Klasszikus

Hullócsillag

2014.09.02. 11:14
Ajánlom
Fricsay Ferenc különleges helyet foglal el a hazai zenerajongók szívében - míg sokan minden idők legtehetségesebb magyar dirigensének tartják, a büszkeség mellett egy kicsit ott van a szomorúság, a "mi lett volna, ha" érzése is. OPERA MAGAZIN

A 20. század olyan sok kiváló, magyar karmestert emelt világhírre, hogyha a dirigensekre is vonatkoznának a piacvédelmi intézkedések, Magyarország már régóta exporttilalom alatt állna. Reiner Frigyes (1888-1963) Pittsburgh, majd Chicago szimfonikus zenekarait hozta világszínvonalra, s eközben a Metropolitanben is meghatározó karmester volt. Az 1897-es születésű Széll György Cleveland, a két évvel később született Ormándy Jenő pedig a Philadelphia Orchestra legendás zeneigazgatójaként írta fel magát a zenetörténet lapjaira. (És hogy mennyire más ritmusban forgatták azokat a lapokat: Széll huszonöt éven, Ormándy pedig negyvennégy (!) éven át vezette megszakítás nélkül ezeket az együtteseket.) A karmesterek termelési mutatója később sem esett vissza, elég csak Doráti Antal (1906) vagy Solti György (1912) nevét említeni. S a következő név már Fricsay Ferencé, 1914-ből.

Egy karmester pályájának életciklusa pontosan ellentétes a színpadon általa dirigált balett-táncoséval: míg az utóbbi negyvenéves korára jó eséllyel már csak koreográfusként alkothat maradandót, előbbi - kevés kivétellel - ekkor kezd igazán érett dirigenssé válni. Reiner és Széll a hetvenes éveikben, Ormándy, Doráti és Solti pedig nyolcvan felett hunytak el - valamennyien egy teljes, sikerekben és előadott opuszokban gazdag, jól dokumentált karmesteri életút végén. Fricsay viszont nem érte meg az ötvenet sem. A két évvel fiatalabb Soltival párhuzamba állítva lehet igazán megérteni, hogy ez mit jelent: ő Fricsay halálával egyidősen kapta az első olyan lehetőségét a Covent Gardenben, amellyel maradandót alkothatott. Ha Solti Fricsayval egyidősen tette volna le a pálcát, akkor a zenetörténet szegényebb lenne a Covent Garden élén töltött tizenegy és a chicagóiaknál töltött huszonkét esztendő produkcióival - azaz csaknem a teljes Solti-életművel. A hatvanas-hetvenes évek a lemezfelvételek és a nagy európai zenei fesztiválok kivirágzásának az időszaka: a gazdasági fellendülés, a technika fejlődése, a határok átjárhatósága és egy a klasszikus zenéhez a jelenlegihez képest nagyságrendekkel erősebben, a mindennapi rutin természetességével kötődő társadalom ideális közegnek bizonyult a háború utáni előadóművészek kiválóságai számára.

A Fricsay-pálya megvalósult része éppen elég impresszív ahhoz, hogy joggal gondolhassuk: a század egyik legnagyobb karmestergéniuszának a pályája tört ketté éppen akkor, amikor a legnagyobb lendületet vehette volna. A Magyar Királyi Honvédség zeneigazgatója, Fricsay Richárd (1867-1945), aki csak 1925-ben magyarosította nevét a morva Frycay-ról, a kor elismert és igen aktív muzsikusa volt, több mint ezer rádióhangversenyt vezényelt, az utolsót egy 1944-es légitámadás miatt kellett félbeszakítani. Lengyel Bertával kötött második házasságából született Ferenc fiát már korán elcsábította a zene: tizenhat évesen átvette apja diákzenekarát, három évvel később, 1933-ban már a Szegedi Filharmonikusok és a helyi katonazenekar vezetőjévé nevezték ki. Tízéves ottléte alatt olyan művészek léptek fel a városban, mint Dobrowen, Mengelberg, Dohnányi, Thibaud, Cortot, Szigeti, Kleiber vagy Bartók. A sikeres szegedi éveknek német megszállás vetett véget.

