Klasszikus

Hogyan érdemes egy „autentikus” vonóshangszeren játszani?

2016.02.18. 08:30
Ajánlom
Illés Szabolcs legutóbbi előadásában azt vizsgálta, milyen egy autentikus vonóshangszer. Jelen írás azt próbálja körül járni, hogy hogyan is érdemes rajta játszani.

A barokk hegedű „korhű” játéktechnikájáról

„Sok zenész úgy gondolja, hogy a régi zenét autentikus hangszereken kell játszani – azt azonban nem tudják pontosan, hogy ezek a régi hangszerek mit tudnak, vagy mit nem tudnak. Veszik a régi instrumentumokat anélkül, hogy értelmét látnák, talán azért, mert arra szerződtek, hogy ezen játsszanak, és ezt jól fizetik, vagy azért, mert ők maguk érdekesnek találják a dolgot. Interpretációjuknak meghatározó eleme, úgyszólván védjegye a régi hangszer, az „eredeti hangszer” – és nem az, amit ez a régi hangszer akar és tud csinálni. A zenész azonban egy egészen más hangszeren tanult zenélni, hangzási elképzeléseit és zenei koncepcióját egy másik hangszer határozza meg, s a barokk hangszeren is ösztönösen ezt próbálja megvalósítani. Az eredmény az a sok szánalmasan hangzó együttes, amely régi hangszereken játszik, de szinte hallani lehet a zenészek vágyakozását az után a hangzás után, amely egyébként mindig is az övék volt. Ez azonban nem jön létre: barokk vonóval nem lehet szép sostenutót játszani, de mégis megkísérlik; nem lehet egy bizonyos gömbölyű, dús hangzást elérni, mégis megkísérlik. Az eredmény siralmas, és a hallgató természetesen azt gondolja: így szólnak a régi hangszerek, szegény akkori zeneszerzők kénytelenek voltak ezekre komponálni.” (N.Harnoncourt)

Tény, hogy a historikus előadásmód elhivatott képviselőinek munkája nyomán az elmúlt ötven év alatt a kezdeti kétkedő, sőt sokszor lenéző és arrogáns szakmai vélemények („ez egy nevetséges hülyeség...senki nem akar ilyesmit hallgatni” – Pinchas Zukerman) sokat szelídültek, így egyre többen hajlandóak érdeklődéssel fordulni a barokk vonóshangszerek felé. Az érdeklődő a muzsikusok között azonban elenyészően kevés azok száma, akik a hangszer korabeli technikájával is szeretnének behatóbban megismerkedni.

Akikben a gondolat netán felmerül, azok legfeljebb olyan hangszeres kurzusokra iratkoznak be, ahol az idő rövidsége miatt a régebbi játéktechnikákkal komolyabban nincs mód foglalkozni, s ahol így a különbségek helyett legtöbbször a mai hegedüléssel való hasonlóságokat hangsúlyozzák. Egyébként is hajlamosak vagyunk elhinni, hogy „képzésünk mostanra elért magas fokán ” egy barokk versenymű megszólaltatása nem lehet igazán nagy kihívás. Hiszen egy tehetséges muzsikus „érzi” hogyan játsszon stílusosan; aki pedig Bartók hegedűversenyét is el tudja játszani, nem ijed meg egy Vivaldi-mű előadásától.

lm violinschule

lm violinschule

Nincs is mitől: egy modern módon álltartóval (kb. 1820 óta, Spohr szabadalma révén létezik), hídpárnával (a 20. század közepétől használják) felszerelt hegedűn a barokk repertoár 90 százaléka blattolható még akkor is, ha esetleg a két felső húrt bélhúrokra cserélik. Az ilyen módon felvértezett „barokkhegedűsöknek” köszönhető a manapság oly divatos virtuóz versenymű-felvételek nagy száma, amelyekkel egyben igazolva látszik korunk nagyobb játéktechnikai fejlettsége a 18. századival szemben. Tán ez az oka, hogy sokan visszalépésként fogják fel, ha valaki a régebbi korok technikáját is szeretné a hangszerekhez feléleszteni, pedig saját tapasztalatom alapján ebben is éppolyan sok kihívás rejlik, mint például a kortárs zene adekvát megszólaltatásában (persze valójában ezzel is elég kevesen foglalkoznak). Ha tényleg érdekel minket, hogyan szólhatott a zene akkoriban (legalább megközelítőleg), szerintem ugyanúgy nem kerülhetjük meg a régi hegedűtartás kérdését, mint ahogyan a balatoni Kék-Szalag vitorlásversenyen sem indulhatnak motoros hajók (bár lényegesen gyorsabb lenne). Már csak hagyománytiszteletből sem.

