Klasszikus

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

2024.07.19. 14:25
Ajánlom
Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.

A Crescendo Nyári Akadémia (Crescendo Summer Institute, azaz CSI) nemzetközi komolyzenei mesterkurzus és fesztivál, melyre 2004 óta minden nyáron sor kerül. A CSI egyéni hangszeres órákkal, kamarazenei, szimfonikus zenekari, ének-, opera-, barokk és jazzkurzusokkal, valamint számos koncerttel és fellépési lehetőséggel várja jelentkezőit.

A Nyári Akadémiára a világ minden tájáról érkeznek a művésztanárok, akik vezető zeneművészeti egyetemek professzorai, világhírű szólisták, és rangos zenekarok tagjai.

Az idén több mint ötvenfős tanári karnak néhány tagja a kezdetektől jelen van a CSI-n, azaz mind a húsz alkalommal tartott mesterkurzust,

és azóta kíséri végig számtalan ifjú tehetség felnövekvését és magának a Nyári Akadémiának a fejlődését.

Az első Crescendo Nyári Akadémia óta összesen öt földrészről, több mint hatvan országból 2500 ifjú tehetséges zenészhallgatónak 160 művésztanár tartott mesterkurzust, melyet egy valódi fesztivállá fejlődő koncertsorozat szőtt át minden évben.

halakoncFenyvesiGMolnarM2-130541.jpg

Koncert a Crescendo Nyári Akadémián (Fotó/Forrás: Gergely Ákos / Crescendo Nyári Akadémia)

A hangversenyek között kamara- és szimfonikus zenekari, barokk és jazzkoncertekre, továbbá operákra (Haydn: A halászlányok, Donizetti: A szerelmi bájital, Purcell: Dido és Aeneas, Mozart: Don Giovanni) is sor került.

A Crescendo mindemellett több zenei ősbemutatót is magáénak tudhat, ahogyan a Kortárs zenei percek immár négy éve futó sorozatát,

ahol témaként – és ahol lehetőség volt, vendégként is – Kecskés D. Balázs, Balogh Máté, Orbán György, Ligeti György, Kurtág György és Hollós Máté munkásságát is feldolgozták.

A CSI versengéstől mentes, barátságos környezetben, közös beszélgetésekkel és szakképzett mentorok segítségével abban is támogatja hallgatóit, hogy magabiztosan és kiegyensúlyozottan tudjanak majd a pályán helytállni.

Az idei Crescendo Nyári Akadémiára 2024. július 21-től augusztus 2-ig kerül sor Tokajban. A hangverseny-sorozat minden érdeklődő számára ingyenes, de a szinte teljes mértékben adományokból működő, a kurzust működtető Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány hálával fogad minden támogatást.

A fesztivál programjairól további információ itt érhető el. >>>

Fejléckép forrása: Gergely Ákos / Crescendo Nyári Akadémia

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Klasszikus hír

Hegedűművészek számára hirdet próbajátékot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Augusztus elejéig várják azon szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező vagy tanulmányaikat folytató művészek jelentkezését, akik szimfonikus zenekari tapasztalattal rendelkeznek. A próbajátékra szeptember 4-én kerül sor.
Klasszikus hír

Váratlan visszhangja lett a Kossuth Rádió leállásának a klasszikus zenei életben

A népszerű brit rádióadó, a Classic FM is beszámolt a magyar közmédiát érintő fejleményekről, miközben a neves brit szakíró, Norman Lebrecht is arról tudósított, hogy a Bartók Rádiónak egymillióval több hallgatója lehet.
Klasszikus ajánló

Régizene korhű környezetben – Haydneum-koncertek Eszterházán

Július 10. és augusztus 1. között négy nyári hétvégén ismét életre kel a „magyar Versailles”. A Haydneum összesen nyolc korhű hangszeres koncerttel várja közönségét a fertődi Esterházy-kastély lenyűgöző Apolló-termében.
Klasszikus ajánló

A Danubia Zenekar koncertjén a klasszikus zene most közös játékká válik – beszélgetés Hámori Mátéval

A Danubia Zenekar a Benczúr Kerti Esték sorozat keretében ezúttal interaktív koncerttel várja a közönséget július 7-én. A Klasszikus kedvencek – Vox Populi című esten ezúttal ugyanis a dirigens és a zenekar helyett a közönség dönt a műsorról.