Klasszikus

Hidas Frigyes, a Szomszédok zeneszerzője

2017.03.07. 15:50
Ajánlom
Hidas Frigyest a magyar zenei élet egyik legsokoldalúbb egyéniségeként tartották számon, szinte nincs is olyan műfaj, amelyben ne alkotott volna.

Hidas Frigyes Budapesten született 1928. május 25-én. Tanulmányait 1946 és 1951 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán végezte, Viski János növendékeként. 1950 és 51 között az Ifjúsági Színház karmestere, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetője, 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatója volt. Élete további részében független zeneszerzőként tevékenykedett.

Művei között szerepelnek operák (Az asszony és az igazság; Bösendorfer; Dunakanyar), balettek (A cédrus; Színek), oratóriumok (Requiem; Te Deum), versenyművek (Rapszódia; Birthday Concerto), zenekari és fúvószenekari darabok, vonósnégyesek és fúvósötösök, egyéb kamara- és szólókompozíciók, számtalan film, tévé- és rádiójáték, valamint színházi produkció kísérőzenéje. Egyik közismert alkotása a Szomszédok című teleregény főcímzenéje.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Klasszikus

Takács-Nagy Gábor és Kovács János kapta meg a Cziffra Fesztivál életműdíját

Vasárnap este, a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén átadták a rendezvény díjait. Fiatal tehetségek és
Klasszikus

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Takács-Nagy Gábor és Kovács János kapta meg a Cziffra Fesztivál életműdíját

Vasárnap este, a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén átadták a rendezvény díjait. Fiatal tehetségek és
Klasszikus ajánló

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.
Klasszikus hír

A Pető Intézetben tartja 350. ifjúsági előadását a Filharmóniai Társaság

A Budapesti Filharmóniai Társaság kilencvenezer fiatalhoz viszi el a zene és a kultúra üzenetét a Lázár Ervin Programban.
Klasszikus beszámoló

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sulyok Tamás karmester

Életének 90. évében elhunyt Sulyok Tamás magyar karmester, tanár. A Győri Filharmonikus Zenekar egykori igazgatóját otthonában érte utol a halál február 4-én – tudatta a szomorú hírt a társulat vezetőségével a karmester lánya, Sulyok Márta.