Klasszikus

Ifjú magyar fuvolista sikere Salzburgban

2017.07.12. 10:31
Ajánlom
A Virtuózok második szériájának versenyzője, Wendler Enikő nyerte a Grand Prize Virtuoso International Music Competition-t a salzburgi Mozarteumban.
Wendler Enikő és Lengyel Andrea

Wendler Enikő és Lengyel Andrea

Wendler Enikő a decemberi New York-i győzelme után újra diadalmaskodni tudott. Az ifjú fuvolista ezúttal Salzburgban lett első helyezett a Grand Prize Virtuoso International Music Competition-on, amelyet 2017. július 10-11-én rendeztek a salzburgi Mozarteumban, ahol 38 ország több száz fiatal tehetsége mérte össze tudását.

Enikő felkészülését bécsi tanárai, Prof. Barbara Giesler Haase és Mag. Florian Aichinger, valamint Lengyel Andrea zongoraművész irányították. A versenyre való kijutásában a győri Kantharosz Alalpítvány segítette.

Wendler Enikő 9 évesen kezdett fuvolázni. 2016-ban nyert felvételt a bécsi Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába. Számos hazai és nemzetközi sikerrel a háta mögött még mindig nem pihenhet a fárasztó tanév után, hiszen a július 15-én kezdődő, Érdi Tamás zongoraművész nevével fémjelzett Klassz a pART-on hangversenysorozat keretein belül kétszer is koncertpódiumra lép majd: 2017. július 15-én Balatonalmádiban, augusztus 1-jén pedig Balatonfüreden hallhatja játékát a közönség.

Harmadik éve Klassz a pARTon!

Kapcsolódó

Harmadik éve Klassz a pARTon!

Érdi Tamás nyári fesztiválja a hazai vízpartokra viszi el a klasszikus zenét, így a Balatonnál, Esztergomban, Gyulakeszin és a budapesti Duna-parton lesznek ingyenes koncertek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Vizuál

Úgy fest, megtalálták az egyetlen felvételt Frida Kahlo hangjáról

A mexikói nemzeti hangarchívum, a National Sound Library úgy véli, Frida Kahlo saját, Diego portréja című esszéjét olvassa föl az El Bachiller radio pilotjában, amely hangfelvétel nemrégiben került elő.
Klasszikus

Zenetörténeti pillanat: Arvo Pärt és Sting találkoztak

Tallinn közelében találkozott az egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerző és a brit popcsillag. Szemmel láthatólag élvezték egymás társaságát.
Vizuál

Ilyen volt a nyár 50 éve

Egy fotóriporternő élete a szövegben, az 1960-as, 70-es, 80-as évek hétköznapjai pedig a galériában. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal egy különleges életműből válogattak.
Vizuál

Mutatjuk, hol találja a ma 75 éve elhunyt Róth Miksa alkotásait!

Sőt, galériánkban azokat az enteriőröket is, amelyek már elpusztultak. Róth elsőként ismerte fel a monarchiában a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és mesteri szintre emelte az üvegművészetet. 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Klasszikus ajánló

Aranysárkány, vadméz és egy jótékony születésnap

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adását június 15-én sugározzák a 92.1-en, benne interjú hallható Meláth Andreával, Kaszap Gáborral, Tóth Viktorral és Znamenák Istvánnal.
Klasszikus hír

90 évesen visszavonul Bernard Haitink

A veterán karmester 65 év után hagyja ott a karmesteri pulpitust. Szeptemberben, Luzernben csíphetjük el utoljára.
Klasszikus fotó

Zenetörténeti pillanat: Arvo Pärt és Sting találkoztak

Tallinn közelében találkozott az egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerző és a brit popcsillag. Szemmel láthatólag élvezték egymás társaságát.
Klasszikus virtuózok

Ajándék kottákat kaptak a Kamara Virtuózok kedvencei az Editio Musicától

Szerda délután átvették díjaikat a Kamara Virtuózok többszörös heti kedvencei, a Pontasto Gitárkvartett és a Flautica az Editio Musica Budapest zeneműkiadótól.