Klasszikus

Így játssza Rachmaninov fenséges etűdjét a 17 éves Hargitai Leila

2021.03.14. 15:10
Ajánlom
A fiatal zongoraművésznő két orosz mű felvételét osztotta meg: a D-dúr etude-tableaux Rachmaninov, az a-moll prelúdium és fúga pedig Sosztakovics műve.

A tizenhét éves Hargitai Leila kiemelkedően tehetséges zongoraművész. Idén februárban első helyezést ért el egy amerikai zenei versenyen (American Protégé International Piano and Strings Competition), a versenyhelyezés jutalmaképpen pedig jövőre a New York-i Carnegie Hallban is felléphet.

A kecskeméti Kodály Iskolában kezdett zongorázni, majd Budapesten, a Tóth Aladár Zeneiskolában folytatta tanulmányait, ahol Eckhardt Gábor tanítványa lett.

Rachmaninov: D-dúr Etude-tableaux Op. 39. / Sosztakovics: a-moll prelúdium és fúga

„Idén leszek 18 éves, és az eltelt 14 évben soha egyetlen percre sem kérdőjeleztem meg a döntésemet, a zene mára már hozzám tartozik, mintha identitásommá vált volna az évek alatt.

Mindenem a zongorázás, ugyanakkor érdekel más területe is a zenének: az országos szolfézs- és műdaléneklési verseny mindkét kategóriájának első díjasa vagyok, érdekel a zenetudomány és a zeneelmélet is” - nyilatkozta egy nemrégiben készült interjúban.

Az érettségi után a Zeneakadémián szeretné folytatni a tanulmányait. „Legnagyobb szerepet a hitemnek biztosítok, minden szereplésemet dicsőítésnek is tartom egyben. Ez a hit szorosan összefügg azzal a szenvedélyes szeretettel, melyet a hivatásom iránt érzek, és ami tulajdonképpen életben tart immáron tizennegyedik éve.”

Egy teljes koncertfelvétel a fiatal művésztől

J.S. Bach: a-moll angol szvit (3:21​) – R. Schumann: g-moll szonáta op.22 (24:01​) – L.van Beethoven: e-moll szonáta op.90 (44:23​) – M. Ravel: Jeux d'eau (58:05​) – A. Scriabin: Fisz-dúr szonáta op.30 (1:04:23​)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.
Klasszikus hír

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.