A legdrágább helyek nem mindig azok, ahol a legjobb a hangzás, és hogy hova érdemes jegyet váltani, az a terem alakjától függ. Hazánkban nincsen sokféle alakú koncertterem, a legtöbb a cipősdoboz-forma valamelyik változata.
Cipősdoboz
Az Orchestre de Chambre de Lausanne a Zeneakadémia nagytermében (Fotó/Forrás: Posztós János)
A cipősdoboz alakú koncerttermek klasszikus példája a Zeneakadémia nagyterme. Furcsa módon ezeknek a termeknek elméletben nem kellene olyan jól hangozniuk, de a gyakorlatban mégis fantasztikusak. A gazdag, szecessziós díszítés ugyanis megakadályozza, hogy a hang pingponglabdaként pattogjon ide-oda a teremben, ami a párhuzamos falak és a négyszögletes tér miatt kialakulna. (Ezt a zavaró effektust például állandóan tapasztaljuk a művházak és a zeneiskolák díszítetlen termeiben.) Amikor ezeket a cipősdoboz-termeket megtervezték, kevesebbet tudtak az akusztikáról, mint ma, és egyszerűen a templomi tereket akarták lemásolni. Magas termeket építettek, hogy a közönség testmelege és a testszaga felszálljon. Az eredmény pedig egészen elképesztő lett: ha valaki volt már a Zeneakadémián, az beszámolhat róla, milyen jól szól itt szinte minden. (Talán a mamutzenekarokat leszámítva. Egy száz-százhúsz fős együttes egy Mahler-szimfóniával még éppen befér.)
A Müpa hangversenyterme (Fotó/Forrás: colorlab)
Hasonló a Müpa is, akik joggal büszkék a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem akusztikájára. A terem felett egy ötventonnás hangvető van (a fenti képen jól látszik), mely a jóval magasabban elhelyezkedő mennyezet helyett a hangok visszaverődését biztosítja. (Ráadásul ez az elem állítható.) „Nem lennék meglepve, ha a magyar zenészek két-három év múlva úgy nyilatkoznának, hogy ez a világ legjobb hangversenyterme” – mondta annak idején szerényen az akusztikus Russell Johnson. Ennek ellenére néhány hónapja egy világhírű magyar zenész panaszolta nekem, hogy a földszint első harmadában ülve nem hallja a hangszerek bizonyos csoportját, mert a hang kábé elmegy a feje felett. Általában én is ott szoktam ülni, de én ezt még nem érzékeltem. (Igaz, hogy nem is rendelkezem egy többszörös versenygyőztes és Liszt-díjas zenész fülével.)
Hol üljek? A legjobb az oldalerkély, illetve a földszinten a terem kétharmadánál. (A zenekar mögötti orgonaerkély a versenyműveket leszámítva kiváló hangzást biztosít.)
Ilyen termek: a Zeneakadémia nagyterme, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Müpa), a Bartók-terem (Szombathely), a BMC nagyterme, Concertgebouw (Amszterdam), Musikverein (Bécs), Konzerthaus (Berlin).
Módosított cipősdoboz
Kodály Központ
Akármilyen kiváló legyen is a cipősdoboz-recept, születtek finomított változatok erre a koncertteremtípusra. Kicsit meredekebb, és arányaiban szélesebb például a pécsi Kodály Központ, amelynek az akusztikája tényleg fantasztikus. (Ráadásul nem átallanak azzal dicsekedni, hogy egy picikét a Müpánál is jobbak. És talán ebben igazuk is van.) Amikor a terem épült, a pécsiek elküldték a terveket egy dán cégnek, akik a világ legjobb koncerttermeit analizálták, és megvizsgálták a Kodály Központ terveit is. Néhány módosítást javasoltak az előadótér anyagaival kapcsolatban, de alapvetően nagyszerűnek tartották az egészet. Az eredményt ismerjük, ebben a koncertteremben nagyjából bármelyik széken kiváló hangzásban lehet részünk. (Talán a földszint utolsó soraiban kevésbé, ahol a kinyúló erkély blokkolja a mennyezetről visszaverődő hangokat.)
Hova üljek? Hát mindenhova... akarom mondani, akárhova, ha a Kodály Központról van szó. Az ilyen típusú termekben pedig a színpadhoz közelebbi erkélyrészeken érdemes helyet foglalni.
Ilyen termek: Fesztiválszínház (Müpa), Kodály Központ (Pécs), Hangvilla (Veszprém), Richter-terem (Győr)
Legyező alakú
A Barbican nagyterme (London). Na, így nem kell koncerttermet építeni. (Fotó/Forrás: barbican.org.uk)
Ez a fajta már problémásabb, még szerencse, hogy nem is nagyon van itthon belőle. Évekkel ezelőtt volt róla szó, hogy az Erkel Színházat átalakítják úgy, hogy hangversenyeknek is otthont adhasson, de szerencsére ez nem valósult meg. (Így jött létre végül a Müpa.) Ezek a koncerttermek túl sokat akarnak; túl látványosak, túl sok embert fogadnak be, mindezt az akusztika kárára. Mi nem voltunk olyan ostobák, hogy ilyet építettünk volna, szemben például a londoni Barbican koncertterem építőivel („Hülye angolok!”). Na jó, valami hasonló van Debrecenben, a Kölcsey-központban, de itt módosító berendezés gondoskodik a jobb akusztikáról, és amúgy sem koncertteremnek épült, hanem multifunkcionális konferenciateremnek.
UPDATE: Olvasónk, Róbert jelezte, hogy a Budapesti Kongresszusi Központ nagyterme legyező alakú, igaz, itt viszonylag kevés komolyzenei koncertet tartanak, és ahogy az intézmény neve jelzi, nem is elsősorban e célból épült.
Szőlőskert stílus
Az Elbphilharmonie nagyterme (Fotó/Forrás: Alexander Svensson)
Viszont gazdagok sem vagyunk, főleg nem annyira, mint a németek, akik az idei év elején átadták a fantasztikus Elbphilharmonie épületét a lenyűgöző koncertteremmel. (Az épületet a svájci Herzog & de Meuron iroda tervezte.) Ennek az elrendezésnek a lényege, hogy a terem minden egyes pontján ugyanaz a klassz hangzás legyen élvezhető. Az első ilyen az 1963-ban épült Berlini Filharmónia. A legenda szerint Hans Scharoun tervező fejében akkor fogant meg a forma ötlete, amikor egy utcai művész köré gyűlő tömeget látott. A tömeg körbevette az utcai kalapozót, és ez az Elbphilharmonie titka is. Micsoda egyszerű ötlet! És mégis évszázadok kellettek hozzá.
hírlevél
