Klasszikus

Húsz húron szólal meg Schubert

2014.09.23. 16:33
Ajánlom
A zene világnapján, október 1-jén két muzsikusgeneráció kiemelkedő egyéniségei találkoznak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hogy a kamarazene-irodalom klasszikus alkotásaiból szólaltassanak meg remekműveket.

Mester és tanítványa lép fel, mondhatnánk, hiszen a Kelemen Kvartett állandó kamarapartnere a kétszeres Kossuth-díjas Perényi Miklós, aki alighanem valamennyi ma élő vonósnak példaképe lehet következetes és makulátlan színpadi példamutatásával, és aki nem mellesleg a vonósnégyes csellistájának, Kokas Dórának a tanára.

A Kelemen Kvartett Kossuth-díjas fiatal névadója a Művészetek Palotája megnyitása óta kötődik az intézményhez, hiszen 2005-ben, a felavató koncerten ő is közreműködött, és azóta is számos esten nyűgözte le itt a közönséget kivételes képességű szólistaként. Gidon Kremer saját svájci fesztiváljára hívta meg őket rezidens kvartettként, az év elején pedig többhetes ausztrál és kínai koncertkörúton vettek részt. A koncerten Purcell fantáziái, Beethoven középső korszakának egyik - mostanság a koncertpódiumokon méltatlanul háttérbe szorult - vonósnégyese, és végül egy valódi kamarakincs is felcsendül, amit méltán tartanak a zeneirodalom egyik legszebb alkotásának. Schubert egyik utolsó művéről, a C-dúr vonósötösről van szó, amely két csellót alkalmaz, ellentétben a korszakban szokásos brácsakettőzéssel; benne a tragikus sorsú komponista legmélyebb, legszemélyesebb érzelmeit vallotta meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.