Tallér Zsófia (Fotó/Forrás: SZFE)

Tanárként, magánemberként egyaránt törekedett a tiszta, érthető beszédre, a zeneművek és az emberi kapcsolatok őszinte analízisére. Nem tűrte a becstelenséget és a lelki tunyaságot, minden mondata pontos és örökérvényű volt. Sosem kért vagy követelt magának semmit, a felkérések és szakmai díjak, elismerések egyértelmű természetességgel követték egymást.

Éles határvonalat húzott a tanítás és a magánélete között. Számára a családja mindennél fontosabb volt, a gyermekeiben, a kutyáiban, virágaiban, a kertjében, az egész családi létezésben nagy nyugalmat talált.

Mindemellett egymás után sorra születtek egyedi, senkihez nem hasonlítható remekművei: operák, oratóriumok, balettzenék, kórusművek, valamint film- és színházi kísérőzenék.

ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel beszélt mindenről és mindenkiről. Nehezen viselte, ha egy zeneszerző nem áll be a darabja mögé, ha nem látta a kottában a humánumot. A befektetett munkában és a folyamatos fejlődésben hitt. Az erkölcstelen lelkületű embereket kerülte.

Kiváló tanáraim voltak, de őt tekintem a legfontosabb mesteremnek: ő vett fel a Zeneakadémiára, ő hívott el már egészen korán a Színművészetire tanítani, ő mellette kezdtem el a doktori képzést, ahol témavezetőm volt. Az elmúlt években rendkívül szoros munkakapcsolatba kerültünk, tele voltunk közös szakmai tervekkel. Élénken élnek bennem szavai, tanításai, makacs, eltántoríthatatlan igazságkeresése és nagyon pontos instrukciói.

Nem tudtuk, hogy ennyire beteg, egyszerűen nem akarta, hogy tudjuk. Hatalmas elánnal dolgozott, az utolsó pillanatig lerázott magáról minden olyan dolgot, ami elárulta volna a szomorú igazságot.

Mindig zavarban voltam, ha vele beszéltem, mert akkora intellektuális és világnézeti fölényben volt, ami után csak kapaszkodhattam. Nekem, nekünk annyi maradt, hogy továbbvisszük szellemiségét, tanításait, tűpontos kérdéseit és válaszait, hogy – immáron a zenéin és tanításain keresztül – halhatatlanná legyen. Mert Zsófi addig élni fog, ameddig beszélünk róla és ameddig zenéi által beleláthatunk unikális emberi és szakmai nagyságába. Nyugodjon békében!

Zsófi nemcsak alkalmazott zeneszerzést tanított, hanem transzponálást, illetve partitúrajátékot is. Már az első órákon sok minden kiderült a személyiségével kapcsolatban. A végtelenül szelíd és pontos mondatai, kérdései után azonnal éreztük, rengeteget fogunk tanulni tőle, nemcsak az óráin, hanem a zenéin keresztül is.

Az alkalmazott zeneszerzés képzéssel kapcsolatban sokszor felmerül a kérdés, hogyan lehet tanítani, hiszen megfoghatatlan, de vannak egzakt szegmensei, például Zsófi tudatosan nevelt minket a zenedramaturgia pontos megközelítésére: értsük a dramaturgiai folyamatokat, az összefüggéseket darabon belül, hogy megtudjuk magunknak fogalmazni, miről szól, mi a lényege, hiszen csak így leszünk képesek megfelelő módon zenét komponálni hozzá.

Emellett, mindig átsugárzott a tanácsain, hogy felelősen bánjunk a hangokkal. Ne legyünk bőbeszédűek, ha arra nincs szükség, csak a lényeget mondjuk el a hangokon keresztül.

Megkövetelte az igazmondást, a mellébeszélést nem szerette, akár egy félmondattal, egy visszakérdezéssel tükröt tartott, és arra késztette az embert, hogy őszintén, az igazságkeresés mentén próbáljon komponálni és szembenézni a bensőjével.

