Herczku Ágnes a magyar „etno-kortárs” zenei környezet élvonalbeli szereplője. Etno, mert eszköztára a hagyományos népdaléneklésen alapul; kortárs, mert kitartóan keresi a műfajból eredő és énekesi adottságaiban rejlő kapcsolódási pontokat; saját produkcióiban és közreműködőként egyaránt. A zenei élet folyamatosan figyelemmel kíséri művészetét.

Herczku Ágnes (Fotó/Forrás: Bacsi Róbert, forrás: Fonó Budai Zeneház)

Ezúttal a 2007-ben indított úttörő vállalkozását folytatja: ekkor jelent meg Bartók Béla: Magyar népdalok énekhangra és zongorára című lemeze, melynek anyagából néhány évvel később Pár-ének címmel koncertet és táncszínházi előadást is színpadra állított. Bartók a népdalfeldolgozásokról írta, hogy

a népdalok sajátos karakterét „először is föl kell ismerni, át kell érezni, aztán pedig reliefszerűen kidomborítani a feldolgozásnál, nem pedig esetleg elhomályosítani”.

Herczku most a népi ének hangvétele mellett újabb ötlettel segíti a reliefszerű kidomborítást: ez pedig az eredetileg zongorára írt művek cimbalmos átirata.

Balogh Kálmán (Fotó/Forrás: kalmanbalogh.hu)

A koncerten Bartók-népdalokat hallunk a régi zongorás és az új, két cimbalomra átírt változatukban, sokadik hallásra is kibogozhatatlan bolgár-ritmusokat, valamint az önmagukban is erőteljes hangzású húros, ütős hangszereket, mint a zongora, a cimbalom, a gadulka, a tapan. Olyan „ütős” zenészekkel, mint Balogh Kálmán (cimbalom), Kiss Péter (zongora), Nikola Parov (gadulka, duda) vagy Szalai András (cimbalom).

„Jó pár éve tervezem a Bartók-népdalok átíratását zongoráról két cimbalomra. Azt is tudtam, kikkel szeretném megcsinálni”

– mesélte Herczku Ágnes. – „És amíg meg nem kerestem Szalai Andrást az ötletemmel, tudni véltem, hogy feltaláltam a spanyolviaszt: micsoda eredeti ötlet, az Öt, a Nyolc és a Húsz magyar népdal bizonyos dallamai – főleg a székelyföldiek – cimbalomért kiáltanak, és én leszek az az érzékeny fül, aki meghallja e hívószavakat és merészen szakítva a dalok zongorakíséretes kánonjával, végrehajtja e szent küldetést...!

Aztán megkerestem Szalai Andrást. – Fantasztikus ötlet, milyen jó szemed van, hiszen a legtöbb népdalfeldolgozás – főleg a székelyföldiek – egyenesen cimbalomért kiáltanak, és mi leszünk azok, akik továbbvisszük az édesapám által 1977-ben megkezdett úttörő munkát, aki szakítva a szigorú kánonnal Gerencsér Ferenccel és Faragó Laurával megcsinálta a legelső népdalfeldolgozásokat...! (A Gerencsér–Szalai duó, Faragó Laura közreműködésével, Kodály és Bartók első 20 népdalfeldolgozásából csinált egy csokrot.) – Oda a dicsőség..., de az ötlet így megerősödve szökken szárba, kiegészülve a Nyolc magyar és a Húsz magyar népdal néhány emblematikus és 'nehézsúlyú' dalával.

A 'sántikáló ritmusok' ereje és hihetetlen gazdagsága nem ismeretlen a bolgár, görög vagy kisázsiai folklór rajongóinak. A koncerten ízelítőt kapunk ebből a sodró erejű zenéből Nikola Parov vezetésével, aki itthon a Zsarátnok együttessel tartotta izzásban azt a szenvedélyt, ami anno Bartókot is magával ragadta. Bartók vonzalma a bonyolultabb, aszimmetrikus ritmusképletek iránt nemcsak a népzenei ihletésű darabjaiban (Angoli Borbála, vagy a Mikrokozmosz bolgár táncai) érhető tetten, hanem az olyan zenészpróbáló műveiben is, mint a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabjában, vagy a koncerten is elhangzó Zongoraszonátában.”