Klasszikus

Hűvös időben készül Köln a szabadtéri döntőre

2014.05.30. 15:00
Ajánlom
Bár az eső elállt, hűvös és szeles időben készül Köln az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyének (EYM - Eurovision Young Musicians) döntőjére, amelyet a kölni dóm oldalában felállított, sátorral fedett szabadtéri színpadon rendeznek meg május 31-én este. Május 30-án a Magyarországot képviselő 15 éves csellista, Devich Gergely is megkezdi a szabadtéri próbáit.

A 14 versenyzőt a Westdeutscher Rundfunk (WDR) szimfonikus zenekara kíséri az észt karmesternő, Kristiina Poska vezényletével. Az élő televíziós közvetítés időkorlátai miatt mindenki csak öt percet játszhat. Devich Gergely Saint-Saens Allegro appassionato című darabját adja elő, a döntőt Magyarországon az M2 közvetíti.  A zenekar érezhetően szereti a magyar fiút, az eddigi próbák után lelkesen megtapsolták, a cselló szólam egyik tagja pedig az iránt érdeklődött, hogy Devich Gergely milyen eredetű hangszeren játszik, mert szépnek és "ismerősnek" találta a magyar fiatalember gordonkájának hangját. Kiderült, hogy mindkettejük csellóját az itáliai Testore család egyik tagja készítette évszázadokkal ezelőtt. A két hangszer most egymásra talált.

Köln talán az eddigi borús idő miatt is nem túl barátságos arcát mutatja. Míg a feketéllő dóm jobboldalán a szabadtéri színpad átlátszó nejlonsátra és reflektorarzenál várja az ifjú muzsikusokat, a templom baloldalán - nyilván a pályaudvar szomszédságából is adódóan - a punkoké és a kéregetőké a terep, sok a szemét és a félbe hagyottnak tűnő építkezés. Ám a kulturális élet pezseg, nem telik el nap, hogy Kölnben ne lenne valahol egy jó klasszikus zenei hangverseny. A központ utcáinak sétálóit a napokban egy balkáni Big band szórakoztatta.

Az EYM első fordulója után mindenki az esélyeket latolgatja, de a színvonal egyenletesen magas és azt is csak találgatni lehet, hogy a zsűri milyen szempontok alapján fog dönteni például egy harmonikás, egy gitáros és egy hegedűs között, emellett számít-e az életkor vagy egyéb adottság. Annyi kiderült, hogy az első forduló és a döntő teljesítménye fele-fele arányban számít majd a végelszámolásnál, hogy nem lesznek különdíjak, csak a három dobogós hely kiadó. Van olyan versenyző - a kínai származású, osztrák színekben induló 15 éves hegedűs, Ziyu He -, aki a döntőben megismétli az első fordulóban játszott Bartók-részletet, a többiek új darabbal állnak ki.

Közben a versenyzők is összebarátkoztak, sok mindent megtudtak egymásról. A portugál csellista, André Gunko ereiben valójában ukrán vér folyik, a horvát hegedűs, Sara Domjanic pedig Liechtensteinben él. A görög gitáros, Vaszilisz Digosz elárulta, hogy naponta nyolc órát szokott gyakorolni, ezzel valószínűleg ő tartja a csapatban a rekordot. A holland furulyás lány, a 14 éves Lucie Horsch mellesleg zongorázni is kiválóan tud, már Beethoven-zongoraversenyt is játszott. Szülei csellisták, édesapja az amszterdami Concertgebouw szólógordonkása.

A döntőben a versenyzők egy erre az alkalomra és erre a 14 hangszerre írt művet is előadnak, Mark Adair kompozícióját. A zeneszerző-karmester a szerda esti próbára késve érkezett meg, de mi sem mutatja jobban a fiatalok zenei érettségét és összecsiszolódását, mint az, hogy a közös művet karmester nélkül is elsőre tökéletesen eljátszották. Most mindenki az időjárást figyeli és reménykedik, hogy szombaton este ne essen az eső. A hideg és a szél sem kedvez a zenészeknek. A nézőtér pedig nem fedett, márpedig a kölni szervezők nemcsak a televízió képernyője elé várják a zenerajongókat, hanem a jó hangulat miatt a helyszínre is.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Klasszikus

Túlvilági utazás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

A játéktól az áhítatig – Francis Poulencre emlékezünk

Hatvan éve hunyt el Francis Poulenc zeneszerző, a Hatok csoport tagja, aki sokáig vidám, szellemes vagy éppen frivol műveivel hívta fel magára a figyelmet, ám pályája második szakaszában a vallási témájú alkotások váltak uralkodóvá.
Klasszikus ajánló

Túlvilági utazás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Klasszikus ajánló

Idén 19. alkalommal várja hallgatóit a Crescendo Nyári Akadémia

Január 10-én indult a kedvezményes jelentkezés a nemzetközi komolyzenei mesterkurzusra, a Crescendo Nyári Akadémiára, melyre idén is Tokajban kerül sor 2023. július 23. és augusztus 4. között.
Klasszikus ajánló

Improvizáció, ütősök és ősbemutatók az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál zárókoncertjein

Végéhez közeledik az év elejének izgalmas kortárs zenei programsorozata, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, ám február elején még a tőlük megszokottan sokszínű koncertekkel várják a közönséget.
Klasszikus ajánló

Korcsolán Orsolya modern és kortárs műveket játszik a Zeneakadémián

A ragyogó külföldi sikereket elérő hegedűművész Eötvös Péter, Richard Strauss és Kurt Weill műveiből ad hangversenyt, amely egyben doktori képzésének zárókoncertje is lesz.