Nyitottság, érzékenység, tudatosság – elég e három eszköz ahhoz, hogy egy fiatal zongorista a 21. század kihívásaival tudjon mit kezdeni? Balog Alexandrát csak pár hónapja ismerem, mégis, ennyi idő elég volt ahhoz, hogy lássam mind a zenészi, mind az emberi arcát, a kettő közti – igaz, csak szűk metszetű – feszültséget, és azt is, hogy rátalált a saját útjára. Ami valljuk be, 25 évesen nem egyértelmű.
Repertoárjában Schubert, Schumann, Beethoven, Brahms és Mozart meghatározó. 2017-ben első helyet ért el, és különdíjat is kapott a grazi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen, ahol többek között Bartók magyar parasztdalokra írt Improvizációit (op. 20.) játszotta.
A konzervatóriumi éveket követően Londonban folytatta a tanulmányait Ian Fountain növendékeként, ahol fél éve szerezte meg mesterszakos diplomáját. „Elragadott az ottani légkör, az a vibráló, pezsgő atmoszféra, melyben mindenki teszi a maga dolgát” – meséli döntésének hátterét. „A leginkább szembetűnő eltérést az angol nyitottság és »újszerűség«, valamint a hagyományokhoz sokkal inkább ragaszkodó magyar zártság között látom.” Pozitív tapasztalatai okán Németországba és Bécsbe jelentkezik posztgraduális képzésre, és egy londoni PhD megszerzésén is gondolkozik. Fontosnak érzi a fiatalok megszólítását, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a koncert előtti főpróbáját egy váci gimnáziumban tartja.
A marketingesek brandet csinálnának a zenészekből, nem ismerik a pihenés fogalmát, és a muzsikusokat az a veszély fenyegeti, hogy hozzáférhetetlen, titokzatos személyekké válnak. Másfelől a zene éppúgy magába olvasztja a hallgatót, mint azt, aki játssza. Ezt a kommunikációs egységet keresheti a zenész a zeneszerzővel is.
„Akkor érzem a kapcsolatom teljes biztonságát egy darabbal, ha úgy tudom játszani, mintha én írtam volna.
Ez furcsán hangozhat, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy tudnék olyan zseniális műveket komponálni, mint a legnagyobb zeneszerzők. Ebben a darabot hangról-hangra elsajátító, de nem kisajátító állapotban láthatok rá azokra a metszéspontokra, amelyek által az előző századok zenéje most megszólalhat, és egyszerre két síkon (a múltban és a jelenben) járva törekszem a művet, és mindent, ami vele jár megismerni.”

Balog Alexandra és a Savaria Szimfonikus Zenekar a Müpában. Vezényel Madaras Gergely. 2018. szeptember. (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)
A hallgató, zenész és zeneszerző párbeszédének „együttálláshoz” elengedhetetlen egyfajta tisztánlátás, és az egyensúly a szereplők között, amely a jelen–múlt, és az önismeret viszonyát is meghatározza. Az az egyensúly, ami létrehozza az értelmezést, és engedi a befogadást.
Az Alexandrával való beszélgetés alatt, hol közvetve, vagy közvetlenül, minden az egyensúly kérdése körül forgott. Vajon mire van szükség a megteremtéséhez és fenntartásához?
A zongoristát, mikor arról kérdezem, kik a meghatározó zenészek az életében, hosszú felsorolásba kezd. Egy tanára nevét sem hagyja ki (Füzi Nóra, Gál Gabriella, Belák Erzsébet, Fejérvári Zoltán, Ian Fountain), és saját kortársairól sem feledkezik meg: Ránki Fülöp, Berecz Mihály, Hontvári Gábor, Pusker Júlia. Igen egységes, összetett és sűrű zenei világot feltételez a listán szereplő többi név is: Szvjatoszlav Richter, Ránki Dezső, Klukon Edit, Carlos Kleiber, Leonard Bernstein, Jacqueline du Pré, Bruno Walter, Danyiil Trifonov. És még ugyanennyi név, akiket nem szívesen hagyok ki, de mégiscsak egy újságcikkről van szó.
