A koncerten a következő művek hangzanak el Hamar Zsolt vezénylete mellett, Fenyő László csellista közreműködésével:
Bartók Béla: A csodálatos mandarin - szvit
A csodálatos mandarint maga a zeneszerző is egyik legfontosabb művének tekintette. A pantomim cselekményét Lengyel Menyhért írta. A kölni ősbemutató (1926) óriási felháborodást keltett, a város polgármestere, Conrad Adanauer a darab további előadásait megtiltotta. A mű cselekménye, Bartók szavaival: „Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal lányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, kardal szúrják keresztül, felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak. Ő szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el.”
Europa 510
Dohnányi Ernő: D-dúr Konzertstück – csellóra és zenekarra, op. 12
Az 1903-1904-ben komponált Konzertstück – bár a semleges cím (hangverseny-darab) és a koncerttermi „funkció” (szólista keze alá való virtuóz concertino) nem ezt sugallja – mind a koncepció, mind a kivitel igényessége tekintetében Dohnányi legjelentékenyebb munkáinak sorába tartozik. A Hugo Becker csellóművésznek dedikált darab felépítésével, formastratégiájával és léptékével kapcsolatban a bemutató után a legkülönbözőbb leírások, értelmezések láttak napvilágot. Az egybekomponált, ugyanakkor jól elkülöníthető tételrészeket felvonultató mű éppúgy rokonságban áll a 19. századi szimfonikus költeménnyel, mint a versenyművel vagy a szonátaforma (és szonáta műfaj) liszti koncepciójával. Egyetlen tétele egy „háromtételes mű változatosságát teremti meg” – írta egy korabeli kritikus. Valójában négy szakasz körvonalait fedezhetjük fel benne: a klasszikus szonátadramaturgia szerint kibontott első részt egy Adagio követi, majd egy karakterében Scherzót idéző harmadik egység következik. A finálé a legfontosabb zenei gondolatok rekapitulációja, visszatérése. Kusz Veronika írja: „Liszt h-moll szonátája mellett természetesen számos más minta is felmerülhet Dohnányi egy tételbe foglalt többtételességével kapcsolatban. Egyetlen, összetett tételben íródott például Schumann csellókoncertje is, márpedig zenei modelljei közül Dohnányi bizonyos tekintetben ehhez a szerzőhöz kötődött legszorosabban. A Konzertstück dallamvilága, hangvétele valóban a Schumann-műhöz áll a legközelebb a csellóverseny-irodalom híresebb darabjai közül – különösen ami a lassú tételnek megfelelő szakaszok szemlélődő jellegét illeti –, bár konkrétabb kapcsolat nem fedezhető fel köztük”.
Anton Bruckner: IV. szimfónia, Esz-dúr, „Romantikus”
Bruckner szimfóniáinak keletkezéstörténete különösen szövevényes. Majd' minden szimfónia többszöri átdolgozás során nyerte el a legvégső formát, ugyanakkor nem minden esetben ez a végső forma az, amint Bruckner ideálisnak tekintett. A változtatások hátterében hol koncepcionális megfontolások, hol praktikus szempontok – például egy-egy aktuális előadás karmesterének javaslatai – álltak. Az ún. Bruckner-probléma – mely változatot tekintsük definitív műalaknak? – a különböző variánsok sokféleségéből adódik. Ebből a szempontból a IV. szimfónia az egyik legkomplikáltabb forráshelyzetű Bruckner-szimfónia. Ha a kisebb változtatásokat nem vesszük figyelembe, akkor is három műalakról és ezen műalakok kialakulásának időszakairól beszélhetünk. Az 1. változat 1874-ben, a 2. változat 1878-1886-ban, a 3. 1887-1888-ban jött létre. A koncert- és hanglemezkiadás gyakorlata két partitúrakiadást preferál, az egyik (Robert Haas kiadása) a 2. változat mellett foglalt állást, Haas a kottaszöveget egy 1881-es szerzői kézirat alapján készítette el. A Leopold Nowak nevével fémjelzett verzió a kompozíció kialakulásának későbbi stádiumánál állapodott meg. Az 1. változat ritkán szólal meg koncerten, az ezen változat nyomán késztett hangfelvételek száma is jóval kevesebb. Az 1. változat valamennyi tétele mélyreható változásokon esett át, a scherzót pedig Bruckner egész egyszerűen egy másik tételre cserélte le. A szimfónia legnépszerűbb tétele, az úgynevezett Vadász-scherzo csak 1878 legvégén, decemberben került a darabba. Az ős-scherzo sok-sok évtizeddel Bruckner halála után jelent meg nyomtatásban, s azonnal világossá vált, hogy ez a tétel Bruckner legmodernebb zenéi közé tartozik, ritmikai struktúrája – a polimetria / poliritmia határára merészkedő koncepciója – egyedülálló az 1870-es évek zenei gondolkodásában. Talán maga Bruckner is érezhette, hogy túl messzire kalandozott és ezért cserélte le egy ugyancsak rafinált ritmikájú, ám könnyebben fogyasztható tételre.
A szimfónia folyamatos átalakulása, módosulása közben viszont az egyes tételek költői programján – erről tanúskodnak a zeneszerzői nyilatkozatok – Bruckner nem változtatott. Az első tétel egy hosszú, mély alvásból való ébredést, majd a világ megélénkülését érzékelteti; a második tétel zarándokok éneke, ima (egy másik nyilatkozat szerint: szerenád); az új scherzo vadászat, a trióban a vadászok vidám fogyasztják el ebédjüket; a negyedik tétel népünnepély (egyes elemzésekben végítélet!). Bruckner már a komponálás korai fázisában elhatározó döntést hozott a szimfónia keretes szerkezetét illetően is, arról, hogy a finálé utolsó taktusai idézzék fel a szimfóniát indító kürtdallamot. A mikéntjével kapcsolatban viszont érezhetően hezitált.
hírlevél
