Klasszikus

Hibátlan biztonsági kűr

2005.02.13. 00:00
Ajánlom
Mához egy hónapra, március 14-én hivatalosan is megnyílik az új Nemzeti Hangversenyterem, s túljutottunk a január eleje óta zajló próbaüzem felén. Az akusztikáért felelős amerikai Artec munkatársai szorgalmasan végzik a "finomhangolást", s a koncertlátogatók is gyűjtik a tapasztalatokat. Ha megnézzük a komolyzenei internetes fórumokat, az derül ki, hogy lassan az akusztika is olyan téma lesz, mint a politika, a foci vagy az időjárás: sokan azt hiszik, hogy értenek hozzá, ezért kinyilatkoztatnak, igaztalanul vádolnak másokat, végül pedig téves (nemritkán elképesztően hamis) következtetésekre jutnak.

Nem baj, ez is elmúlik egyszer; az pedig szerencsére már most megállapítható, hogy a Nemzeti Hangversenyterem öszszességében megfelel az előzetes várakozásoknak. Végre nem probléma, ha nagy létszámú szimfonikus zenekar és kórus egyszerre lép színpadra; telten, kontúrosan szólnak a szimfonikus együttesek, de a szólistáknak és kamarazenészeknek sem kell elveszettnek érezniük magukat a teremben. A hangzáskép persze függ attól, hogy a nézőtérnek éppen melyik pontján ülünk, de – a szomszédos Nemzeti Színházzal ellentétben – "halmozottan hátrányos" ülőhelyeket nem találunk. A kifinomult akusztikai tervezésnek is vannak azért vesztesei: a gikszerező fúvósok és a maszatoló vonósok. Apró bizonytalanságok még itt is elcsúsznak, de a szarvashibák sokkal durvábban kiütköznek, mint mondjuk a Zeneakadémián.

Kocsis Zoltán együttesét, a Nemzeti Filharmonikusokat ez a veszély nem fenyegeti. (A kilencvenes évek végének megroskadt ÁHZ-ját még fenyegette volna, de ez a mostani már egy másik, "minőségjavított" együttes.) Romantikus estjük mindhárom darabja – Berlioz Római karnevál-nyitánya, Sibelius Hegedűversenye és Dvorák Újvilág szimfóniája – magabiztosan, technikai problémák nélkül szólalt meg. Ez a repertoár – főleg Kocsis újabb kori műsorválasztásait ismerve – kifejezetten konvencionális: a Nyugaton rég túlhaladott nyitány-versenymű-szimfónia struktúrától sem rugaszkodott el. Hogy miért futottak biztonsági kűrt? Alighanem azért, mert a koncert jótékony célt szolgált (kedvezményezettje a fogyatékkal élő fiatalokat felkaroló Baltazár Alapítvány volt), s biztosak akartak lenni a telt házban, ami be is jött. Az interpretáció pedig – ha nagy izgalmakat nem is, de – a technikai perfekció mellett kiegyensúlyozott zenei megvalósítást kínált. A nyitányban a muzsikusok még az akklimatizálódással voltak elfoglalva, de a hegedűversenyben már érzékenyen és figyelmesen kísérték az ifjú művésznő, Kokas Katalin energikus, szuggesztív játékát. Az Újvilág szimfóniáról – az elmúlt évszázad számos remek előadása után – nehéz újat mondani, de ez is rendben volt, örömmel hallgattam.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lábnyomok előttem és mögöttem – beszélgetés Bérczes Lászlóval

Tavaly jelent meg Kötőszavak címmel Bérczes László könyve, amiben a szerző ezúttal magáról ír. A kötet apropójából ültünk le beszélgetni a Jászai-díjas rendezővel.
Klasszikus

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Zenés színház

Élje át ön is élő időben a Bayreuth-i Ünnepi Játékok nyitóelőadását!

Wagner ritkán játszott operájának, a Trisztán és Izoldának élő közvetítése Bayreuth-ból Magyarországon először 2024-ben, kizárólag a budapesti Cinema MOM moziban lesz megtekinthető.
Vizuál

Mikor pusztul el egy birodalom? – szeptemberben érkezik a mozikba Francis Ford Coppola új filmje

Megérkezett az első magyar teaser előzetes a legendás amerikai rendező legújabb, Megalopolisz című sci-fijéhez, amely Coppola testamentuma és egyben a gyáva hollywoodi stúdiórendszer kritikája is.
Színház

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.
Klasszikus hír

Osztrák és román versenyzők nyertek az 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen

A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által kilenc éve életre hívott Fesztivál Akadémia Budapest keretében rendezték meg július 4. és 14. között Budapesten a 22 év alattiaknak szóló 5. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt.
Klasszikus ajánló

Idén is régizenei hétvégék várják a közönséget Eszterházán

Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén keresztül magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Klasszikus beszámoló

Kobayashi Ken-Ichiróval turnézott Japánban a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar a legutóbbi, 2019-es nagy sikerű japán turné után idén június 17-től július 7-ig újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban vendégszerepelt, Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.