„Hiszek a zene béketeremtő erejében” – interjú Gabriel Bebeșeleával

A családjában sok a zenész, illetve zenetanár. Melyek voltak a legfontosabb hatások, amelyek önt is a pálya felé terelték?

Természetesen az, hogy gyerekkoromban a zene a mindennapi élet része volt, az én utamat is a művészetek felé vezette. Azt gondolom, ebben a kíváncsiságom játszotta a legfontosabb szerepet, amit a családom mindig is bátorított.

Hétéves koromban két ajándékot kaptam: bérletet a szülővárosom, Nagyszeben filharmonikus zenekarának hangversenyeire és Shakespeare szonettjeit.

Mind a kettő nagy kihívást jelentett, és felébresztette bennem ezt az óriási tudásvágyat, ami a mai napig hajtóerőt jelent.

Melyek voltak eddigi pályája legfontosabb fordulópontjai? Kik azok a tanárok, pályatársak, akik a legnagyobb hatást tették önre?

Sokan játszottak szerepet a muzsikusi személyiségem alakulásában. Először Kolozsváron tanultam vezényelni Petre Sbârceánál, majd Bukarestben Horia Andreescunál. Nem sokkal ezután ösztöndíjat kaptam a Concertgebouw Zenekarhoz, az itteni élmények pedig felnyitották a szemem, de ami még fontosabb, a fülem és zenei értelemben a lelkem is. Ezután Bécsbe költöztem, hogy Mark Stringernél folytassam a tanulmányaimat, a Bécsi Zeneakadémián. A legnagyobb hatást Kurt Masur és Bernard Haitink tette rám, akiktől megtanultam, mi az igazi zenei nagyság. Azóta minden egyes nap ennek elérésére törekszem, még ha talán lehetetlen is a feladat.

Gabriel Bebeselea (Fotó/Forrás: Ionut Macri / Pannon Filharmonikusok)

Nagyon sok, különféle zenekart vezényelt már. Mikor könnyű együtt dolgozni egy együttessel, és hogyan kezdi meg a közös munkát a muzsikusokkal?

Ahogy minden emberi találkozás során, egy új zenekarral is nagyon fontos az első néhány perc. Ekkor kezdjük egymást zenei értelemben megismerni, ezért ilyenkor a próba első negyed-fél órájában sosem szoktam megállni. Ebben a szakaszban rengeteg mindent megtudunk egymásról, a zenén és a hatodik érzékünkön keresztül. Olyan ez, mint amikor az életben megismerünk egy új embert, figyelmesebben hallgatjuk, és érzékenyebben követjük az oda-vissza hatásokat kettőnk között.

Számomra akkor könnyű kijönni egy zenekarral, ha a zenészek nyitottak, és nem ragaszkodnak a berögzült szokásokhoz.

Mindig a zene üzenetét keresik, és szívesen lépnek új utakra. Vagy legalábbis készek új nézőpontból megközelíteni a muzsikát, mert ha százszor adunk elő egy darabot, akkor is minden egyes alkalommal más emberek vagyunk.

Munkássága fontos része, hogy ritkaságokat, illetve elfeledett darabokat kutat fel. Miért érdeklik ezek a művek?

Mivel történelemrajongó vagyok, a kedvenc hobbim, hogy belevetem magam a különböző archívumokba, és összefüggéseket, illetve méltatlanul elfeledett műveket keresek. Ez megint csak a kíváncsiság, és ezért is szeretem a karmesteri szakmát: a zene végtelen, és az embernek mindig kell valamit tanulnia.

Egy interjúban említette, hogy szereti az izgalmas tematikára épülő koncerteket. A Pannon Filharmonikusok estje a Hídemberek címet viseli. Mit gondol a műsor-összeállításról?

A koncertnek kerete van, mint egy festménynek. Azt mondanám, hogy az 1881-es évszám az, ami maga is szimmetrikus, ezt a formát pedig az ebben az évben született Bartók Béla nagyon kedvelte. Mivel Erdélyből származom, a zenéje elképesztően közel áll a szívemhez és ahhoz a zenei világhoz, amelyben felnőttem.

Bartók az egyik kedvenc zeneszerzőm, és mindaz, amit a zenében felfedezett, gyerekkorom óta lázba hoz.

