A cím elnyerésére a kulturális tárca pályázatot írt ki 2004 októberében; az első fordulóban tizenegy város jelentkezett, közülük március elején hét jutott tovább: Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs és Sopron. A nyertes magyar város a német Görlitzcel vagy Essennel együtt lehet majd öt év múlva Európa Kulturális Fővárosa.
Budapest a cím elnyerése esetén lehetőséget biztosítana, hogy a többi pályázó város is megmutassa magát, illetve a programsorozat regionális kiterjesztésére törekszik. A tervek szerint a Dunát számos építmény és rendezvény létrehozásával kapcsolják be a város életébe. A pályázat egyik kulcsprojektje, hogy az óbudai Duna-parton és a gázgyári negyedben tudományos, művészeti, gazdasági központot alakítanának ki. A Margit híd sziget felőli oldalához egy "üvegbuborék" csatlakozna, amely információs központként, kilátó teraszként, kávézóként funkcionálna, s a város egyik szimbólumává válhatna. A Várkert bazárban kulturális centrumot alakítanának ki szoborkertekkel, építészettörténeti kiállításokkal, divatszalonokkal, innen mozgólépcső vezetne a budai Várba. A Citadellánál fürdő épülne, aminek vízellátását a Gellért-hegy gyomrában lévő hő- és gyógyvízforrások biztosítanák.
Debrecen hőlégballonon indította útnak pályázatát, amelyben új színház, képzőművészeti galéria, kisebbségkutató központ létrehozását tűzték ki célul, de része az "üveghegy-projekt" is: a látványosságot egy japán építész álmodja meg a város főterére.
Eger, amelynek pályázatát két kerékpáros hozta a fővárosba, a város alatt húzódó pincerendszer turisztikai hasznosításával, egy fényművészeti központ kialakításával és az egykor szerbek lakta Szent Miklós városrész rehabilitációjával aspirál a címre.
Győr „Világok találkozása” mottóval csaknem száz települést vonna be a programba a régióból, kiemelt partnere a Pannonhalmi Bencés Főapátság és a komáromi Monostori Erőd Kht. A költségek nagyobbik részét felújítások tennék ki, de például Neotechnológiai Múzeumot és extrémsport-parkot is létrehoznának.
Miskolc pályázata az arculatváltásra összpontosít: Miskolctapolca, Lillafüred, a történelmi Avas és a Miskolci Nemzeti Színház előtérbe állításával az elmúlt évtizedek imázsát szeretné átformálni, újra kultúrvárost kíván életre hívni.
Pécs pályázata keretében hangversenyterem és konferenciaközpont épülne, létrejönne egy regionális könyvtár, kialakítanák a Zsolnay kulturális negyedet, felújítanák a Vármegyeháza épülettömbjét.
Sopronban – ahol a "Szabadság, szerelem" mottót választották a programhoz – a legnagyobb új beruházás az Egyetemi Városi Könyvtár felépítése, de szeretnék felújítani a Deák és a Fő teret, valamint a zsinagógát. Kiemelt partnerük a fertődi Eszterházy Kastély, ahol újra felépítenék a Marionett Színházat, illetve az Operaházat, ahol egykor Haydn is alkotott.
A kormány még október 23. előtt dönt arról, melyik magyar várost terjeszti fel megerősítésre Brüsszelbe. A javaslatot tizenöt tagú zsűri véleménye alapján a kulturális tárca vezetője, Bozóki András terjeszti a kormány elé.
További részletek az alábbi honlapon olvashatók.