- Mielőtt 2003-ban megkezdte volna az igazgatói munkát, a zenekar tagjaiban megfogalmazódott a több aktivitásra és a megújulásra való igény. Hivatalba lépésekor határozott ütemtervet készített ehhez az elgondoláshoz vagy egyszerűen csak elkezdték a munkát ezen alapértékek mentén?

- Tíz évvel ezelőtt kezdődött el a zenekar újjászervezése, mely mind a zeneművészeti szempontokat, mind a teljes működési struktúrát érintette. Az akkori zeneigazgatóval, Hamar Zsolttal már 2002-ben közösen kidolgoztunk egy stratégiai anyagot, mert úgy láttuk, hogy ebben a zenekarban sokkal több lehetőség rejlik. Maga a tervezet egy 2010-ig ívelő periódust fogott át, és természetesen készült cselekvési terv is, mely elsősorban arra a három éves időszakra szólt, amelyre először megbízást kaptunk 2003-tól 2006-ig. A középtávú terv Pécs és a zenekar tekintetében is egyfajta pozícióváltást fogalmazott meg 2010-ig bezárólag. Akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy ez az évszám milyen fontossá válik majd. A munkaanyagon másfél évig dolgoztunk olyan területeket is érintve, mint a zenekari működés, a szakmai munka, a gazdasági és piaci környezet elemzése, a kommunikáció vagy az értékesítés. Kész "forgatókönyvvel" álltunk elő.

- Hogyan reagált ezekre az újító tervekre a fenntartó, Pécs városa?

- Akkor intézmény voltunk, most gazdasági társaság, de az intézmény fenntartója és a gazdasági társaság 100%-os tulajdonosa is Pécs megyei jogú városa. Úgy gondoltuk, hogy olyan jelentős lesz a zenekar átalakítása, a mindennapjait érintő változás, hogy a siker elérésére nincs lehetőség a fenntartó támogatása nélkül. A zenekar tervei ugyanis nemcsak az együttes belső rendbe tételére, hatékony és magas színvonalú szakmai működésre irányultak, hanem arra is, hogy a dél-dunántúli régióban Pécs legyen a kulturális központ, ahol a komolyzene elsődleges prioritású. Azt szerettük volna elérni, hogy a klasszikus zene a város számára kitörési pont legyen és a fenntartó tevékenyen részt vegyen abban, hogy a stratégiánk működőképessé váljon. Ki akartunk lépni a „klasszikus vidéki" jelzővel illetett működési logikából, és Pécset olyan városnak képzeltük el, ami a komolyzenei élet tekintetében meghatározó és országosan is elismert. Ma is vallom, hogy az a konstrukció, amely létrejött, miszerint a város fenntartja a zenekart - finanszírozza a béreket és a rezsit - az állam a produkciós költségeket adja, melyet kiegészít a saját bevétel olyan kiszámítható működést tesz lehetővé, amely a művészet kiteljesedéséhez vezet.

- Ez a pozícióváltás végül sikerült, melyhez a zenekar vezető karmesterei is jelentősen hozzájárultak. Tíz év alatt hárman kerültek ebbe a pozícióba: Hamar Zsolt, Peskó Zoltán és a jelenlegi karmester, Bogányi Tibor. Ez a Miskolci Szimfonikus Zenekarhoz vagy épp a Nemzeti Filharmonikusokhoz, a Budapesti Fesztiválzenekarhoz képest sűrű váltásnak minősül. Mi ennek az oka és Ön hogyan élte meg ezeket a cseréket?

- Lehet, hogy az említett zenekarok gyakorlatához képest sűrű, Pécsett viszont nem meglepő. Hamar Zsolt volt ez első vezető karmester, aki több cikluson át tartotta kézben a pécsi szimfonikusok működését, az előző karmesterek - Breitner Tamás, Howard Williams, Nicolas Pasquet - 4 éves ciklusonként váltották egymást.  Hamar Zsolt 2000 óta volt az együttes művészeti vezetője és vezető karmestere, tehát ő előbb érkezett ide, mint én igazgatóként, aki ezekben az években a Pannon Filharmonikusok (PFZ) tagjaként, játszó muzsikus voltam. Ezekben az években nagyon szerencsés találkozások alakultak ki: a zenekaron belül megfogalmazódott egy határozott, ambíciózus jövőkép iránti igény, magam épp a közgazdasági egyetemet végeztem, több oldalról is volt rálátásom a helyzetre és Hamar Zsolttal könnyen megtaláltuk egymást. Ő ugyanis akkor kicsit úgy érezhette magát, mint Kocsis Zoltán 2000-ben, amikor az Állami Hangversenyzenekarral töltött három évnyi munka után átalakításokat kezdeményezett. Zsolt végül 2009 őszén távozott, tehát tíz évig dolgozott Pécsett.