A november 16-án Budapesten is felhangzó diplomakoncertjének műsora Beethoven, Schubert és Kecskés D. Balázs műveit szemlézi. Beethoven Appassionatája Richter (1961), Schubert Három zongoradarabja (D946) Alfred Brendel előadásában ragadta meg. Megdöbbentő választás, hogy ilyen fiatalon két, a legkegyetlenebbül számot vető darabot fűz össze egy jelenkort kritizáló, kettőséget sejtető kortárs darabbal. Míg az Appassionatában a hangulatok és gondolatok erős végletességet érzi, addig a Három zongoradarab tételeinek sorában a végtelen tisztaságot megszakító hangsúlyok belső feszülségeinek váltakozását.
A két műben mély rokonságot lát, Schubert halála előtt nem sokkal komponálta, Beethoven pedig akkor, amikor már tudta, hogy meg fog süketülni.
A kánon két meghatározó – és a koncerttermek mainstream – monumentális művét elválasztó négy tételes Kecskés D. Balázs Partita című darabja új lendületet ad az egzisztenciát megkérdőjelező beethoveni kontrasztnak és a schuberti mozaikoknak. A lassú–gyors részekből álló Toccata, az egy-, majd kétszólamú dallamot harmonizáló Aria, a populáris zene ismétlődő, ciklikus harmóniasoraira utaló Hommage á K. P. (Katy Perry nevét rejti), és a művet kiegyensúlyozó Epilogue zárótétel mint állóvizet felkavaró kő, egyszerre bír reális és szürreális lelkiállapotba taszító erővel. E mű, mely a zeneszerzői hagyományokat megjeleníti, újra is fogalmazza a funkciós tonalitást – önmagában is sok kettősséget és dilemmát jelenít meg, amelyeket Alexandra is megfogalmaz:
A mai világ rendíthetetlen elembertelenedésével, a gyorsított léttel, és a »mindig többre vágyás« soha be nem teljesíthető mechanizmusának kényszereivel lépést tartani nem csak fiatal művészek, de az egész társadalom komoly problémája.
Őszintén beszél egyébként arról, hogy a kortárs zene világának értelmezéséhez számára sok idő kell, az előző századok zenei gondolatait közelebb érzi magához.
Az ifjú muzsikus hat évvel ezelőtt alapította meg a Bozsoki Zenei Fesztivált és az Altalena Nemzetközi Fiatal Szólisták hálózatát, amelynek célja, hogy a fiatal zenészek, zenetudósok és zenei szakemberek támogathassák és segíthessék egymást karrierjük elején. „Azt hiszem, hogy életünk során a legtöbben találkozunk saját magunkban felfedezett nehéz érzésekkel, nehezen elfogadható vonássokkal, mint például az 'irigység', a 'meg-nem értettség', a 'hatalomvágy',' a féltékenység', amelyek más-más mértékben jelentkeznek, és mindenki máshogy küzd meg velük.
Amennyi ilyen érzést fedeztem fel magamban és a környezetemben, az épp elég volt ahhoz, hogy tudatosítsam magamban, hogy meg szeretnék szabadulni tőlük”
– fogalmazza meg a közösségi platform létrehozásának egyik jelentős okát, melynek kiváló fiatal, magyar, brit, olasz, német, koreai zenészek mellett szervezőként és zongoristaként is tagja. „Nagy kihívás az időbeosztás, az elmélyült gyakorlás és a megbeszélések összeegyeztetése. Szűk két éve majdnem annyiban is hagytam az egészet, de szerencsére összeállt egy csapat, akikkel dolgozunk azon, hogy stabil alapokra helyezhessük a mesterkurzusok, fesztiválok, történeti és média workshopok, és nemzetközi koncertek szervezését.”
A 2019-es bozsoki Nyári Egyetemre, ahol többek között Fejérvári Zoltán, Richard Ireland és Ian Fountain fog tanítani, már lehet jelentkezni. A művésznő november 16-án lép fel a BMC-ben.