A műsor komolyzenei tehetségei esélyt kaphatnak arra, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Kis Virtuózok Alapítvány és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, valamint mesterkurzusokon vehessenek részt.
Jelentkezni kizárólag egyéni produkcióval, valamint egy klasszikus zeneszerző szabadon választott darabjával lehet. A szervezők 18 éves korig várjak a fiatal zenészek jelentkezését, míg az énekeseknél 20 év a korhatár.
Azok az előadóművészek, akik megfelelnek ezen feltételeknek és szeretnék megmérettetni magukat, nincs más dolguk, mint a Virtuózok weboldalán a jelentkezés gombra kattintani, majd egy rövid kérdőív kitöltését követően egy videó feltölteni az általuk előadott zeneműről, illetve egy pár mondatos bemutatkozást.
A versenyre Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, valamint Szlovákiából várják a jelentkezőket.
Fejléckép forrása: Virtuózok