivelle című darabja, amelyet szinte ismeretterjesztő jelleggel tárunk a közönségünk elé, hiszen még nem találkozhattak ezzel a művel.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Herboly Domonkos (fotó/forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)