Klasszikus

Hetedszer kötnek össze az időívek

2010.08.04. 11:17
Ajánlom
Augusztus 21. és 23. között kerül sor a Pannonhalmi Főapátságban az Arcus Temporum művészeti fesztiválra, ahol zenei, színházi és táncprogramokkal, valamint kiállításokkal várják az érdeklődőket.

Az Arcus Temporum 2010-es programjai sem esetlegesen kerültek egymás mellé, hiszen a különböző műfajok és gondolati tartalmak egymást kiegészítik, egymással interakcióba lépnek, és fogalmazzák meg, mit jelent a hely földrajzi, történelmi tekintetben, és jelenlegi élethelyzetünkre reflektálva arról is képet adnak, milyen, merre tart a bennünket körülvevő világ.

A fesztivál zenei programjai a hagyományoknak megfelelően izgalmasnak ígérkeznek. Az idei meghívott vendég - Sofia Gubaidulina, Salvatore Sciarrino, Valentin Szilversztrov, Bent Sorensen és Giya Kancheli után - a svájci születésű, Ausztriában élő Beat Furrer, aki a kortárs osztrák zeneszerzők legjelentősebbike. A Klangforum Wien alapítója az együttessel érkezik, műveit zenésztársai mellett Skuta Miklós, Csalog Gábor, Ágoston András, Rozmán Lajos és Angelika Luz szólaltatják meg. A pozsonyi Konvergencia Fesztivállal való együttműködésnek köszönhetően érkezik Pannonhalmára Jozef Lupták és Igor Karsko, míg az éjszakai jazzprogramban Ida Kelarova, Skuta Miklós, valamint Bertl Müller lépnek fel. Furrer klasszikus társa Dmitrij Sosztakovics lesz.

Az Arcus Temporum zenei igazgatói posztját ebben az évben, Keller András után, Skuta Miklós tölti be, jövő évtől azonban három évre Bent Sorensent nyerték meg a feladatnak. A szervezők célja a megújulás, a hároméves ciklusokkal a folyamatos gazdagodás, valamint a zenei együttműködések intenzivitásának növelése.

Andrea Bozic, a multimediális és konceptuális előadásokat készítő Amszterdamban élő horvát koreográfus két munkáját láthatja a közönség a fesztviálon. A Semmi sem lephet meg minket egyszerre reflektál a koreográfus jugoszláv gyermekkorára, idézi meg a nagy klasszikus mozifilmeket, és játszik a kép és a valóság viszonyával, míg a Kezdet az alkotás alaphelyzetét vizsgálja. Ezzel a produkcióval nyílik meg a mintegy száz néző befogadására képes új helyszín, a szabadtéri színpad. A monostor kerengője idén Bukta Imre két videoinstallációjának ad helyet, míg a filmes szekcióban öt román rövidfilmet mutatnak be.

www.arcustemporum.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.
Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Klasszikus

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Színház

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Rókusfalvy Lili lesz a következő MRME-kamaraest házigazdája

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészei ismét megmutatják legkedvesebb darabjaikat a közönség számára december 8-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban.
Klasszikus magazin

Ünnep a koncert: folytatódik a Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja

A szigetországban szerzett élményeikről és sikerekről Keller András főzeneigazgató és a zenekar művészei osztották meg gondolataikat egy videóban, amely megtekinthető cikkünkben. 
Klasszikus ajánló

Vonósnégyes-ősbemutató a Zeneakadémián

A magyar Korossy Kvartett és a lengyel NeoQuartet december 8-i, közös hangversenyükre Lutosławski, Kurtág és Kościów kompozícióival, valamint Kecskés D. Balázs új művének premierjével készülnek.
Klasszikus hír

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Klasszikus beszámoló

Fény és polifónia – reflexiók az antwerpeni Laus Polyphoniae 2025 fesztiválról

Különleges koncertélményeket szerezhetett, aki részt vett az augusztusban zajló belga régizenei fesztiválon, amelyre a világ legkülönböző pontjairól érkeztek kiváló előadók.