Hildegard von Bingen sok forrás szerint egy psalterium nevű hangszeren játszott…
A psalterium nevű hangszer tulajdonképpen egy hárfacitera, amely viszont később bukkant fel Európában, és mint minden citeraféle, a keleti santurból fejlődött ki. Messzire menne, ha ebbe részletesen belemennék, de legyen elég annyi, hogy Európában kevés hangszert ismertek a középkor elején. Amikor az arab, erőszakosan betörő törzsek magukkal hozták a fejlettebb hangszereiket, valóságos kulturális sokkot jelentett az európaiaknak. A Cantigas de Santa Maria című Bölcs Alfonz-korabeli kötetben minden rajzon két alak ül egymással szemben, az egyik arab, a másik európai.
Gyanús nekem, hogy Hildegard von Bingen a 13-14. századi psalterium nevű hangszeren játszott volna. Organológiai szempontból a középkorról igen keveset tudunk.
Hildegard von Bingen (Fotó/Forrás: Wikimedia)
Hogyan terelődött a figyelmed Hildegard von Bingenre?
Negyven év után arra ébredtem, hogy önmagában unom a régizenét. Sok mindent eljátszottam, valami másra vágytam. Mindig kísérleteztem azzal, hogy a tekerőlantot elektronikusan szólaltassam meg, a KFT-vel is játszottam egy dalt, amiért akkor az év hangszeres művészévé választottak. 1994-ben Marcus Stockhausen trombitással, Hossam Ramzy tablajátékossal, az Okutta ütőegyüttessel, Balogh Kálmán cimbalmossal és Szendi Gábor dobossal elkészítettük a Roots and Routes című lemezt, ebből rengeteg fogyott, a Hungaroton többször újranyomta. Ez egy világzenés album volt, viszont inspirált. 2015 őszén a Bálnában adtunk egy koncertet a Cafe Budapest fesztiválon, amelyen Christa Schönfeldinger üveghárfán eljátszott egy Hildegard von Bingen-darabot, fantasztikus hatása volt! Összeszedtem hát egy csapatot. Andrejszki Judit fog énekelni, és lesz elektronika is, Kaltenecker Zsoltnak hála.
A mostani koncert izgalmas vállalkozás, ráadásul illik a kurrens vonulatokba, mert a középkori vagy reneszánsz zenét szívesen ötvözik elektronikával.
A Hildegard-műsort már eljátszottuk az antwerpeni Festival van Vlaanderen közönsége előtt, nagy sikert aratott.
Hogyan változtatta meg a zenét az elektronika? És mi a szerepe a mi korunkban?
1760-as években egy Jean-Baptiste Delaborde nevű szerzetes már létrehozta az első elektromos hangszert, egy csengőkből álló, mikroamperes feszültséggel működő szerkezetet, amelyet a francia forradalom idején szétvertek. A következő évszázad végén a telefonnal együtt megjelent az electro-harmonic telegraph, amivel dallamokat lehetett küldeni. A legelső hangszer a dynamophon volt, amely hatalmas helyet igényelt. És nem szabad elfelejteni a theremint, amelynek a feltalálójáról, Léon Thereminről nem mindenki tudja, hogy orosz kém volt Amerikában, egészen addig, míg bele nem szeretett egy Lavinia Williams nevű fekete táncosnőbe, ezt a szovjetek már nem nézték jó szemmel, és szőnyegbe tekerve visszavitték a vasfüggöny mögé, a gulágra. Aztán jött a voder, abból meg a vocoder, de az első magnetofon is hangszerként szolgált. Ugyanebben az időben készült el a chamberlin, majd abból a mellotron. Ebből Paul McCartney vette meg az elsőt, a második meg a szcientológus L. Ron Hubbard, hogy a hangszerrel képezzen kamutapsot a rádióadásaihoz. Én hoztam Magyarországra eredeti theremint, mellotront és ondes martenot-t.
Kodály még élt, amikor az elektronikával már vacakoltak itthon, mondta is, hogy „addig-addig szerelgetik a zongorát, míg fel nem találják újra”.
Lehet, hogy az öregnek végül igaza volt. Ma úgy látom, hogy az elektronika nem tud tovább fejlődni, elindultunk visszafelé. Én most azt mondom, érdemes visszatérni kicsit az akusztikus elemekhez, illetve jól ötvözni a kettőt.
Ensemble Mandel: Bingeni Szent Hildegárd látomásai
Az együttes tagjai: Andrejszki Judit – ének, billentyűs pszaltérium, Mandel Róbert – organistrum (tekerőlant), Molnár Andrea – furulya, Szabó Zsolt – fidula, Kaltenecker Zsolt – elektronikus hangszerek
Művészeti vezető: Mandel Róbert
Zeneakadémia — Solti Terem
2020. április 4., 19.30
hírlevél