- A váltás természetes, de a szerződés idő előtti felbontása már nem az.

- Én mindezt kétféleképpen tudom értelmezni: egyrészt nagyszerű munkát végeztünk közösen, és hat év alatt 2009-re olyan stabil szakmai etikával és morállal élő együttest tudtunk felépíteni, amely ezt a nagyon hirtelen váltást is kezelni tudta. Óriási dolog, hogy azok az értékek és az a gondolkodásmód, aminek 2003-ban leraktuk az alapjait, azok azóta is élnek és meghatározóak. Ugyanakkor igazgatóként kudarcként éltem meg a távozását, hiszen az igazgató legfontosabb partnere a vezetőkarmester és nem jó, ha a közösen vállalt időszakon nem az előre elgondolt ív szerint tudunk végigmenni. Ezt a helyzetet kezelni kellett, hiszen négy hónappal voltunk a 2010-es EKF év kezdete előtt.

- Ekkor érkezett Peskó Zoltán.

- Természetes volt, hogy nincs időnk arra, hogy évekig keresgessük a karmestert, de azzal is tisztában voltunk, hogy az EKF nemcsak a zenekar számára jelent kiemelkedő időszakot, hanem Pécs városa és a magyar kulturális élet számára is. Ebben a helyzetben magától étetődő volt, hogy a zenekarnak egy ismertséggel, nagy tekintéllyel rendelkező dirigensre van szüksége. Erre a szűk két évadra nagyon konkrét célokkal szerződtettük Peskó Zoltánt, melynek középpontjában akkor nem a zenekar építése, hanem a reprezentatív feladatok és a koncertek magas színvonalú, sikeres megvalósítása állt. Ahogy elmúlt ez az év és beköltöztünk a házba, a zenekar és én is (a harmadszori igazgatói ciklusomat kezdve) a következő periódusba léptünk a 2011/2012-es évadban.

- És ismét meg kellett tervezni a következő éveket.

- Az igazgatót határozott időre nevezik ki, így az ötéves periódusnak ismét nagyon komoly koncepciót, stratégiai feladatokat, konkrét irányokat kellett szabni. 2003 óta ezek az időszakok egymásra épülnek, és mivel sokat léptünk előre, bizony mások a feladatok 2013-ban mint 2003-ban voltak. Nekem mindig az adott időszak stratégiájához, kihívásaihoz kell megtalálnom a megfelelő partnert a vezető karmester személyében. Hamar Zsolt és a PFZ közös időszaka nagyon-nagyon érvényes és évtizedekre kiható eredményeket hozott, mint ahogy azt remélem, hogy azok a feladatok, amik most előttünk állnak, azokat Bogányi Tiborral sikeresen fogjuk véghez vinni. Én nem éltem, nem dolgoztam olyan zenekarban, amelyeket Ön is említett, ahol évtizedekig állandó szereplők vannak és jól is működnek, de az biztos, hogy mi minden ciklusnak nagyon pontosan látjuk a céljait. Ez nagyon élessé, frissé teszi a mindennapjainkat, melyekbe minden dolgozónk nagyon intenzíven beleteszi a maga munkáját.

- Az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címet 2006 októberében nyerte el Pécs városa, azonban 2007 júliusában már felmerült, hogy talán nem lesz kész időben minden beruházás. A szimfonikus zenekart leginkább a Kodály Központ érintette, ahol az év végén, december 16-án tartották a hivatalos megnyitót. Végül elkészült a Zsolnay Negyed, a könyvtár, megújultak a közterek és a parkok, de azért az az év sikerülhetett volna jobban is. Ön, mint tevékeny résztvevő ezt hogyan látja?

