Klasszikus

Hídünnep és Budapesti Búcsú 2005

2005.06.09. 00:00
Ajánlom
Június második felében két hagyományos nyári rendezvényre kerül sor a fővárosban: 18-án a Hídünnep, 25-26-án pedig a Budapesti Búcsú programjai várják a látogatókat.

A Hídünnep középpontjában a száz éve született József Attila és a századelő világa áll. A Lánchíd úttestje zenepavilonokkal, árusokkal teleszórt vurstlivá válik, míg a járda egy végeláthatatlan kávéházzá alakul. A zenepavilonokban neves előadóművészek idézik majd meg a régi és a mai Budapest hangulatát. Az MTA Roosevelt téri parkolójában színpadi produkciók sora és kézműves kirakodóvásár, a budai oldalon pedig interaktív játékok, gyermek-, családi és zenei programok várják az érdeklődőket. A délelőtti Kakaóbárban a Kaláka, a Makám és a Szélkiáltó együttes előadásában József Attila megzenésített versei hangzanak fel. A nagyszínpadon a különböző népek zenéiből és táncaiból összeállított műsor után a hazai jazz- és világzene jeles képviselői lépnek fel: Kiss Feri, Ágoston Béla és a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes. Befejezésként az acid-jazz képviselőjeként ismert Count Basic együttes és az Incognito énekesnője ad koncertet.

A tizenötödik alkalommal megrendezett Budapesti Búcsú rendezvényeinek idén négy helyszín ad otthont: a Lánchíd, a Hősök tere, a Felvonulási tér és a Hajógyári-sziget. Június 25-én a zenekedvelőket várják a szervezők, hiszen a folktól a jazzen és a világzenén át az improvizatív zenéig minden ágazat kedvelői találnak majd érdeklődésüknek megfelelő programot. A fellépők között lesz például Dresch Mihály, Krulik Zoltán és a Budapest Ragtime Band is. 26-án a gyerekek kedvéért játszóházzá alakítják a hidat: számos bábszínházi, gyermekszínházi előadással várják majd őket.

A hagyományoknak megfelelően a Budapesti Búcsú előestéjén a Budapesti Fesztiválzenekar ad koncertet Fischer Iván vezényletével. Az együttes Csajkovszkij IV. szimfóniáját játssza majd a Hősök terén. A második estén a Felvonulási téren rendezik meg a Kapcsolat Koncertet, melynek sztárvendégei Lionel Richie, Jimmy Cliff és a Megasztárok lesznek.

A rendezvények részletes programjai az alábbi oldalakon érhetők el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Klasszikus advent

Mozart átiratában hallható Händel Messiása

Az átirat Anger Ferenc rendezésében, Nádasdy Ádám új magyar fordításával csendül fel december 21-én az Erkel Színházban. A karácsonyi négy előadás szólistái Rácz Rita, Schöck Atala, Horváth István és Cser Krisztián, az Opera Zenekart és az Énekkart Kesselyák Gergely vezényli.
Klasszikus hír

Pozsonyi kórusversenyt nyert a Magnificat Leánykar

Kortárs és szakrális kategóriában is első helyezést ért el a Magnificat Leánykar egy pozsonyi kórusversenyen.
Klasszikus interjú

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.
Klasszikus gyász

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.