Klasszikus

Hogyan érdemes egy „autentikus” vonóshangszeren játszani?

2016.02.18. 08:30
Ajánlom
Illés Szabolcs legutóbbi előadásában azt vizsgálta, milyen egy autentikus vonóshangszer. Jelen írás azt próbálja körül járni, hogy hogyan is érdemes rajta játszani.

A barokk hegedű „korhű” játéktechnikájáról

„Sok zenész úgy gondolja, hogy a régi zenét autentikus hangszereken kell játszani – azt azonban nem tudják pontosan, hogy ezek a régi hangszerek mit tudnak, vagy mit nem tudnak. Veszik a régi instrumentumokat anélkül, hogy értelmét látnák, talán azért, mert arra szerződtek, hogy ezen játsszanak, és ezt jól fizetik, vagy azért, mert ők maguk érdekesnek találják a dolgot. Interpretációjuknak meghatározó eleme, úgyszólván védjegye a régi hangszer, az „eredeti hangszer” – és nem az, amit ez a régi hangszer akar és tud csinálni. A zenész azonban egy egészen más hangszeren tanult zenélni, hangzási elképzeléseit és zenei koncepcióját egy másik hangszer határozza meg, s a barokk hangszeren is ösztönösen ezt próbálja megvalósítani. Az eredmény az a sok szánalmasan hangzó együttes, amely régi hangszereken játszik, de szinte hallani lehet a zenészek vágyakozását az után a hangzás után, amely egyébként mindig is az övék volt. Ez azonban nem jön létre: barokk vonóval nem lehet szép sostenutót játszani, de mégis megkísérlik; nem lehet egy bizonyos gömbölyű, dús hangzást elérni, mégis megkísérlik. Az eredmény siralmas, és a hallgató természetesen azt gondolja: így szólnak a régi hangszerek, szegény akkori zeneszerzők kénytelenek voltak ezekre komponálni.” (N.Harnoncourt)

Tény, hogy a historikus előadásmód elhivatott képviselőinek munkája nyomán az elmúlt ötven év alatt a kezdeti kétkedő, sőt sokszor lenéző és arrogáns szakmai vélemények („ez egy nevetséges hülyeség...senki nem akar ilyesmit hallgatni” – Pinchas Zukerman) sokat szelídültek, így egyre többen hajlandóak érdeklődéssel fordulni a barokk vonóshangszerek felé. Az érdeklődő a muzsikusok között azonban elenyészően kevés azok száma, akik a hangszer korabeli technikájával is szeretnének behatóbban megismerkedni.

Akikben a gondolat netán felmerül, azok legfeljebb olyan hangszeres kurzusokra iratkoznak be, ahol az idő rövidsége miatt a régebbi játéktechnikákkal komolyabban nincs mód foglalkozni, s ahol így a különbségek helyett legtöbbször a mai hegedüléssel való hasonlóságokat hangsúlyozzák. Egyébként is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy „képzésünk mostanra elért magas fokán ” egy barokk versenymű megszólaltatása nem lehet igazán nagy kihívás. Hiszen egy tehetséges muzsikus „érzi” hogyan játsszon stílusosan; aki pedig Bartók hegedűversenyét is el tudja játszani, nem ijed meg egy Vivaldi-mű előadásától.

lm violinschule

lm violinschule

Nincs is mitől: egy modern módon álltartóval (kb. 1820 óta, Spohr szabadalma révén létezik), hídpárnával (a 20. század közepétől használják) felszerelt hegedűn a barokk repertoár 90 százaléka blattolható még akkor is, ha esetleg a két felső húrt bélhúrokra cserélik. Az ilyen módon felvértezett „barokkhegedűsöknek” köszönhető a manapság oly divatos virtuóz versenymű-felvételek nagy száma, amelyekkel egyben igazolva látszik korunk nagyobb játéktechnikai fejlettsége a 18. századival szemben. Tán ez az oka, hogy sokan visszalépésként fogják fel, ha valaki a régebbi korok technikáját is szeretné a hangszerekhez feléleszteni, pedig saját tapasztalatom alapján ebben is éppolyan sok kihívás rejlik, mint például a kortárs zene adekvát megszólaltatásában (persze valójában ezzel is elég kevesen foglalkoznak). Ha tényleg érdekel minket, hogyan szólhatott a zene akkoriban (legalább megközelítőleg), szerintem ugyanúgy nem kerülhetjük meg a régi hegedűtartás kérdését, mint ahogyan a balatoni Kék-Szalag vitorlásversenyen sem indulhatnak motoros hajók (bár lényegesen gyorsabb lenne). Már csak hagyománytiszteletből sem.