- Rendkívül összetett és sokoldalú kulturális megaprojektről beszélünk, egy olyan hatalmas vállalkozásról, amiben Magyarország kulturális életének soha nem volt még része, nincsen hozzá hasonló és vélhetőleg egy darabig nem is lesz. Rendkívül sok vetülete van messze a művészeti munkán túlmutatva. Nagyon aktív részese voltam mindennek: a győztes pályázat megírásában is részt vettem, a zenekar regnáló igazgatójaként sok feladat talált meg, ráadásul volt egy periódus, amikor az EKF művészeti tanácsának is tagja voltam és negyedik szálként a hangversenytermen polgármesteri megbízottként dolgoztam. Ma is azt gondolom, hogy ez egy sikeres projekt volt, azzal együtt, hogy messze nem volt tökéletes. A hibák elkövetésében mindenki érintett volt: a túlzott lakossági elvárások, a beruházások rendkívüli bonyolultsága, az uniós források kezelése, lehívása mind-mind nehezítették a helyzetet, ráadásul az uniós csatlakozást követően az EKF az első nagy projektek közé tartozott, tehát tapasztalataink sem voltak még. Pécs nem követett el nagyobb hibákat, mint más városok tettek más projektek mentén, csak ők kevéssé voltak reflektorfényben.

- Mit nyert valójában a zenekar az EKF projekttel?

- Azok a nagyszabású tervek, melyeket 2003-ban megfogalmaztunk, a legnagyobb reményeink mellett sem teljesülhettek volna, ha nincs az EKF. A 2010-es év a zenekar szempontjából egy hatalmas katalizátor volt, ami felületet és lehetőséget adott ahhoz, hogy a zenekari stratégia megvalósuljon. Hogy a komolyzenei életben Pécs egy másik pólust jelentsen Budapest mellett, az több évtizedes folyamat, mely nem alakulhat ki kizárólag egyetlen alkotóközösség munkája mentén. Ehhez kiváló környezet és infrastruktúra kell, ami most megszületett. Nem kell bizonygatnom, hogy a Kodály Központban, amelynek rezidens zenekara a PFZ, Európa egyik legjobb akusztikájú terme található, ahol a művészek és a közönség is nagyon szeret megfordulni. Ha a komolyzene oldaláról nézzük az EKF-t és az elmúlt tíz évet, akkor felmerül, hogy mégis mi sikerülhetett volna jobban?! Pécs egy olyan hely lett, ahol a komolyzenének a következő évtizedekben el nem vitatható módon helye és prioritása van. Ebben a hangversenyteremben harminc év múlva is Bartókot fognak játszani, míg e nélkül sokkal törékenyebb lenne mindaz, amit a zenekar mentén próbáltunk felépíteni. Olyan tíz év van mögöttünk, ami során a zenekaron belül nagyon jó csapatszellemet sikerült kialakítani, kiváló munkakörülmények lettek körülöttünk, sok a közös siker, amik nagyon fontosak. A pécsi együttes Magyarország zenekarainak élvonalába került és ezt az állítást mind a közönség mind a szakma visszaigazolja, és ez magabiztosságot ad.

- A sikerek mellett mik az elmúlt tíz év legnagyobb hiányai, kudarcai?

- A működésünk árnyoldalához tartozik, hogy nem tudtuk érdemben javítani az egzisztenciális körülményeinket, a kollégák nagyon alacsony fizetésekkel dolgoznak. Ugyanakkor magas színvonalú együttesről beszélünk, ahova nem tudunk akárkit felvenni és sajnos az utóbbi időben többször végződtek úgy próbajátékaink, hogy nem tudjuk szerződtetni azt az embert, aki zeneileg igazán megfelelő lenne, mert az anyagi lehetőségeink korlátozottak. Viszont azt a szakmai kompromisszumot sem tudjuk meghozni, hogy kevésbé felkészült kollégát fogadjunk. Különös ellentmondás, hogy miközben az egzisztenciális körülményeink a 2003-as szinten vannak, eközben a zenekarnak minden más vonatkozása egy osztállyal feljebb lépett. Erre mindenképp megoldást kell találnunk.

