Klasszikus

Idén 19. alkalommal várja hallgatóit a Crescendo Nyári Akadémia

2023.01.30. 09:45
Ajánlom
Január 10-én indult a kedvezményes jelentkezés a nemzetközi komolyzenei mesterkurzusra, a Crescendo Nyári Akadémiára, melyre idén is Tokajban kerül sor 2023. július 23. és augusztus 4. között.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az immár 19. éve megrendezésre kerülő mesterkurzus a tanulási és fejlődési lehetőség széles spektrumát kínálja fel a jelentkezőknek: a Nyári Akadémia opera-, szólóhangszeres, kamarazenei, zenekari, barokk-, ifjúsági, kórus-, jazz- és improvizációs kurzusokkal és rengeteg koncerttel, fellépési lehetőséggel várja hallgatóit.

A kurzust a nagyszabású gálahangverseny zárja, melyen a másfél hét alatt tanultakat mutatják be a diákok, és amit Brahms 1. szimfóniájának közös előadása koronáz meg Delta David Gier (USA) vezényletével.

A fesztivál során az érdeklődők a régizenétől a kortársig számos korból és műfajból hallhatnak és játszhatnak műveket. Az operarészleteket idén is Varga Bence rendező viszi színre.

CSI-20220727-DSC029271-094008.jpg

Crescendo Nyári Akadémia (Fotó/Forrás: Crescendo Nyári Akadémia)

Több kontinens kiemelkedő zenekarainak tagjai, zeneakadémiáinak művésztanárai érkeznek a Nyári Akadémiára kurzust tartani. Többek között olyan neves magyar művészekhez jelentkezhetnek a hallgatók, mint Dallos Erika, Kállay Ágnes, Kemenes András, Pintér Dávid, Szabóki Tünde, Kovácsházi István és Iván Ildikó. Új tagokkal is bővül a tanári kar: először tanít itt Anne Martindale Williams csellóművész (USA), Florian Mitrea (ROU), zongoraművész és Malin Hartelius szoprán énekművész (SWE).

Mint minden évben, a Crescendo Nyári Akadémia a szakmai programokon kívül idén is

számos lehetőséget kínál mentorprogramja által emberi, lelki problémák feldolgozására mentorok, pszichológusok, teológusok bevonásával,

mert fontos számára, hogy a növendékek a művészvilág nehézségei ellenére kiegyensúlyozottan, magabiztosan állhassák meg a helyüket.

A kedvezményes jelentkezés határideje: 2023. február 12.

A jelentkezés határideje: 2023. május 1.

Bővebb információ a tanárokról, kurzusokról, határidőkről ide kattintva, a kurzusdíjak pedig itt érhetők el.

Támogatott tartalom.

Fejléckép/Forrás: Crescendo Nyári Akadémia 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Klasszikus

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Vizuál

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.