cipriani-potter-stradivarius-violin-1424262299-view-0

cipriani-potter-stradivarius-violin-1424262299-view-0

A gyorsabb érvényesülés és a biztosabb siker érdekében sajnos a leghíresebb barokkhegedűsök többsége is igyekszik kerülni a korhű hangszertechnika használatának kutatását. A „hagyományos” képzésben eltöltött hosszú évek után talán érthető, ha valaki nem akarja ismét többéves tanulással megszakítani karrierjét. Más oldalról nézve viszont minél tehetségesebb egy muzsikus, annál könnyebben sajátíthatná el a régi hangszerek „historikus” használatát. Számomra épp ezért nehezen magyarázható, miért nem teszik mégsem. Sokan elegánsan kitérnek a kérdés elől és a korabeli források hiányára vagy ellentmondásosságára hivatkoznak. Ez azonban a fennmaradt hangszerek, több száz festmény és száznál is több írásos dokumentum ismeretében nem biztos, hogy megállja a helyét.

lds

lds

A hangszertartás

Az egyik leginkább elkendőzött, és egyben legfontosabb ilyen részlet maga a hangszertartás kérdése, ami aztán a hangszerjáték egészét meghatározza. Bár a 19. századig nem volt egységes hangszeres oktatás, festmények hosszú sorának tanulmányozása alapján a korábbi korokban is felfedezhetők a hegedűtartás közös elemei. Általánosságban elmondható, hogy a legkorábbi hegedűvel játszott daraboktól kezdve (16. századi consort-zenék) a hangszertartás egy mély, lengőborda melletti pozícióból a technikai követelmények növekedésével egyre magasabbra kerül, míg eléri a L. Mozart Hegedűiskolájában (1756) ábrázolt és leírt nyak közeli helyzetet. Mindeközben azonban a játékos álla mindvégig a húrok jobb (a legmagasabb húr felőli) oldalán helyezkedik el, ellentétben a mai G-húr felőli oldallal.

Ez egy lényegesen kedvezőbb egyensúlyi helyzetet eredményez a tartásban, ami az esetek többségében szükségtelenné teszi, hogy a hegedűs az állával tartsa a hangszert. Ez az a szabad (ún. chin off) tartás, aminek korabeli táncosok alapállásához hasonló eleganciája és kiegyensúlyozottsága a kor muzsikusokkal szembeni esztétikai elvárásaihoz tartozott. Ezt a tényt indirekt formában még a szkeptikusok által sokszor ellenpéldaként emlegetett 1677-ben írt „Musikalischer Schlissl” c. Jakob Prinner traktátusból is igazolhatjuk. A szerző ebben ugyanis, miközben úgy érvel, hogy a hegedűt az állal stabilan kell tartani (a fekvésváltások megkönnyítése érdekében, nehogy a hegedű leessen, vagy azt a jobb kézzel kelljen megtartani kihagyva így néhány hangot) azt is megemlíti, hogy néhány híres virtuóz ezt mégsem így teszi, hanem a mellkas magasságában tartja hangszerét. A ránk maradt egyik leghíresebb, F. Geminiani által 1751-ben közreadott hegedűiskolában pedig a tartásról ez szerepel: a hegedű helye közvetlenül a kulcscsont alatt legyen.

 Ilyen hegedűtartás mellett a hangszer virtuóz használata persze lényegesen több időbefektetést igényel(ne) egy gyorstalpaló nyári kurzusnál, így nem csoda, ha ehhez hasonlót ritkán látunk koncertpódiumon éppúgy, mint ahogy az 1670 előtti zenékhez kötelező négy natúr bélhúr és a modern vonókhoz hasonló hosszúságú szonátavonók helyetti rövid, csavar nélküli kápás vonó sem gyakori (lásd: az előző írást). Olyan zenekar pedig, amely historizmus iránt érdeklődő, a daraboknak megfelelő hangszerrel és az azok megszólaltatásához szükséges technikával is rendelkező tagokból áll, egyenesen „fehér holló” a „korhű” hangszerekkel hirdetett koncertek nemzetközi palettáján is.