cipriani-potter-stradivarius-violin-1424262299-view-0

cipriani-potter-stradivarius-violin-1424262299-view-0

A gyorsabb érvényesülés és a biztosabb siker érdekében sajnos a leghíresebb barokkhegedűsök többsége is igyekszik kerülni a korhű hangszertechnika használatának kutatását. A „hagyományos” képzésben eltöltött hosszú évek után talán érthető, ha valaki nem akarja ismét többéves tanulással megszakítani karrierjét. Más oldalról nézve viszont minél tehetségesebb egy muzsikus, annál könnyebben sajátíthatná el a régi hangszerek „historikus” használatát. Számomra épp ezért nehezen magyarázható, miért nem teszik mégsem. Sokan elegánsan kitérnek a kérdés elől és a korabeli források hiányára vagy ellentmondásosságára hivatkoznak. Ez azonban a fennmaradt hangszerek, több száz festmény és száznál is több írásos dokumentum ismeretében nem biztos, hogy megállja a helyét.

lds

lds

A hangszertartás

Az egyik leginkább elkendőzött, és egyben legfontosabb ilyen részlet maga a hangszertartás kérdése, ami aztán a hangszerjáték egészét meghatározza. Bár a 19. századig nem volt egységes hangszeres oktatás, festmények hosszú sorának tanulmányozása alapján a korábbi korokban is felfedezhetők a hegedűtartás közös elemei. Általánosságban elmondható, hogy a legkorábbi hegedűvel játszott daraboktól kezdve (16. századi consort-zenék) a hangszertartás egy mély, lengőborda melletti pozícióból a technikai követelmények növekedésével egyre magasabbra kerül, míg eléri a L. Mozart Hegedűiskolájában (1756) ábrázolt és leírt nyak közeli helyzetet. Mindeközben azonban a játékos álla mindvégig a húrok jobb (a legmagasabb húr felőli) oldalán helyezkedik el, ellentétben a mai G-húr felőli oldallal.

Ez egy lényegesen kedvezőbb egyensúlyi helyzetet eredményez a tartásban, ami az esetek többségében szükségtelenné teszi, hogy a hegedűs az állával tartsa a hangszert. Ez az a szabad (ún. chin off) tartás, aminek korabeli táncosok alapállásához hasonló eleganciája és kiegyensúlyozottsága a kor muzsikusokkal szembeni esztétikai elvárásaihoz tartozott. Ezt a tényt indirekt formában még a szkeptikusok által sokszor ellenpéldaként emlegetett 1677-ben írt „Musikalischer Schlissl” c. Jakob Prinner traktátusból is igazolhatjuk. A szerző ebben ugyanis, miközben úgy érvel, hogy a hegedűt az állal stabilan kell tartani (a fekvésváltások megkönnyítése érdekében, nehogy a hegedű leessen, vagy azt a jobb kézzel kelljen megtartani kihagyva így néhány hangot) azt is megemlíti, hogy néhány híres virtuóz ezt mégsem így teszi, hanem a mellkas magasságában tartja hangszerét. A ránk maradt egyik leghíresebb, F. Geminiani által 1751-ben közreadott hegedűiskolában pedig a tartásról ez szerepel: a hegedű helye közvetlenül a kulcscsont alatt legyen.

