Klasszikus

Így hangzik Beethoven zenéje a saját zongoráján

2018.05.21. 08:55
Ajánlom
Ez a Broadwood-zongora pontos mása annak a hangszernek, amelyen maga Beethoven játszott. Yehuda Inbart halljuk.

1817-ben a Broadwood nevű angol zongoragyártó cég vezérigazgatója személyesen látogatta meg Beethovent bécsi lakásában. Thomas Broadwood szívét összeszorította, hogy megtört egészségben látja a mestert, aki olyan szegény volt, hogy nem engedhette meg magának, hogy zongorát vásároljon, ezért bérelnie kellett egyet. Szóval a vezérigazgató utasította a cégét, hogy szállítsanak a komponistának egy Broadwoodot, amely 1818 májusában meg is érkezett.

Most, pontosan 200 évvel később a gyártó, amely még mindig létezik, ennélfogva a legrégebb óta működő zongorakészítő cég, koncerteket szervez Beethoven zongorájának pontos replikájával.

Thomas Broadwood segíteni szerette volna Beethovennek, aki hallási problémákkal küzdött. És ez az angol zongora számottevően hangosabb, mint a bécsiek voltak

– mondta Dr. Alastair Laurence, a Broadwood elnökségi tagja.

Minden bizonnyal a zongora is segítette Beethovent a kreatív alkotásban. Tudjuk, hogy éppen a Hammerklavier szonátát komponálta, amelynek az utolsó tétele már a Broadwoodon készült.

Az eredeti zongorát egyébként a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi, de azon már nem lehet játszani.

(via ClassicFM)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Bencze Máté: "Sikerült olyan átütő erővel játszanom, hogy ez a közönségnek is átjöjjön"

Virtuózok közönségdíjas, Eurovision Young Musicians döntős, és múlt hétvégén a szerbiai FEMUS 2019 nemzetközi fúvósverseny minden elérhető díját is besöpörte. Európa egyik legmagasabb klasszikus zenészével, a 203 centis, 18 éves hajdúböszörményi szaxofonossal, Bencze Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus hírek

José Cura a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek állandó vendégművésze lesz

A jövő évadtól induló együttműködés részeként november 13-án Verdi Requiemjét vezényli a Müpában az argentin művész.
Klasszikus ajánló

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.
Klasszikus interjú

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Klasszikus interjú

„A Kárpát-medencei népzene ihletforrás számomra”

A Bartók Világverseny első helyezése után az Artisjus Junior díját is begyűjtötte Dobos Dániel. A fiatal zeneszerzőt inspirációkról, jövőbeli célokról kérdeztük bemutatkozó interjúnkban.