Klasszikus

Idén nem lesz a Hősök-terén BFZ koncert

2011.03.28. 12:53
Ajánlom
A Budapesti Fesztiválzenekar ebben az évben nem tudja megrendezni hagyományos, júniusi, ingyenes, szabadtéri hangversenyét a Hősök-terén.

A bejelentés hátterében a támogatáscsökkenés és külső társrendező hiánya áll, így a zenekar - bármennyire szeretné is - saját erejéből képtelen megrendezni a koncertet, de bízik abban, hogy a jövőben a szép sorozat folytatódhat. Ezeknek a hangversenyeknek 1991 óta a Budapesti Búcsú adott keretet, a költségeket a főváros és a zenekar közösen viselték.

Számos emlékezetes pillanata volt a hangversenyeknek. Különösen érdekes volt az 1993-as esemény, amikor a délszláv konfliktus alatt a Fesztiválzenekar meghívására szerb, horvát és bosnyák kórusok együtt énekelték Beethoven IX. szimfóniáját vagy a 2001-es ,"Cigányokkal együtt" elnevezésű hangverseny, amelyen a BFZ roma zenészekkel muzsikált, továbbá a 2007-es "Keringő-koncert", amikor a Hősök terén ezrek táncoltak. Az ingyenes, hazavihető kartonszékeket a hangversenyek végén Fischer Iván minden évben órákig dedikálta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A b(m)űvész embersége – interjú a 110 éve született Rodolfo lányával, Gálvölgyi Judittal

Polgári neve Gross Dezső volt, de Rodolfoként ismerte meg a világ. „Vigyázat, csalok!”, mondta – és csalt. A többi már játék volt és szórakozás. Születésének 110. évfordulója alkalmából lánya, Gálvölgyi Judit segítségével idéztük föl a bűvész és édesapa legendás alakját.
Könyv

Felavatták Tandori Dezső és felesége síremlékét

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító és felesége, Tandori Ágnes síremlékét május 15-én avatták fel Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
Vizuál

Premier előtt látható a Szupernóva az Ideje moziba menni fesztiválon

Kilenc filmet mutat be az új mozis fesztivál május 27. és 30. között. Az egyik legjobban várt alkotás a Szupernóva, a lélegzetelállító tájakon forgatott érzékeny romantikus brit dráma Colin Firth és Stanley Tucci főszereplésével.
Színház

„Az embereknek nevetésre van szükségük” – A hétköznapok hőseit jutalmazta a Vörösmarty Színház

Július közepétől újra várja közönségét a Vörösmarty Színház. Ám lesznek olyanok, akik már kicsit korábban is elmehetnek a teátrumba: ők azok a hősök, akik nap mint nap, a legnehezebb időszakban, és azon túl is helyt állnak. Különleges akcióval köszönte meg a székesfehérvári társulat a Fejér megyei mentődolgozóknak az emberfeletti munkát, amelyet értünk tesznek.
Vizuál

Új magyar LMBTQ-dokumentumfilm érkezik a mozikba

A nemzetközi színtéren is sikerrel szereplő Tobi színeit július 1-jén mutatják be a magyar mozik a Cirko Film forgalmazásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Cziffra és Liszt műveket játszik a két zongoravirtuóz, Boris Berezovsky és Balázs János

Június 9-én Liszt Ferenc és Cziffra György szólózongora művei és négykezes átiratai hangoznak el Boris Berezovsky és Balázs János zongoraestjén. A Cziffra György-emlékév kiemelt eseményét a MOMkultban rendezik meg, melyet a közönség már élőben élvezhet.
Klasszikus hír

Magyar népdalt énekel Emma Kirkby a Kórusok Éjszakája jóvoltából

A Kórusok Éjszakája kórusfesztivál megálmodói a Csíkszerda Egyesület tagjai, akik a világhírű angol szopránnal, Emma Kirkbyvel készítenek közös videót, melyben a Csillagok, csillagok kezdetű magyar népdalt éneklik közösen.
Klasszikus gyász

Elhunyt Balassa Sándor zeneszerző, a nemzet művésze

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) egyik alapítója és rendes tagja – közölte az MTI-vel az MMA.
Klasszikus hír

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Klasszikus hír

Haydn és magyar nóta az Óbudai Danubia Zenekar online kínálatában

Az Óbudai Danubia Zenekar május 15-én a Best of BMC sorozat keretében Haydn műveit szólaltatja meg, míg május 22-én a magyar nóta értékeit felvillantva, Liszt Ferenc valamint Brahms művei mellett, Ott Rezső kifejezetten erre az alkalomra írt szimfonikus magyar nótacsokrát játssza.