Klasszikus

Időutazás a Zeneakadémián

2016.03.07. 10:48
Ajánlom
A Zeneakadémia zenekarának első, 1909-es koncertjét idézi fel az együttes utóda március 9-én este a Zeneakadémia nagytermében, a Legendás koncertek című sorozat záró alkalmaként.

A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara az elődegyüttes 1909. november 15-i bemutatkozó hangversenyének műsorát szólaltatja meg az együttes Ménesi Gergely vezényletével. A koncert szólistája az ifjú amerikai-magyar pianista, Peter Klimo lesz.

Zeneakadémia - Nagyterem

Zeneakadémia - Nagyterem (Fotó/Forrás: Picasa / Zeneakadémia)

Annak idején Hubay Jenő vezényelte az együttest, a zongoránál pedig az intézmény ifjú tanára, Bartók Béla ült: 1905-ben bemutatott, zongorára és zenekarra írt, op. 1 számot viselő Rapszódiáját játszotta, amely rendkívül modern darabnak számított akkoriban.

A Zeneakadémia szellemi atyja és a magyar parlament által kinevezett első elnöke, Liszt Ferenc első, Victor Hugo verse nyomán írt szimfonikus költeménye, az Amit a hegyen hallani is elhangzott a koncerten, ahogyan Mozart utolsó előtti szimfóniája (g-moll szimfónia, K. 550) is, melynek népszerűségét az est záró száma, Peter Benoit Charlotte Corday-nyitánya ellensúlyozta.

A Belgiumban született, a Brüsszeli Konzervatórium hegedű tanszakának egykori vezetőjével, Hubay Jenővel is baráti viszonyt ápoló Peter Benoit nevéhez fűződik a flamand nemzeti iskola létrejötte. Igaz, ez a mozgalom nem vált olyan jelentőssé, mint az Erkel-féle magyar nemzeti opera vagy a Bartók és Kodály nevével fémjelzett, népzenében gyökerező új magyar zenei stílus a 20. század elején, a Goldmark, Csajkovszkij és Brahms kortársaként alkotott Benoit ma is jól megkülönböztethető egyéni hangot üt meg alkotásaiban, különösen színpadi műveiben, amelyekben a szereplők gyakran zenekari kísérettel beszélnek - írják az ajánlóban.

Az 1876-ban bemutatott Charlotte Corday főszereplője az a híres-hírhedt asszony, aki fürdés közben gyilkolta meg Jean-Paul Marat jakobinus vezért.

A Legendás koncertek-sorozat korábbi alkalmain Bogányi Gergely és a Keller-kvartett, Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint Várjon Dénes, Simon Izabella és a Concerto Budapest adott hangversenyt, és koncertet rendeztek Kodály 133 címmel is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Klasszikus

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallange. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.
Klasszikus óbudai danubia zenekar

Baráth Emőke és az Óbudai Danubia koncertjét közvetítjük élőben

Pénteken este Händel műveiből ad koncertet a világszerte ismert magyar énekesnő az ÓDZ kíséretével. Ha nem tud ott lenni a BMC-ben, kövesse az eseményt a Fidelio Facebook oldalán.
Klasszikus magazin

Így szóltak azok a hangszerek, amikre Mozart, Haydn, Händel vagy Beethoven komponáltak

A Felvilágosodás Korának Zenekara jóvoltából most egyesével meghallgathatjuk, milyen hangszerekre írták műveiket a legnagyobb klasszicista és barokk szerzők.
Klasszikus ajánló

Könnyed kortárs kalandok az Óbudai Társaskörben

A Budapest Saxophone Quartet szaxofonosaival folytatódik a kortárszenei sorozat, először ad magyar nyelvű sanzonestet Szilágyi Enikő, lesz filmvetítés, visszatérnek Seress Rezső-slágerei, nem maradnak el az operarészletek, lesz medley és mashup – az Óbudai Társaskör februári kínálatából szemezgettünk.
Klasszikus ajánló

Berlioz ritkán hallható brácsaversenyét adja elő Szűcs Máté

A Harold Itáliában is elhangzik a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, amelyet a Müpa után a Pesti Vigadóban is megismétel az együttes.