- Az, hogy Budapest mellett egy másik kulturális pólust képviselnek, az nem azt jelenti, hogy hátat fordítanának a fővárosnak. Tíz éve rendeznek bérletsorozatot, idén kritikapályázatot is hirdettek. Ennek ellenére a novemberben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy még mindig inkább a pécsiek jönnek Budapestre, mint fordítva. Nem lehet, hogy ennek oka a városmarketingben vagy a hétvégi programok összehangolásának hiányában keresendő?

- A Kodály Központ miatt nagyon sokat hangversenyezünk, messze többet mint a hazai együttesek: csak ott évi negyvenkét (!) produkciós kötelezettségünk van és ez mind különböző programot jelent. Ezek közül nagyon sokat szervezünk hétvégére, hosszú hétvégékre is, pontosan azért, mert a PFZ városmarketing-eszköz is egyben. (Erről a gondolkodásmódról épp mi kezdtünk el beszélni 2003-ban.) A városba érkezők száma 2010-ben volt a legmagasabb, majd jött a törvényszerű visszaesés 2011-ben, de ezek a számok most még így is másfél-kétszeresei a 2010 előtti időszaknak. Szerencsétlenségünkre mire elkészült a hangversenyterem és mire a zenekar is elért egy magas szintet a fejlődésben, bekövetkezett a gazdasági válság. Ennek hatásait Európa minden pontján lehet érezni. Azok a turisztikai adatok, amik most a kulturális turizmust jellemzik, azokon nem lehet igazán lemérni például a Kodály Központ hatékonyságát. A kultúra fogyasztása az a terület, ahol elsőként jelenik meg a háztartások nehéz anyagi helyzete. Én a mostani időket inkább átmenetinek tekintem, és azt gondolom, hogy a válság elmúltával sokkal intenzívebb lesz a kulturális pezsgés.

Hozzá kell tennem, hogy a magyar társadalom kevésbé mobil, mint mondjuk a hollandok vagy az osztrákok. Nagyon kevesek utaznak egy kiváló programért több száz kilométert, de ez szokás, társadalmi berendezkedés kérdése is. Több évszázados jelenség, hogy az ország gazdaságilag, tudományosan és kulturálisan is főváros centrikus. Ez nem változtat a mi törekvéseinken, mert Nyugat-Európában sok sikeres példa van arra, hogy a regionális központok képesek megjelenni a kulturális hálózatban. Pécs minden nagyobb lépést megtett ennek érdekében, meg kell várni, míg az idő ezt beérleli. Tudatos stratégia volt 2003-ban, hogy miért kell jelen lenni a pécsieknek a budapesti kulturális életben, és ezek az aktorok nem változtak. Az a helyes, ha a Pannon Filharmonikusok a következő években is fenntartja a bérletsorozatát, és meg tud mutatkozni a fővárosi kulturális és döntéshozó közegben.

- Hogyan illik a képbe a nemzeti zenekari státusz és pontosan milyen feladatokat ró az együttesre?

- Nagyon részletes az a szerződés, ami a kormányzat és a nemzeti együttesekké minősített zenekarok, így a PFZ között is köttetett. Szakmai tartalmával rendkívüli módon tudok azonosulni és nagyon mélyen egyet értek vele. Művészeti szempontból jó keretet ad az elmélyült, minőségi munkának. Hangsúlyos a következő generáció, az ifjúság szerepe, a művészetpedagógiai programok, kiemeli az alkotóművészekkel való kapcsolattartást, mely szerint minden évben legalább egy ősbemutatót kell tartanunk. Erős prioritást élveznek a közönségkapcsolatok is: meg kell találni a helyes utat ahhoz, hogy szakmai, művészeti kompromisszumokat nem kötve, de mégis képesek legyünk elérni a magas művészettel a társadalom széles köreit. A határon túli magyar közösségekkel való kapcsolattartást is kiemelten kell kezelniük ezeknek az együtteseknek. Mi nagyon sajátos helyzetben vagyunk, hiszen azok a pontok, amikben a legfontosabb elveket és irányokat összefoglalták, pontosan megegyeznek a 2003-ban megfogalmazott programunkkal. Számunkra egyetlen újdonság van, mégpedig egy kétévente megrendezendő, nemzetközi érdeklődésre számot tartó fesztivál.