Az ő reneszánsz egyénisége is inspirálta a saját kutatói tevékenységemet, amelynek eredményei viszont nagyrészt a koncert másik pólusához, George Enescuhoz köthetők. Enescu szintén 1881-ben született, és Bartókhoz hasonlóan nagyon jelentős zenészegyéniség volt. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy néhány elfeledett művét én mutathattam be. Bartók és Enescu jó barátok és muzsikuskollégák is voltak. A Két kép című Bartók-mű egyébként nagyon hasonló hatásokkal él, mint Enescu I. szimfóniája (amit az ő Eroicájának is neveznek), és nem is csak a tonalitása, hanem a zenében rejlő hihetetlen energia miatt.

Gabriel Bebeselea (Fotó/Forrás: Arto Grafica / Pannon Filharmonikusok)

Milyen helyet foglal el Enescu a román kulturális életben?

Gyakran játsszák Romániában, már nem az ismeretlen szerzők által nyújtott érdekességet jelenti, hanem az alaprepertoár részévé vált. Ez a George Enescu Fesztiválnak is köszönhető, és annak a műveiből készült és mostanában is készülő, sok remek felvételnek, amelyek megmutatják, milyen lenyűgöző, ragyogó zeneszerző volt. Bevallom,

szeretném, ha létrejönne egy Enescu Intézet az életműve kutatására, hogy ne csak a legfontosabb, opusszámmal jelölt kompozíciók legyenek közismertek.

Biztos vagyok benne, hogy ez a munka arra is hatással lenne, hogyan tudjuk a műveit a nagyközönséghez eljuttatni.

A koncert címe Hídemberek, ám a kelet-közép-európai történelemben nagyobb szerepet játszottak a konfliktusok, mintsem a hídépítés. Mit gondol, a kultúra hogyan lehet képes összekötni minket?

Sokszor láthatjuk, hogy a művészet és a kultúra feladata lehet, hogy összehozza az embereket, és lehetőséget teremtsen a dialógusra. A zenében is akad erre példa, ami ma talán fontosabb, mint valaha. Ott van például a Nyugat-Keleti Díván Zenekar, amely Goethe verseskötetének a címét viseli, és a Közel-Kelet muzsikusait gyűjti egybe, különösen az izraelieket és a palesztinokat. Az együttes működése azt hangsúlyozza, hogy a zenén keresztül ők is együtt tudnak működni egymással. Pár éve a Moldovai Nemzeti Ifjúsági Zenekar igazgatóságával mi is egymás mellé ültettünk ukrán és orosz zenészeket. Sajnos mostanra a háború lehetetlenné tette ezt a projektet, de továbbra is szilárdan hiszek abban a béketeremtő erőben, amit a zene a művészi hatáson és a csapatmunkán keresztül elérhet. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy

Erdélyben nőttem fel: úgy hiszem, ha nemcsak egymás mellett élünk, de kommunikálunk és összefogunk, nagy felfedezéseket tehetünk.

Nem is tudom eléggé hangsúlyozni, milyen fontos együtt és nem egymás ellen dolgozni.

Gabriel Bebeselea (Fotó/Forrás: Ionut Macri / Pannon Filharmonikusok)

Mit kell tudni a koncert műsorán szereplő harmadik darabról, Radu Paladi zongoraversenyéről?

A koncert keretét képező két nagy zeneszerző közé illesztettük ezt a különleges gyöngyszemet, a tizenegy éve, Bukarestben elhunyt komponista alkotását. Amikor Vass András először beszélt velem a versenyműről, meglepődtem, hogy ismeri, mivel rendkívül ritkán előadott mű. Így azonnal igent mondtam! A darabot leginkább a neoklasszikus stílussal lehetne leírni, maga a zeneszerző is sokszor játszotta, és érezni rajta, hogy számos filmhez komponált zenét. A filmes hatások mellett a jazzből származó ritmikai megoldások, illetve tipikus román zenei motívumok is előfordulnak benne. Nagyon élvezetes, ám a muzsikusok számára igen nehéz darab, de biztos vagyok benne, hogy a zenekar és a hallgatóság szívét is elnyeri majd.

Dolgozott már a Pannon Filharmonikusokkal és Balog József zongoraművésszel?

Ez lesz az első alkalom, de mindenki a legnagyobb elismeréssel szólt róluk, úgyhogy nagyon várom a közös munkát.