Klasszikus

Ian Bostridge – három (tenor) az egyben

2010.10.11. 14:17
Ajánlom
Maradandó alkotásaival Händel a tenorrepertoár tekintetében is forradalmasította az operai gyakorlatot. Három kiemelkedő képességű tenoristája, Francesco Borosini, Annibale Pio Fabri (Balino) és John Beard a komponista méltó alkotótársainak bizonyultak.

Az általa által is nagyra becsült, sokat foglalkoztatott tenoroknak állít emléket korunk egyik legkiemelkedőbb dalénekese, Ian Bostridge, aki szép színű, lírai hangjával és magas szintű énekkultúrájával operaszerepekben is példaértékű alakításokat jegyez. Énekesi tanulmányait autodidaktaként folytatta: Dietrich Fischer-Dieskau dalfelvételeit hallgatta és saját maga kísérletezett hangjának lehetőségeivel. Bemutatkozására 1993-ban a londoni Wigmore Hallban került sor és 1995-ben már szólóestet is adott a híres hangversenyteremben. Repertoárján centrális helyet foglal el a barokk. Nemcsak Bach, Händel, Monteverdi és Purcell áll érdeklődése homlokterében, hanem a francia mesterek, Lully, Charpentier és Rameau is.

Az Europa Galante 1989-ban alakult Fabio Biondi vezetésével és azóta Olaszország egyik legjelesebb régizenei együttese, nagy nemzetközi fesztiválok és koncerttermek szívesen látott vendége. Fabio Biondi olasz hegedűművész és karmester. Csodagyerekként indult: nemzetközi pályafutása tizenkét évesen, 1973-ban kezdődött, amikor a RAI zenekarával koncertezett. A bécsi Musikvereinben 16 évesen, Bach hegedűversenyeivel debütált. Azóta számos régizenei együttessel lépett fel.

www.mupa.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Klasszikus ajánló

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus ajánló

Maxim Rysanovval koncertezik a Budapesti Vonósok

A neves brácsaművész Schubert Arpeggione szonátáját adja elő a Zeneakadémián. A műsor második felében egy Mendelssohn-átirat hangzik el.
Klasszikus hír

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus magazin

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.