Klasszikus

Ígéret – Pusztai Antal gitárestje

2005.04.18. 00:00
Ajánlom
Az Ígéret című hangversenysorozat második előadásának keretében Pusztai Antal gitárestjét hallgathatják meg az érdeklődők április 21-én 19:30-tól a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A koncerten Szakcsi Lakatos Béla is fellép.

Az Ígéret néven idén februárban elindított sorozatban olyan fiatal előadóművészek kapnak szereplési lehetőséget, akik számos hazai és nemzetközi megmérettetésen bizonyítottak már, és most Budapesten is alkalmuk nyílik a bemutatkozásra. A rendezvénysorozatot a 2005/2006-os évadban folytatni szeretnék a szervezők.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Vizuál

Két új Almodóvar-filmmel jön a Spanyol Filmhét

A válogatásban erős hangsúlyt kap Pedro Almodóvar művészete. Október 26-án debütál új filmje, a Párhuzamos anyasorsok, és két további alkotás is a nevéhez kötődik: az Emberi hang című kisfilmnek rendezője, míg a Benidormban havazik című Isabel Coixet-filmnek producere volt. 
Plusz

Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály

A „flow”-elmélet atyja 87 éves volt.
Színház

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Zenés színház

21. századi összművészet – újra műsoron Az úrhatnám polgár

Az elmúlt évad végének izgalmas összművészeti produkciója volt a Molière és Lully közös alkotásából, Az úrhatnám polgárból készített, modern környezetbe helyezett előadás, melyet idén három alkalommal láthat a közönség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.
Klasszikus magazin

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Klasszikus interjú

„Olyan ez, mint új partnerrel táncolni” – interjú Vadim Gluzmannal

A világszerte ismert hegedűművész a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására jött hozzánk, és október 25-én a Zeneakadémia színpadán a koncertmesteri széket is elfoglalja. Csupán rövid időre, mert az est második felében már kettősversenyt játszik Várdai Istvánnal. Az első próba után beszélgettünk vele.
Klasszikus hír

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.