 Ilyen hegedűtartás mellett a hangszer virtuóz használata persze lényegesen több időbefektetést igényel(ne) egy gyorstalpaló nyári kurzusnál, így nem csoda, ha ehhez hasonlót ritkán látunk koncertpódiumon éppúgy, mint ahogy az 1670 előtti zenékhez kötelező négy natúr bélhúr és a modern vonókhoz hasonló hosszúságú szonátavonók helyetti rövid, csavar nélküli kápás vonó sem gyakori (lásd: az előző írást). Olyan zenekar pedig, amely historizmus iránt érdeklődő, a daraboknak megfelelő hangszerrel és az azok megszólaltatásához szükséges technikával is rendelkező tagokból áll, egyenesen „fehér holló” a „korhű” hangszerekkel hirdetett koncertek nemzetközi palettáján is.

l fsd

l fsd

A színpadon mindezek helyett egy kommersz „standard barokk” hangzáskép uralkodik, amely már természete és a mögötte álló ismeretek és gondolatok miatt is közelebb áll a mai, mint a régi zenekarok minőségéhez. A produkciók azonban „sztárkarmesterekkel” és „show-elemekkel” feldúsítva mégis nagyon sikeresek. Egyes jobban tájékozott kritikusok azonban lassanként már nyíltabban is beszélnek a historizmus kiüresedéséről. Ez valószínűleg a fent említett helyzetnek köszönhető. Ennél azonban sokkal szomorúbb, hogy eközben egy lépéssel sem kerülünk közelebb a régi korok hangzásának megértéséhez, mivel még az ezt a célt érintő döntő változtatások és döntések előtt meghátrálunk.

Úgy gondolom, mindezekről azért fontos legalább beszélni, hogy az „autentikus” játékmód és a régi korok hangzása iránt érdeklődő elfogulatlan koncertlátogató a fentiek ismeretében jobb és pontosabb képet alkothasson a régizenei együttesek „historikus tájékozottságának” mértékéről és előadásaik hátterének alaposságáról. Nyitott szemeket és füleket kívánok hozzá.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Meztelenre vetkőzni még az orvos előtt sem!

Láthatóvá válnak a cselédlányok, szegényebb sorból való asszonyok hétköznapjai, a kor egészségügyi, higiéniai, sőt erkölcsi viszonyai. Szécsi Noémi legutóbbi kötetében dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplói alapján enged bepillantást a 19. század végén és a 20. század elején élő nők életébe.
Klasszikus

Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk augusztus 18-án és 19-én a Nagyteremben. A vendégkarmester a kanadai Charles Olivieri-Munroe lesz.
Jazz/World

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Fidelio Tours

A fürdődivat történelmét mutatja be a német bikinimúzeum

A Bad Rappenau-i BikiniArt Museumban a látogatók a gyapjúból készült magasan zárt fürdőkosztümtől a nagyon apró kétrészesig megismerhetik a fürdőruhák több mint száz éves múltját 1880-tól napjainkig.
Zenés színház

„Újra élünk” – Budapesten a két olasz sztárénekes

A legnépszerűbb Rossini-opera, A sevillai borbély két este, augusztus 7-én és 9-én látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Figaro és Rosina szerepében Giorgio Caodurót és Annalisa Stroppát láthatja-hallhatja a magyar közönség. A két olasz művész a világ legnagyobb operaszínpadait külön-külön is meghódította, de közös történetük is van.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Keller András: A zenekar a kedvenc hangszerem

Vonósnégyesével, a Keller Quartettel elért világsikerek után Keller András karmesterként építi és irányítja tizenhárom éve a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekart. Úgy véli, jobban kellene figyelnünk saját, hazai kincseinkre, a kortárs zenére és egyáltalán – a zenére.
Klasszikus hír

A Balatonon is koncerteznek a BFZ zenészei

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar több nyári programmal is készül közönségének Budapesten, a Balatonon és a Dunakanyarban.
Klasszikus hír

Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk augusztus 18-án és 19-én a Nagyteremben. A vendégkarmester a kanadai Charles Olivieri-Munroe lesz.
Klasszikus ajánló

Fesztivál egy nappali szobában – Kezdődik az Altalena Zenei Fesztivál

Szerdától hamisítatlan szalonhangulattal és a klasszikus zenei élet legkiválóbb előadóival várja közönségét az Altalena Zenei Fesztivál. A kamarazenéé és a szólóhangszereké a főszerep, de a programban néptáncos-népzenés est és zenés beszélgetések is helyet kapnak.
Klasszikus gyász

Elhunyt Leon Fleisher, az évtizedeken át csak bal kezével játszó amerikai zongorista

Elhunyt 92 éves korában Leon Fleisher világhírű amerikai zongorista, aki egy betegség miatt évtizedeken át csupán bal kézzel játszott. A zenész rákbetegségben halt meg vasárnap - írja a bbc.com.