A kultúráért felelős államtitkár a 14,5 milliárd forint állami támogatással megvalósuló projekttel kapcsolatban elmondta: örömmel tölti el, hogy az elmúlt öt esztendőben fel tudták újítani a fővárosi Zeneakadémiát vagy a Pesti Vigadót.
Hozzátette, ezek az épületek nemcsak megújultak, hanem új kulturális funkciókat is kaptak és képesek kiszolgálni a budapesti, illetve a nemzetközi közönséget. "Méltó és illő, hogy előre haladjunk a XXI. századi kor igényei szerint az infrastruktúra fejlesztésében" - mondta. Az államtitkár az Eiffel-beruházás kapcsán kitért arra, hogy: a kormányzat a múlt héten elfogadta azt az előterjesztést, amelynek értelmében mintegy 14,5 milliárd forint értékben megújulhat a Kőbányai úti Eiffel-csarnok 2017 nyarára. A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház műhelyházára és próbacentrumára az idén 1 milliárd 841,5 millió forintot biztosítanak, a maradék több mint 12,5 milliárdot pedig 2016-ban és 2017-ben folyosítják a költségvetésből.