Úgy fogalmazott, mi pedig Petrovics unokák vagyunk. Következetesen képviselte azt a fajta zenei szemlélet, amit ő megtanult a mestereitől, valamint továbbvitte a mester és tanítvány viszonyrendszert.

Sokan inkább az alkalmazott zeneszerzői életművét ismerik, a színházi és filmzenéit, de ugyanolyan magas nívón komponált koncertzenét is, melyek fontos szeletét képezik a kortárs zenei kánonnak. Munkáiban a „hagyományos zeneszerzői megközelítések”, a zeneirodalom különböző tradícióinak szempontjai szinte mindig megjelennek, mint például a melodikus gondolkozásmód. Nemcsak a szöveges műveinél, hanem az instrumentális zenéinél is kirajzolódik egy pontos zenedramaturgiai ív, ami sokszor nehezen verbalizálható, de ahogy az ember hallgatja, átsugárzik az a koncepció, amit ő a komponáláskor formaként lefektetett magának.

Tallér Zsófia (Fotó/Forrás: Bielik István / Zeneakadémia)

Zsófit mindig is – a legjobb értelemben véve – nagyon arisztokratikusnak találtam, ami megmutatkozott mind a külső megjelenésében, stílusában, mind a fellépésében, miközben a bensőjéből sugárzott a nemeslelkűség, a szeretet. Végtelen bizalommal fordult a kollégái, a tanítványai és a zenészei felé is.

Nemcsak a mesterem, példaképem volt ő, mint zeneszerző, mint nő.

Emlékszem, hogy a zeneakadémiai felvételimen rettenetesen lámpalázas voltam, ami természetesen nem sokat segített a teljesítményemen. Ott ültek a bizottságban a tekintélyes oktatók, és volt egy pillanat, amikor teljesen leblokkoltam. Ekkor egyikük megkérdezte, hogy ennyire izgulok-e, mire Zsófi rám nézett, megjelent a szája szélén egy nagyon finom, pici mosoly, majd kedvesen közölte, mikor izguljon az ember, ha nem a saját felvételijén. Ez a fajta emberi gesztus, ami egyszerre volt megnyugtató és humoros, azonnal helyrebillentett. Ilyen volt Zsófi, még egy ilyen helyzetben is tűpontosan érezte, mikor, mit kell mondani.

Nagyon jó érzékkel látta, milyen irányba kell terelje a tanítványait, mindezt úgy, hogy meghagyta a döntés szabadságát, tiszteletben tartotta a véleményüket, ízlésvilágukat. Ahogy önmagával, úgy a növendékeivel szemben is magas elvárásai voltak, de ezeket a követelményeket személyre szabta, kiemelten figyelt arra, kihez mi passzol, milyen lelkületű az illető. Ehhez elengedhetetlen volt a kiváló emberismeret, melyet nemcsak a tanításban, hanem a zeneszerzői pályán is kamatoztatott. Alkalmazott zeneszerzőként és a koncertzenéiben is úgy tudta megragadni az érzelmeket, ami egészen hihetetlen volt, megérintette a hallgatók lelkét. Remekművek.

Kiváló vendéglátó volt, remekül főzött, gyönyörű virágai voltak a kertjében, és nagyon fontos volt számára a családja. Emlékszem, egy tavaszi napon siettem az órájára egy szál tulipánnal, mert aznap volt a névnapja. Amikor odaadtam neki, ő megköszönte és csak annyit mondott, hogy ez a nap számára igazából azért olyan kedves, mert ezen a napon született a kisebbik fia.

Emlékezni fogok minden egyes nap arra a szeretetre, nemes erőre, humorra és kiválóságra, melyet példaértékűen képviselt mindenki számára, ahogy fontos tanításait sem feledem soha a zenéről, alkotásról, értékrendről, életről.

Fejléckép: Tallér Zsófia (forrás: SZFE)