Klasszikus

Hetedszer is György Ádám Kastélyakadémia

2015.06.21. 08:48
Ajánlom
Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 20-án, majd július 29-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a zenekedvelőket.

A fiatal tehetségek a világ vezető egyetemeiről érkeznek a hetedik György Ádám Kastélyakadémiára, hogy a magyar művésznél és zeneakadémiai professzoroknál fejlődjenek. A kurzus minden évben tehetséges fiatalokat vonz tíz napra Pomázra. A New York-i Juilliard School of Music, a Cleveland Institute of Music, a szingapúri Nemzeti Egyetem és a Nanyang Academy of Fine Arts, valamint a Bécsi Zeneakadémia is küld növendékeket a mesterkurzusra.

Az Akadémián az alapító György Ádám mellett Dr. Réti Balázs egyetemi tanár és Dr. Nádor György, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora tartanak mesterkurzusokat a tehetséges fiataloknak. 2012 óta magyar résztvevői is vannak a Kastélyakadémiának, részvételüket az R&R Software Zrt. támogatja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Plusz

Új remény – Művészek a rákkal küzdő magyar kajakosért

A Fidelio kezdeményezésére művészek is segítik Tóth Róbert ifjúsági Európa- és többszörös magyar bajnok kajakos gyógykezelését. Már felajánlotta segítségét Miklósa Erika, Polyák Lilla, Náray Erika és Józan László. A Fidelio örömmel fogadja a további művész támogatókat!
Klasszikus

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus molnár levente

Megjelent Molnár Levente első szólóalbuma

A Liszt-díjas bariton több mint 70 perces, 13 áriát és egy duettet tartalmazó nagylemeze a Nagyok, melankolikusok, vidámak, hősök címet viseli.
Klasszikus kritika

A Fesztiválzenekar két tagja eljárt egy tüzes tangót, aztán lecsapott Stravinsky

Két pár táncos láb a hegedűszólamból, közös éneklés, és egy olyan Tavaszi áldozat, hogy a fal adta a másikat. Ezzel töltötte meg háromszor a Müpát a Fesztiválzenekar.
Klasszikus ajánló

Hogy lesz egy párkapcsolati drámából krimi?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása február 23-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Kálid Artúrral, Szigetvári Dáviddal, Tóth Endrével és Zsuráfszky Zoltánnal.
Klasszikus interjú

Bencze Máté: "Sikerült olyan átütő erővel játszanom, hogy ez a közönségnek is átjöjjön"

Virtuózok közönségdíjas, Eurovision Young Musicians döntős, és múlt hétvégén a szerbiai FEMUS 2019 nemzetközi fúvósverseny minden elérhető díját is besöpörte. Európa egyik legmagasabb klasszikus zenészével, a 203 centis, 18 éves hajdúböszörményi szaxofonossal, Bencze Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus hírek

José Cura a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek állandó vendégművésze lesz

A jövő évadtól induló együttműködés részeként november 13-án Verdi Requiemjét vezényli a Müpában az argentin művész.