Mladen Tarbuk az utolsó budapesti próba után úgy nyilatkozott, hogy nagyon elégedett az együttessel. "A szabadtéri koncert is biztosan jól fog szólni, mert a hangszereket egyenként hangosítják, ilyen nagy teret ugyanis e nélkül nem lehetne betölteni" - jegyezte meg. A művész felidézte, hogy 2006 júniusában már vezényelte Budapesten az MR Szimfonikusokat. Mint mondta, nagyszerű együttesnek ismerte meg a zenekart, és azóta is figyelemmel kísérte munkájukat, de csak most került abba a pozícióba a Nyári Játékok zenei intendánsaként, hogy meghívhatta az őket Dubrovnikba. A 2013-as fellépésre Tarbuk két, száz évvel korábban bemutatott művet választott ki.
Az ötvenegy éves horvát művész zenész családból származik. A zágrábi tudományegyetemen fizikusi diplomát szerzett, és csak huszonegy évesen ébredt rá, hogy a természettudományoknál jobban vonzza a zene. A zeneakadémián először elvégezte a zeneszerzés szakot, majd Grazban karmesteri tanulmányokat folytatott. "Manapság huszonnégy óra sem elég a tevékenységemhez, mert karmester vagyok, tanár és közben szervező is. Sajnálatos módon nem fér bele az életembe a fizika, pedig nagyon érdekel, mi történik abban a világban" - vallotta be.
Az esetleges további magyar-horvát zenei együttműködésről szólva megjegyezte: a horvát tervezési gyakorlat miatt nehéz megmondani ebben a pillanatban, hogy mi lesz jövőre, mert csak a fesztivál befejeztével rugaszkodnak neki a következő évi programnak. Annyit azonban már most tudni, hogy 2014 a barokk éve lesz. Így Mladen Tarbuk minifesztivált szeretne szervezni a régióban működő barokk zenei együttesek - például dél-olasz, albán és magyar zenekarok - részvételével, mert "a szomszédsággal alig van kommunikáció" - magyarázta."Úgy alakult, hogy a horvát és a magyar emberek is jobban tudják, mi történik Hollywoodban, mint Zágrábban vagy Budapesten" - tette hozzá.