- Ez a cím támogatási többletet is jelent a kinevezett együttesek számára?

- 2003-ban azt reméltük, hogy tíz év alatt az állami dotációban a szempontok között a minőség is megjelenik majd, de ez még várat magára - a nemzeti besorolás esetében is. A 2013-as támogatásunk 10%-al kevesebb, mint a 2012-es volt, miközben minden paraméter mentén nagyszerűen teljesít az együttes. Természetesen nem tartom ezt személyre szóló döntésnek, itt egy, a finanszírozás terén végzett strukturális átállásról van szó, és azt remélem, hogy az állam a nagyon helyesen meghatározott feladatok mentén azok minőségét is meghatározza, és emellé forrásokat is rendel majd. A már említett hármas szerepvállalás - városi finanszírozás, állami támogatás, saját bevétel - konstrukciója nagyon fontos, hogy megmaradjon: a zenekari állomány, a „társulat" béreinek finanszírozása és a rezsi a tulajdonos feladata, az állami támogatás és a saját bevétel (jegybevétel támogatás, pályázati források) a produkciós költségeket adják. Ha ezek a támogatások érdemben nem csorbulnak és nem kell egyiket a másik helyett felhasználni, akkor biztonsággal működtethető a PFZ.

- Meddig szól ez a cím és kik nyerték el a PFZ-n kívül?

- Három évre kaptuk meg ezt a státuszt a tradicionális vidéki zenekarokkal együtt, Szeged, Debrecen, Miskolc, Győr és Szombathely lettek a társaink. Ez is arra utal, hogy kultúrpolitikai döntés született, mely legfontosabbnak azt az alkotmányos kötelezettséget tekintette, mely szerint minden állampolgárnak biztosítani kell a művészethez való hozzáférést. Az ezzel kapcsolatos munkánkat a kulturális miniszter mellett dolgozó miniszteri bizottság segíti, melynek a folyamatos kontroll gyakorlása és a minőség ellenőrzése mellet az elvégzett munka értékelése is feladata lesz.

Sima ügy - Horváth Zsolt (Fotó: Végh Dániel)

- Ennyi elfoglaltság mellet van még ideje a hangszerére, a trombitára?

- Nem sokat, de gyakorolok, egy rövidebb, intenzívebb felkészülés után be tudnék ülni a zenekarba játszani. Nagyon hiányzik a rendszeres muzsikálás, a hangversenyterem megnyitásakor én is részt vettem a koncerten. Lélekemelő pillanatok voltak ezek minden muzsikus számára, számomra pedig különösen, hiszen sokat dolgoztam a tervezőépítészekkel és az EKF projekten is, így nagyon kötődöm a teremhez. Akkor is beültem a zenekarba egy-két hangverseny erejéig, amikor Hamar Zsolt utódját kerestük és akkor is, amikor Peskó Zoltán szerződése járt le. Fontosnak tartom, hogy ne csak az igazgatói szobában beszéljünk stratégiákról, hanem muzsikusként is legyen képem azokról az emberekről, akikkel hosszú éveket fogunk együtt dolgozni. Talán ez is hozzájárult az elmúlt évek és remélem, a következő időszak sikereihez is.

- Összefoglalná az elmúlt tíz évet számokban?

- Kollégáim készítettek meglepetésként egy kis összegzést arról, hogy milyen volt az életünk 2003-ban és hogy néz ki napjainkban. Közel megszázszorozódott (!) a jegyvásárlóink száma, és a törzsközönségünk is többszörösére nőtt: közel háromszoros a bérletvásárlóink száma, mint 2003/2004-ben volt. Évente kb. háromszor annyi produkciót állítunk színpadra mint annakidején, és a tíz év alatt közel hatszáz saját, különböző nagyzenekari hangversenyt adott a zenekar, amelyet közel kétszázezren láttak. Öt új sorozatot indítottunk, ebből három különböző korosztályú gyermekeknek szól. A tíz év alatt egy kezemen meg tudom számolni hány hangversenyen nem vettem részt. Ez hát a szűk mérlegem...