l fsd

l fsd

A színpadon mindezek helyett egy kommersz „standard barokk” hangzáskép uralkodik, amely már természete és a mögötte álló ismeretek és gondolatok miatt is közelebb áll a mai, mint a régi zenekarok minőségéhez. A produkciók azonban „sztárkarmesterekkel” és „show-elemekkel” feldúsítva mégis nagyon sikeresek. Egyes jobban tájékozott kritikusok azonban lassanként már nyíltabban is beszélnek a historizmus kiüresedéséről. Ez valószínűleg a fent említett helyzetnek köszönhető. Ennél azonban sokkal szomorúbb, hogy eközben egy lépéssel sem kerülünk közelebb a régi korok hangzásának megértéséhez, mivel még az ezt a célt érintő döntő változtatások és döntések előtt meghátrálunk.

Úgy gondolom, mindezekről azért fontos legalább beszélni, hogy az „autentikus” játékmód és a régi korok hangzása iránt érdeklődő elfogulatlan koncertlátogató a fentiek ismeretében jobb és pontosabb képet alkothasson a régizenei együttesek „historikus tájékozottságának” mértékéről és előadásaik hátterének alaposságáról. Nyitott szemeket és füleket kívánok hozzá.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Kiderült, kik ők: Kult50 – A kultúra 50 arca

Megvan A kultúra 50 arca, a legújabbak, akik 2018-ban „pörgették a magyar kultúrát”, és jelentős teljesítményük miatt tíz kategóriában bekerültek az idei Kult50-be. A Fidelio kiadványát és egész évre kiterjedő programját ma délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Klasszikus

"Tartozunk Bartóknak és Kodálynak" – Rohmann Ditta és a Söndörgő a Kult50-ben

Indul a Kult50 videósorozata! Hetente két alkalommal jelentkezünk videóval, melyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit. Az első részben Rohmann Ditta csellóművészt és Eredics Benjamint, a délszláv népzenét játszó Söndörgő zenekar egyik tagját ültettük le beszélgetni, akik korábban soha nem találkoztak személyesen.
Klasszikus

Balogh Eszter: „Nem nyerni akartam, hanem hatni a közönségre!”

Elsöprő győzelmet aratott a londoni Hӓndel Énekversenyen Balogh Eszter mezzoszoprán. Megosztotta velünk a megmérettetésen szerzett tapasztalatait, gondolatait az opera szerepéről napjainkban, és azt is elárulta, hogy mi a célja az énekléssel.
Klasszikus

Túlélte a Notre Dame orgonája, de nem tudjuk, meg fog-e szólalni

A hangszerben három-négy évszázad orgonaépítői tapasztalata egyesült, különlegessége éppen a korában rejlett. Szívfájdító belegondolni, hogy lehet, soha nem fog megszólalni.
Plusz

Lángolt a Notre-Dame

Hétfő délután a fa tetőszerkezet kapott lángra a renoválás alatt álló katedrális - valószínűleg éppen a felújítással összefüggésben. A tűz gyorsan terjedt az egész épületben. Egy torony és a tetőszerkezet egy része is beomlott. A párizsiak döbbent csendben vagy vallásos énekeket énekelve álltak az utcán és figyelték az eseményeket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus lemez

Egy orgonista New Yorkban: Megjelent Karosi Bálint új szerzői lemeze

Az albumon Anastasia Razvalyaeva, Szalai András, Környei Miklós és az Anima Musicae játéka is hallható.
Klasszikus hír

Bársony László brácsaművész kapta idén a Weiner Leó-emlékdíjat

Az elismerést azok a kiváló zeneművészek és -tanárok kaphatják, akik Weiner Leó szellemében fejtették ki sok évtizeden át odaadó és eredményes művészi-tanári munkásságukat.
Klasszikus ütőhangszer

Ütőhangszeres szakmai nap és konferencia Szegeden

2019. október 5-én hiánypótló és nagyszabású ütőhangszeres rendezvénynek ad otthont Szeged.
Klasszikus hír

Egy női zeneszerző kapta idén a zenei Pulitzer-díjat

Ellen Reid első operájáért kapta meg a 15 ezer dollárral járó elismerést.
Klasszikus ajánló

Grúzia egy estére Budapestre költözik

Az Ignis Fatuus Kamaraegyüttes előadásában egy nem túl távoli, de itthon kevéssé ismert ország zenéje szólal meg április 26-án az Ádám Jenő Zeneiskola Kamaratermében este héttől.