"Már egy héttel az oroszok bejövetele után jelentkeztek barátaim, és három nap múlva sor kerülhetett az első hangversenyre, amelyet az egyik színházban tartottunk meg, mialatt tőlünk néhány száz méterre még folytak a harcok."

 A fegyverzaj elcsendesedtével Fricsay vezényelte az első pesti koncertet a háború után, majd az Opera vezető karmestere lett. A nemzetközi kiugrást - ahogy Bernsteinnél is - egy beugrás hozta el számára: Gottfried von Einem Danton halála című operájának ősbemutatóját az 1947-es Salzburgi Ünnepi Játékokra tűzték ki, Klemperer pedig Fricsayt kérte fel asszisztensének. Klemperer betegsége miatt viszont a nagy kihívást jelentő produkció feladata teljes egészében a magyar dirigensre hárult - az elsöprő sikert követően már a nagyvilág várja: 1948-tól négy éven át a berlini városi opera és a RIAS Szimfonikus Zenekar vezetője, utóbbit ebben az időben a nagy helyi riválissal, a Filharmonikusokkal egy szinten tartják számon. 1954-től Houstonba szerződött, dolgozott, számos amerikai városban dirigált, 1956-ban visszatért Európába, a müncheni Staatsoper élére - de ekkor már súlyosan beteg, 1958-ban valamennyi fellépését le kellett mondania. 1959-tól haláláig ismét szeretett zenekarához, az időközben Radio-Symphonie-Orchester Berlin névre átkeresztelt együtteshez szerződött. Amikor egészsége engedte, elképesztő intenzitással dolgozott: az 1961-es évbe belefért egy turné Menuhinnal, egy Idomeneo az Ünnepi Játékok nyitó előadásaként, a Luzerni Fesztiválon Kodály Szimfóniájának ősbemutatója, majd szeptemberben az újjáépített Deutsche Oper Berlin megnyitása Mozart Don Giovannijával.

Sohasem tudjuk meg, mi lett volna, ha Fricsay mégis felépült volna a betegségéből, elfogadhatta volna a Bécsi Filharmonikusok felkérését és még sok-sok évtizedig meghatározó alakja marad a zeneművészetnek - de sokan vagyunk, akik úgy érezzük, hogy a hullócsillag volt a legfényesebb mind közül.

"Én csak felismertem, hogy tehetségemnek tartozom azzal, hogy a nagyobb lehetőséget nyújtó nagy világot választottam. Én ma már Svájcban vagyok »otthon«, de nem felejtem el, hogy honnan származom és nem felejtem anyanyelvemet sem.

Csak a félművelt emberek tulajdonsága »külföldit« játszani, ha elkerül hazájából, vagy »vad magyaroskodni«, ha nem ismeri Nyugatot...

Én jobban szerethetek egy kis részét a világnak, amit Hazámnak nevezek, mert ott születtem, vagy ott élek, de szeretni az egész világot kell, minden országot és minden embert, akit Isten alkotott."

(Fricsay Ferenc levele 1962-ből)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ősbemutató

Az édeni konfliktusról szól Szentpáli Roland új ősbemutatója

Különleges estére várja a zenerajongókat a Budapesti Vonósok Zenekar 2018. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermébe.
Klasszikus ajánló

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.
Klasszikus bűnügy

A klasszikus zenétől a marihuána is jobban növekszik

Öt embert tartóztattak le Spanyolországban, akik a nap 24 órájában klasszikus zenét játszottak mintegy 2000 tőből álló kenderültetvényüknek. Nem a zenével volt a baj.
Klasszikus hangfelvétel

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus beszámoló

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.