Klasszikus

Huszadik budapesti évadát kezdi a Pannon Filharmonikusok

2022.09.20. 11:10
Ajánlom
A pécsi székhelyű zenekar immár húsz éve játszik rendszeresen a fővárosban, ebből tizenhét éve a Müpa ad otthont a bérletes koncertjeiknek. A most induló évadban ismét öt budapesti hangversenyt terveznek.

morális örök- / mozgó: amit nem emelsz / – szüntelen – süllyed

– Fodor Ákos Axióma című haikuját választotta szlogenjéül a Pannon Filharmonikusok a következő évadra. Az együttes ezúttal is igen tekintélyes programot állított össze, egy ötkoncertes bérletsorozat kereteiben a fővárosi közönség is hallhatja őket a Müpában.

A budapesti szezon szeptember 30-án indul, Bogányi Tibor vezető karmester, a koncert dirigense a műsorral kapcsolatban kiemelte, hogy meg akarja mutatni a közönségnek Chausson művészetét, különösen a B-dúr szimfóniát. A francia romantikus zeneszerző mellett a műsoron Liszt Ferenc és Prokofjev művei szerepelnek, az est szólistája pedig a nemzetközileg ismert hegedűművész, Alissa Margulis lesz.

Eötvös Péter ismét dirigálja majd a zenekart, a nekik dedikált Sirens’ Song című darabját most először játszhatja élőben az együttes,

a pandémia miatt az ősbemutatóra online koncert formájában került sor. A program további részében a zeneszerző Cello Concerto Grossója hallható Sung-Won Jang közreműködésével, majd két Bartók-mű, a Négy zenekari darab és a Cantata profana hangzik el, szólót énekel Rab Gyula és Balla Sándor.

220412_Eotvos_Peter_c_Csibi_Szilvia_Mupa1-173548.jpg

Eötvös Péter (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Müpa)

A januári koncert különlegessége, hogy elhangzik Dohnányi Ernő 1944-ben írt, mégis szokatlanul optimista hangvételű, E-dúrban írott II. szimfóniája, ismét Bogányi Tibor vezényletével. Az est első felében a zenekar Grieg a-moll zongoraversenyét játssza, Olli Mustonen szólójával.

A márciusi, Tavaszszentelő címet viselő hangversenyen a PFZ-t újra Varga Gilbert vezényli, aki három éven át az együttes vendégkarmestere is volt.

Haydn 4. (D-dúr) szimfóniája utána Bartók Brácsaversenye hangzik el, Antoine Tamestit közreműködésével, majd a műsort Sztravinszkij Tavaszi áldozata zárja.

Szintén a pandémia miatt nem került sor Mahler V. szimfóniájának előadására, a zenekar most ezt a hangversenyt is pótolja. Az est karmestere Andrij Jurkevics lesz, aki korábban Donizetti Lucrezia Borgiájában vezényelte az együttest. A koncert első felében Richard Strauss Hat dal Clemens Brentano verseire című ciklusa hangzik el, szólót énekel Eri Nakamura.

A bérletes hangversenyeken kívül a PFZ további müpás programokon is közreműködik. A februári Prokofjev-maratonon a zeneszerző I. „Klasszikus” szimfóniáját és I. zongoraversenyét játsszák, Balog József közreműködésével, Vass András vezényletével.

Február 19-én pedig folytatódik a bel canto-sorozat, ezúttal egy áriaesttel, Lidia Fridman, Lawrence Brownlee és Gyungmin Gwon énekel majd,

a karmester pedig Nikolas Nägele lesz. A koncertet a zenekar 21-én Pécsett is megismétli.

pfz_musikverein_PhotoDekanyZsolt-112750.jpg

A Pannon Filharmonikusok a Musikvereinban (Fotó/Forrás: Dékány Zsolt / PFZ)

Folytatódnak a bécsi koncertek is, immár második évada játszik a PFZ a Musikverein Musik der Meister című sorozatában. Idén november 19-én Richard Strauss Oboaversenye hangzik el, Clara Dent-Bogányi szólójával, valamint Bruckner III. szimfóniája. A hangversenyt az együttes vezető karmestere, Bogányi Tibor vezényli.

A PFZ egy különleges technikai újítást alkalmazott a vonós hangszereknél:

az együttes az első szimfonikus zenekar a világon, amely Várdai István pécsi születésű csellóművész és Tóth Károly hangszerészmester magyar világszabadalmával vonós hangszerparkfejlesztést vitt véghez.

Mindenképpen érdemes meghallgatni” – jelentette be Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója.

Fejléckép: Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok (fotó/forrás: Dékány Zsolt / PFZ)

Francia elegancia, elegáns kezdeményezés – Indul a Pannon Filharmonikusok új évada

Kapcsolódó

Francia elegancia, elegáns kezdeményezés – Indul a Pannon Filharmonikusok új évada

Jöjjön együtt a család! – hirdeti a PFZ, aki a tavalyi évadban Pécsett, idén pedig már Budapesten is vendégül látja koncertjein a 6–18 éves gyerekeket. Az első családos esemény Budapesten, szeptember 30-án kezdődik a Müpában, a páratlan játszóházzal egybekötött sorozat pedig október 1-jén Pécsett.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.