Klasszikus

Heti negyven koncertet is vállalt

2014.08.25. 15:53
Ajánlom
"Megtaláltam a saját világmindenségemet, azt a helyet, ahol biztonságban érzem magamat: a zenét." 1918. augusztus 25-én született Leonard Bernstein. MAGAZIN

Ukrajnából kivándorolt, vallásos zsidó családból származott, első zenei élménye a zsinagóga orgonája és kórusa volt. A Harvard egyetemen zenét és bölcsészetet tanult, 1939-ben kitüntetéssel végzett; a magyar származású Reiner Frigyes azt mondta róla: "a valaha volt legtehetségesebb tanítványom." Dirigensi karrierje 1943-ban egy bravúros beugrással indult: a 25 éves, ismeretlen Bernstein Bruno Walter betegsége miatt néhány órás felkészülés után állt a New York-i Filharmonikusok élére és leírhatatlan sikert aratott a Carnegie Hallban. Szinte azonnal Amerika kedvence lett, a nagy zenekarok valósággal versengtek kegyeiért. Lelkesedése, átéléssel telt dirigálása, a belőle áradó zeneélvezet a nem zeneértő közönséget is magával ragadta. 1957-ben első amerikaiként lett a New York-i Filharmonikusok művészeti vezetője, a zenekarral tizenkét éven át dolgozott, s a muzsikusok a Laureate Conductor címmel tisztelték meg.

Zeneszerzőként 1944-ben mutatkozott be a bibliai témájú Jeremiah szimfóniával, első musicalje, az Egy nap a városban közel ötszáz előadást ért meg és meg is filmesítették. A Voltaire regényéből készült Candide nem volt sikeres, annál inkább az lett az 1957-ben színre került West Side Story. A modern kori Rómeó és Júlia bejárta a világot, dallamait olyan operasztárok is énekelték, mint Kiri Te Kanawa és José Carreras, s feledhetetlen film is készült belőle Natalie Wood főszereplésével. Modern, kissé dzsesszes hangzású komolyzenei művei is kedveltek, ezekben felhasználta a country-dalok, mexikói táncok és az afroamerikai zene elemeit is. Három szimfóniát írt, köztük az 1963-ban komponált Kaddish-t 1977-ben átdolgozta,mivel a keresztény liturgiát követő mise nagy vihart kavart.

 

Zenei ismeretterjesztőként ritka adománnyal rendelkezett: képes volt a zenét közérthetően, a lényeget feltáró módon közel vinni a hallgatósághoz, felnőtthöz, gyerekhez egyaránt. Előadásait a New York-i filharmonikusokkal illusztrálta - közben ő is zongorázott. Az előadások szövege könyv alakban a világ számos nyelvén megjelentek, magyarul A muzsika öröme címmel 1976-ban. Első budapesti vendégszereplésekor, 1948 májusában a Zeneakadémia félig sem telt meg, de az előadást közvetítette a rádió, így a második részben már zsúfolt nézőtér fogadta. A közönség vállra emelve vitte vissza a szállodába, szavai szerint ez azóta sem történt meg vele. 1985 nyarán Kaddish-szimfóniáját vezényelte Budapesten, az Európai Ifjúsági Zenekar élén. 1990 októberében, orvosai tanácsára vonult vissza a vezényléstől. A gyertyát két végén égető Bernstein olykor egy hét alatt 39 koncertet vállalt, napi száz cigarettát szívott el és esténként még megivott egy üveg whiskyt. Tüdőtumorban halt meg 1990. október 14-én, New Yorkban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mi az a tritónusz, és miért nevezték az ördög hangközének?

Schiff András egy interjúban nemrégen a tritónusz hangközével jellemezte Magyarországot. De vajon tudjuk, mi ez? És tényleg be volt tiltva a középkorban?
Klasszikus

A zene olyan, mint a pszichoanalízis

Fejérvári Zoltán november 20-án, illetve a rá következő két estén a Budapesti Fesztiválzenekarral lép pódiumra a Müpában. A külföldön is sikeres zongoraművész beszélgetésünkben elmondta, hogy miért jó egyedül zenélni, miért jó kamarázni, és mi köze mind ennek a pszichoterápiához.
Klasszikus

Elkápráztatnak új Rameau-lemezükkel Vashegyi György együttesei

Vashegyi György együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar lemezre vették Rameau ma már ritkaságnak számító operáját, a Naïst, és a kritika elismerését is kivívták.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hangfelvétel

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus beszámoló

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Klasszikus kult50

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.
Klasszikus hír

Draskóczky Gábort díjazta az Amerikai Hegedűtársaság

A clevelandi hangszertársaság minden évben díjakat ad át a legjobb vonós hangszerek és vonók készítőinek.