Az egész napos programsorozaton többek között a 3. és 4. Esz-dúr kürtverseny, az Esz-dúr sinfonia concertante oboára, kürtre, klarinétra és fagottra, az A-dúr klarinétötös a Keller Quartet közreműködésével, valamint az A-dúr klarinétverseny és a d-moll zongoraverseny szólal meg.
A koncertek előadói között szerepel mások mellett Wenzel Fuchs klarinétművész és Stefan Dohr kürtművész, a Berlini Filharmonikusok fúvós szólistái, valamint Bogányi Gergely zongoraművész és Arvid Engegard norvég hegedűművész-karmester. Simon Izabella zongoraművész jóvoltából, immár hagyományos módon, a legkisebbek is megismerkedhetnek Wolfgang Amadeus Mozart zenéjével a Kupolaterembe meghirdetett gyerekprogramon. A fesztivál házigazdája Batta András lesz.
„Viszonylag későn kerültem Mozarthoz közel – vallotta meg Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója, a fesztivál művészeti vezetője. – Sok tekintetben az alkatom, a személyiségem alapján Beethoven és Bartók közelebb áll hozzám, de egy ideje Mozart egészen különleges helyet foglal el a lelkemben.
Több mint zene, művészete isteni jelenség.
Mozarttal segíteni lehet a világon. Zenéjére van egy szó, ami közhelyesen hangzik, mégis igaz: hogy „örök”. Egy olyan csodája az emberi kultúrának, ami beláthatatlan, mint az univerzum. Mozart zenéje visszaadja az elveszett Paradicsomot, hiszen az emberi lét csodáját képes volt hangokban megmutatni. Az öröm és a fájdalom is magasrendűen, mégis egyszerűen és természetesen szólal meg műveiben. Ha átadjuk magunkat a zenéjének, békére lelhetünk” – mondta el Keller András.
Az este fél 8-kor kezdődő zárókoncertet az egész világon élőben követhetik Mozart rajongói,
mivel a brit Gramophone.co.uk, valamint az Index is a közvetíti az eseményt. A koncert szünetében a közvetítés közönsége a nap eseményeiről, a fellépő művészekről és az alkotókról láthat rövid összefoglalót.
„Abban a szerencsében van részem, hogy egy nagyszerű zenekarral és egy újító szellemű karmesterrel dolgozom együtt. Megpróbálunk bátor megközelítést alkalmazni, sok filmszerű mozgást, drámai közelképet, mindvégig hűen a kompozíció belső áramlásához” – nyilatkozta Szabó Stein Imre, a Stream vezető rendezője és szervezője.
A fejléckép forrása: Concerto Budapest