Klasszikus

Ifjú muzsikusokat díjaztak Cziffra György születésnapján

2024.11.06. 12:55
Ajánlom
Ünnepi koncertet adott Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, az idén 10. évfordulóját ünneplő Cziffra Fesztivál alapító-művészeti vezetője november 5-én – Cziffra György születésnapján – a Zeneakadémia Nagytermében. Unikális módon egy este elhangzott Liszt összes magyar rapszódája, amelyet kitörő tetszéssel, álló tapssal fogadott a közönség. Az ünnepi hangverseny alkalmából átadták a Cziffra Fesztivál két díját: az Ifjú Tehetség díjat és az Innovatív Zenei Projekt díjat, amelyeket a 10. kerületi Önkormányzat támogat.

A Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díja – amelyet 2017-ben hagyományteremtő szándékkal alapított Balázs János – a 18 év alatti fiatal művészeket ismeri el, akik pályájuk legígéretesebb zeneművészei. Az idei kitüntetett Nagy Konrád, aki a díjjal oklevelet és pénzjutalmat is átvehetett november 5-én este a Zeneakadémia Nagytermében. A díjazottat a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola igazgatója, Dr. Széll Rita jelölte, a következő indokkal: „Nagy Konrád hétévesen kezdte hegedűtanulmányait az intézményben, majd úgy döntött, zenei pályára lép. Idén vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol Petőfi Erika tanárnő növendéke lett.

Nagy Konrádot zene iránti elhivatottsága, és az utóbbi években tanúsított szorgalma és kiemelkedő fejlődése alapján jelölöm Ifjú Tehetség díjra.”

A Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díja újszerű, a kor megváltozott igényeire reflektáló klasszikus zenei projekt létrehozásáért ítélhető oda évente egy személynek vagy csapatnak. A díj – amelyet 2023-ban alapítottak Balázs János kezdeményezésére és most ítélik oda második alkalommal – pénzjutalommal, oklevéllel és emlékplakettel jár. A beérkezett pályázatokat Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ igazgatója, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője és Lőrinczy György művelődésszervező, művészeti menedzser, kreatív producer, a Szentendrei Kulturális Központ és a Szentendrei Teátrum Igazgatója zsűrizte. Döntésük alapján a Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díját Ungár Cecília és Ráfi Balázs zongoraművészek, valamint Kőműves Janka és Hován Marcell Paszkál táncművészek kapják közös Goyescas-projektjükre, amelyről így számolnak be: „Enrique Granados: Goyescas-zongoraszvitjét Francisco Goya művészete inspirálta. A koncerten a zongoraszvitet két zongoristával szólaltatjuk meg, és egy táncospár segítségével keltjük életre a Goya-festmények világát.

Koncepciónkban a kortárs tánc elemeivel a festő groteszk, naturalista technikáját szeretnénk ábrázolni. A mozgás szempontjából a zene adta inspiráció áll fókuszban.

Nagy hangsúlyt helyezünk a tér geometriájára, továbbá a koncertzongora térbeli elhelyezkedésére. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy a zene adta atmoszféra milyen mozgásminőségekre ösztönöz minket. Témaként egy párkapcsolatot, annak különböző dinamikáit, lelki-és testi akció-reakcióit jelenítjük meg, és ezt illesztjük epizodikus dramaturgiai konstrukcióba. Különlegesnek tartjuk, ahogyan a vizuális és auditív élmény összeolvad a projektben, és igyekszünk nem a »zenére táncolni«, hanem mozgás által »zenévé válni«” – vallják a csoport művészei, akik a Goyescas-előadást a Szépművészeti Múzeum Román csarnokába tervezik, és a Cziffra Fesztivál következő évadában lesz lehetőségük előadni.

Cziffra10_Liszt-esszencia-websize-0063-125343.jpg

A Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díjával kitüntetett művészcsoport (Fotó/Forrás: Egressy Orsolya / Cziffra Fesztivál)

Szintén Cziffra György születésnapjához és a jubileumi fesztiválhoz kapcsolódóan jött létre a legendás zongoraművész művészetét és sorsát bemutató kiállítás a Magyar Kultúráért Alapítvánnyal és a Magyar Zene Házával együttműködésében. A tárlat januárig látogatható a Magyar Zene Háza Előcsarnokában.  A kurátorok Balázs János zongoraművész és Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

A fesztivál programjairól további információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: A Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díjával kitüntetett Nagy Konrád, Balázs Jánossal, a fesztivál művészeti vezetőjével (fotó/forrás: Egressy Orsolya / Cziffra Fesztivál)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.