Klasszikus

Holnap kezdődik a Zempléni Fesztivál

2004.08.12. 00:00
Ajánlom
A sárospataki Rákóczi-vár udvarán borkóstolóval egybekötött hangversennyel nyitja meg kapuit a Zempléni Fesztivál augusztus 13-án. A „tradíció és megújulás” mottónak megfelelően csupa fiatal muzsikus, a Héja Domonkos által irányított Danubia Szimfonikus Zenekar és Réti Balázs zongoraművész lép színpadra, akik műsorszerkezetileg hagyományos, tartalom tekintetében viszont ritkábban hallható programot kínálnak a közönségnek.

Az augusztus 13-19. között zajló rendezvénysorozat nyitó és záró eseménye között 5 tematikus nap, így a tánc, a régi zene, a világzene, az új zene és az opera napja várja az érdeklődőket. Sátoraljaújhelyen 14-én a Magyar Állami Népi Együttes Naplegenda című produkciójában, 15-én az Orfeo Kamarazenekar koncertjében gyönyörködhetnek a jelenlévők. 16-án Sárospatakon rendezik meg az East European World Music Festivalt, ahol magyar, román, lengyel, cseh formációk lépnek fel. Népszerű, könnyen fogyasztható kortárs zenét kínál 17-én Tokajban a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Budapest Saxophone Quartett. Hollerung Gábor vezényletével többek között Szentpáli Roland e különleges előadói apparátusra írt Concertoját fogják bemutatni. A Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar egy ritkán játszott Puccini-oprerát, a Le Villi-t (A lidércek) adja elő 18-án a sárospataki Rákóczi-vár udvarán. A zárónapon a Honvéd Férfikar és a Budapest Jazz Orchestra a jazz világából ismert kortárs magyar szerzők műveit szólaltatja meg a sárospataki Művelődés Házában, majd a Liszt Ferenc Kamarazenekar fellépése zárja a fesztivált a Református templomban.

A hagyományoknak megfelelően jelen lesznek a társművészetek is. A Vadászlakoma és zempléni legendák című irodalmi összeállítás mellett többek között Merényi Judit, a fesztivál korábbi főszervezőjének Vándordal című előadói estjén vehetnek részt az érdeklődők. Számos képzőművészeti esemény is gazdagítja a programot, így a Zene és kép című fotókiállítás, Égerházy László faszobrász tárlata, valamint a hollóházi Porcelánmúzeum Modern porcelánok című kiállítása.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Tánc

Carlos Acosta balettigazgató lett

A kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncost választották a Birmingam Royal Ballet új balettigazgatójának.
Vizuál

Társadalmi, politikai kérdéseket feszegetnek a 69. Berlinale versenyfilmjei

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat. A magyar filmet Mészáros Márta, Buda Flóra Anna, Tóth Luca és Tasnádi Zsófia képviseli.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus nagybőgő

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.